Némi cinizmussal életfogytiglani tárgyalásra kötelezték Biszku Bélát. Az MSZMP 94 éves volt politikusát több ember ellen elkövetett emberölésre való felbujtás háborús bűntettével gyanúsította meg a Fővárosi Főügyészség még 2012. szeptember 10-én, majd 2013. október 16-án vádat emeltek ellene.
Biszkut 2014. május 13-án első fokon öt és fél éves szabadságvesztésre ítélték felbujtóként, több ember sérelmére elkövetett háborús bűntett, lőszerrel való visszaélés, valamint a kommunista rendszer bűneinek nyilvános tagadása miatt.
Biszku Béla azt követően került ismét a figyelem középpontjába, hogy 2010-ben bemutatták a Mandiner munkatársai által készített filmet, amelyben többek között azt mondta, hogy
Nagy Imre megérdemelte a sorsát.
A volt pártállami diktatúra egykori belügyminiszterének a felelősségre vonását ez után kezdték egyre többen sürgetni, de 2012-ig egyik kezdeményezés sem járt sikerrel.
Biszku Béla az 1950-es évektől az állampárt vezetéséhez tartozott, 1956 után volt belügyminiszter és miniszterelnök-helyettes. A vád szerint Biszku Béla a forradalom leverése után részt vett a karhatalom megszervezésében és irányításában.
A karhatalom kegyetlen leszámolásokat hajtott végre, halálos áldozatokat követelő sortüzeket adott le a fegyvertelen polgári lakosságra:
1956. december 6-án Budapesten, a Nyugati pályaudvarnál egy ilyen sortűzben hárman vesztették életüket,
két nappal később Salgótarjánban pedig a karhatalmisták és a szovjet katonai erők fegyvereitől 46-an haltak meg, köztük nők és gyermekek, egyikük csupán 10 éves volt.
A vád Biszku Béla terhére rója azt is, hogy a karhatalmisták 1957 márciusában három akadémiai kutatót súlyosan bántalmaztak Martonvásáron, ám ezért senkit sem vontak felelősségre.
Az elsőfokú bíróság kimondta Biszku bűnösségét a salgótarjáni sortűz ügyében, továbbá azért, mert a martonvásári események miatti felelősségre vonás elmaradt. A bíróság szerint
Biszku Béla nyilvánosan tagadta a kommunista rendszer bűneit, ami szintén bűncselekmény.
2010-ben egy televíziós nyilatkozatában ugyanis arról beszélt, hogy 1956-ot ellenforradalomnak tartja, utána pedig szerinte nem koncepciós perek folytak, hanem független bíróság ítélkezett.
Az elsőfokú bíróság szóbeli indoklása szerint az állampárt és a karhatalom közötti közvetlen kapcsolat bizonyítható, a vádiratban említett két sortűz pedig akkoriban nem volt elszigetelt jelenség, 1957 januárjáig több ilyen vérengzés történt. Ugyanakkor a Nyugati téri sortűzzel kapcsolatban az elsőfokú bíróság arra az álláspontra helyezkedett, hogy nem lehet kétséget kizáróan bizonyítani a vádlott bűnösségét, ezen a helyszínen a halálos lövéseket feltehetően szovjet katonák adták le.
Az ügyész az eljárás során a cselekmények súlyára, az el nem évülő háborús bűncselekményekre tekintettel
életfogytiglani szabadságvesztés kiszabását kérte,
a védelem viszont felmentést, illetve az eljárás megszüntetését. Magyar Gábor ügyvéd az eljárásban a többi között azzal érvelt: igaz, ugyan, hogy szovjet csapatok és a karhatalmisták 1956 novemberében-decemberében többször is tüzet nyitottak a védtelen lakosságra, de arra nincs konkrét adat, hogy ez a vádlott utasítására történt.
A védő perbeszédében arra is figyelmeztetett:
ebben az ügyben nem lehet a kommunista rendszer felett erkölcsi ítéletet mondani, csak revansot venni,
és ez nem segíti a múlttal való szembenézést.
A vádlott érdemi vallomást az eljárásban nem tett, de bűnösségét mindvégig tagadta. A 94. évében járó Biszku a tárgyalásokra többnyire tolószékben érkezett, két idősebb nőrokona kísérte, és többször előfordult, hogy jelezte, rosszul hallja, nem érti az elhangzottakat.
Az 1990-es évek első felében több 1956-os sortűz miatt vádat emelt az ügyészség, de csak végrehajtók ellen. A bíróságok, ha bűnösséget állapítottak meg, többnyire néhány éves szabadságvesztés-büntetéseket szabtak ki. Így történt ez a salgótarjáni ügyben is, ahol
a két évtizeddel ezelőtti eljárásban Biszkut csupán tanúként hallgatták meg.
Az ügyészség akkori álláspontja szerint nem volt ellene elegendő bizonyíték.
Megesett, hogy a Legfelsőbb Bíróságnak – a Kúria jogelődjének – egyik tanácsa másodfokon jogerősen kimondta az elévülést, majd egy másik tanácsa felülvizsgálati eljárásban hatályon kívül helyezte ezt a döntést.
A tatai ügy pedig, melyben a magyar bíróságok végül jogerősen öt év szabadságvesztésre ítélték a vádlottat, a strasbourgi emberi jogi bíróság elé került, ahol több mint fél évtized elteltével, 2008-ban azt mondták ki: a vádlott bűnössége mégsem állapítható meg a terhére rótt emberiesség elleni bűntettben. Azután 2009-ben a Legfelsőbb Bíróság ismét úgy ítélt, hogy a megvádolt nyugdíjas ezredesnek le kell ülnie a büntetését.