Nagyon érdekes útmutatót talált Toroczkai László

Ezt az útmutatót töltötte föl Toroczkai László
Vágólapra másolva!
Toroczkai László, Ásotthalom polgármestere a Facebookon posztolt egy fotót arról a papírlapról, amit egy civil csoport talált az egyik elszállított bevándorlócsapat táborozási helyén. A lapon egy utazási útmutató szerepelt. A hétvégén egyébként majdnem ötezren lépték át illegálisan a magyar határt. 
Vágólapra másolva!

Ásotthalom jobbikos polgármestere, Toroczkai László a Facebookon tett közzé egy fotót arról a papírlapról, ami szerinte a bevándorlókat segíti abban, hogy átjussanak Macedónián, ha Görögországból Szerbia felé tartanak. Toroczkai ezt írta a papírlap mellé:

„Önkéntes Határvadász néven a déli határ mellett élő tanyai lakosokból verbuválódott civil csapat segíti a rendőrség és a mezőőrség munkáját, és jelenti be a határsértők csoportjait. Ők találták a most csatolt papírt az egyik elszállított bevándorlócsapat táborozási helyén.

Ebből világosan látszik, hogy valakik szervezik, felkészítik őket az útra,

egyre biztosabb, hogy a migránsok egy jelentős része szervezetten érkezik Európába. Csak az a kérdés, hogy kik állnak az egész mögött, kik szervezik ezt a népvándorlást?”

Ezt az útmutatót töltötte föl Toroczkai László Forrás: Origo

Nem tudják, ki készítette a papírt

A Mandiner.hu cikkéből az is kiderül, hogy a papírlapon az út egyes megállói szerepelnek, vonatok indulási időpontjai és azoknak az ára, valamint a taxizás költsége is szerepel. A lap alapján Görögországból Gyevgyelija városánál lépnek be a bevándorlók Macedóniába, onnan vonattal, vagy taxival mennek tovább a fővárosba, Szkopjébe, ahonnan vonattal utaznak a macedón-szerb határhoz. Szerbiába Preševo városánál érkeznek a migránsok.

A lapon arra is van iránymutatás, hogy Macedóniába érkezve a bevándorlók 72 órás tartózkodást lehetővé tevő hatósági igazolásért jelentkezzenek a rendőrségen. Az nem derült ki a civil csoport számára, hogy a papírt ki készíthette.

Toroczkai posztja szerint a papír bizonyíték arra, hogy szervezetten érkeznek Európába a bevándorlók.

A polgármester kommentben azt is hozzátette: a lap alját letépték, szerinte azon lehetett útmutató a magyarországi részről is.

Bevándorlók Mórahalom térségében Fotó: Szabó Gábor - Origo

Közel ötezer határátlépő

A hétvégén egyébként minden eddiginél több, 4725 határsértőt fogtak el a rendőrök országszerte péntektől vasárnapig. A legtöbben most is Csongrád megyében lépték át a zöldhatárt. Vasárnap 1235 embert, köztük 226 gyermeket tartóztattak föl, a legnagyobb csoport délelőtt Ásotthalomnál lépte át a határt.

Ő irányÍt?

Megerősítette a La Repubblica című olasz napilap pénteken azokat a brit sajtóértesüléseket, amelyek szerint a Líbiából az olasz partokra irányuló emberkereskedelmet az etiópiai Ermas Ghermay irányítja, akit az olasz terrorizmusellenes hatóságok régóta megfigyelés alatt tartanak.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!