Még a szék alatt is menekültek voltak az egyik éjszakai nemzetközi gyorsvonaton – írja a Kisalföld. A lap szerint a rendőrök nem sokkal éjfél előtt érkeztek a győri vasútállomásra. Igazoltatták a menekülteket, de egy kisebb csoport ellenállt. Végül őket is meggyőzték, és leszálltak a vonatról.
Csaknem 150 menekültet, köztük családokat, gyerekeket állítottak elő. A vonat továbbment, a menekülteket tiltott határátlépés miatt állították elő.
A Párbeszéd Magyarországért pénteken közölte: feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen, miután a Népszabadságban megjelent hírek szerint
a MÁV vasúti szerelvényein utazó menekültekre rázárták a vagonok ajtaját.
A tett kimeríti a személyi szabadság megsértése bűntettet, ami öt évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható, hiszen a vonaton védekezésre képtelen gyermekek is utaztak - olvasható a párt közleményében.