Hende Csaba: Javítható a Gripen

Vágólapra másolva!
Az elsődleges szakértői vélemények alapján a honvédelmi tárca abban bízik, hogy a Kecskeméten futóműhiba miatt megsérült Gripen vadászrepülő javítható, így csak a korábban Csehországban balesetet szenvedett, teljes mértékben javíthatatlan gép pótlásáról kell gondoskodniuk - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter kedden újságíróknak Budapesten.
Vágólapra másolva!

A magyar légierő egyik Gripen vadászgépe május 19-én Csehországban túlfutott a leszállópályáján és összetört, egy másik Gripen pedig június 10-én Kecskeméten az orrfutó hibája miatt a hasán szállt le. A pilóták mindkét esetben katapultáltak.

Július végéig kiderül

Hende Csaba az M1 aktuális csatornának hétfőn elmondta: a Gripen-balesetek ügyében vizsgálóbizottságot hoztak létre. A testületnek július 31-ig kell jelentést tennie a balesetek lehetséges kiváltó okairól.

Hosszú balesetmentes időszak

A honvédelmi miniszter kedden a véderő-, katonai és légügyi attasék idei éves értekezletének szünetében újságíróknak nyilatkozva kiemelte: a Magyar Honvédség Gripenjeivel az elmúlt öt évben az említett eseteket megelőzően egyszer sem szenvedtek balesetet.

Gripen repülőgép Forrás: Polyák Attila - Origo

A miniszter azt várja, hogy a vizsgálóbizottság minden körülményt feltárjon, hogy a jövőben ne történhessenek újabb balesetek.


A Magyar Honvédség Gripenjeinek szeptembertől az év végéig kell biztosítaniuk a balti légtér védelmét. Hende Csaba kérdésre válaszolva azt mondta: a feladat ellátásához a rendelkezésre álló gépek száma elegendő.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!