Botját mutogatta a horgász

horgászverseny
Vágólapra másolva!
Horgászok támadtak egy Duna-parton futó nőre, aki véletlenül fellökte egyikük felszerelését. A nőt fejbe vágták, sőt, az egyik horgász a péniszét is megmutatta neki. A horgászok viselkedése Csepel polgármesterének sem tetszett. 
Vágólapra másolva!

A nő az Origónak azt írta, hogy a Duna-parton futott, amikor egy csapat horgász keresztezte útját. Szerinte nemcsak a botok, hanem az autók is útban voltak.

Amikor véletlenül fellökte egyikük felszerelését, a tulajdonos fejbe vágta, mire a nő továbbfutott. Visszafelé azonban már úgy döntött, hogy megörökíti, amit látott, és már telefonnal a kézben ment a horgászok felé.

Itt történt az atrocitás Forrás: Olvasónk

A férfi állítólag pucéran állt a horgászbot mellett, úgyhogy kénytelen volt ilyen állapotban megörökíteni. Ezután néhányan meg akarták kergetni a nőt, de ő elfutott.

Az eset híre eljutott Borbély Lénárd fülébe is. A csepeli polgármester a közleményében azt írta, hogy felháborító és megengedhetetlen, ami történt, és valamilyen következményének kell lennie. Szerinte hiába rakták rendbe a csepeli Kis-Duna-partot, ha ilyenek történhetnek.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!