Gyümölcsöket osztottak a dél-alföldi gazdák a határzárt építő munkásoknak Mórahalomtól nem messze, az épülő kerítés mellett. Így akarják díjazni a kánikulában is zajló munkát, amely - mint mondják - emberfeletti.
„A gazdák egy tonna görögdinnyét, 200 kilogramm almát, ugyanennyi körtét és 70-80 kilogramm nektarint küldtek” - mondta el Acsay Lajos, a gazdákat tömörítő Vitaricum tulajdonosa.
„Itt nincs hőségriadó, itt határzár van”
- mondta Farkas László Róbert, a Mini Hungary Park menedzsere, amikor megkérdeztük, hogy lehet ilyen melegben is kemény fizikai munkát végezni. (Később azért kiderült, tévedett). Az uniós pénzből épült Nagy-Magyarország skanzen vezetője volt az, aki összetrombitálta a gazdákat, és ő kereste meg a hadsereget is a gyümölcsadomány ötletével.
A Mini Hungary Parkban az 1910-es Magyarország legfontosabb épületeinek makettjei sorakoznak. Ott van a Parlament, Vajdahunyad vára és a szegedi Új zsinagóga is, de a makettek 70 százaléka a trianoni határokon túli épületeket ábrázolja, mint például a Gyulafehérvári érseki székesegyház, vagy a csíkszeredai Mikó-vár. A parkon átfolyó kis patakon hamarosan Horthy egyik hajójának mása úszik majd. Megkérdeztük, hogy az elsüllyesztett Szent István lesz-e az, de Farkas azt mondta, a konkrét hajót még nem választották ki.
Mórahalom egyik presszója pizzéria is egyben, és a fagylaltot nem gombócokban, hanem gömbökben mérik. Előtte az utcán két arab fiatalember ül, mellettük két rendőr áll. Az erősítést várják, de nyilatkozniuk nem szabad.
„Háborúból jönnek ezek a szerencsétlenek, de az embereket ellenük hergelik itt” - mondja egy nő, miközben a jelenetet figyeli.
Szerinte onnan lehet tudni, hogy szítják az idegenellenességet, hogy
pár hónapja még senkinek semmi baja nem volt a bevándorlókkal, pedig akkor is sokan jöttek már.
„Azt mondják, hogy szemetelnek. De hát a magyar nem szemetel? Nézzen szét bármelyik városban. Hallottam, hogy valamelyik már belefulladt a Tiszába. Egy másikat meg elütöttek. De itt legalább egyben halnak meg, nem darabokban, mint odahaza" - mondta.
A hölgy nincs jó véleménnyel a kerítésről. Szerinte a pengés drót veszélyes az állatokra.
„Vérfürdő lesz, meglássa. Az erdei vadak ugyanis nem tudják elolvasni a figyelmeztető táblákat, és tájékoztatást sem kérnek a biztos uraktól" - mutatott rá.
„Mindet fejbe kéne lőni. Átjöttél a határon? Bumm! Ennyi!”
- mondta egy 40 körüli hölgy a gömbben mérő pizzéria-presszóban. „Miért?” - kérdezzük. „Nem az a baj, hogy átjönnek. De miért kell lopni, csalni, ölni?”.
Megkérdezzük tud-e olyan esetről, hogy a migránsok loptak, vagy öltek. Megvonja a vállát. Kiderül, hogy a hölgy rendszeresen szokott odakint a határon dolgozni. Szereti csinálni, és fontosnak is tartja. Elégedett az érte járó 60 ezer forintos fizetéssel is.
„Jobb, mint a 22 ezer, amit a munkakeresésért kapok” - mondja.
Nincs nagyon árnyék a kerítés mellett, nagy a hőség, és száll a por. Az oda vezető erdei út bal oldalán munkagépek és teherautók, a jobb oldalán katonai sátrak sorakoznak.
"Komolyan veszik a hőségriadót. Az emberek 20 percet dolgozhatnak, utána 20 percet pihennek” - mondja el Bátor Ferenc alezredes.
Az építők emellett kiemelt ellátást kapnak.
Ez napi 3 étkezést és 7,5 liter vizet jelent.
Ruha alapján nem lehet megkülönböztetni a közmunkásokat a katonáktól, mindenki terepruhában dolgozik. Meg akartuk kérdezni, milyen a munka, de a munkások nem nyilatkozhatnak.
A közmunkások munkavédelmi felszerelést és munkavédelmi képzést is kaptak, hiszen pengés dróttal kell dolgozniuk.
"Mennyi ideig tartott a képzés?” - kérdezzük. „20 percig” - mondta az ezredes. Szerinte azért ez nem valami bonyolult munka.
A gyümölcsök átadása nem zökkenőmentes. Ide álljanak a fotósok, ne inkább oda. A gazdák képviselői két gyümölcsös ládával és egy dinnyével a kerítés elé állnak. Mellettük az alezredes. Mosolyognak a kameráknak.
„Tegyék le a földre” - javasolja egy fotós. Elkezdenek lehajolni.
„Jézusom, le ne tegyék a koszba!” - szól rájuk valaki.
Visszaegyenesednek, és tovább mosolyognak.
„Talán mondani kellene valamit”
- mondja egy riporter, amikor már kínos a csend. Mondanak is. A gazdák küldik szeretettel. Köszönjük szépen a honvédség nevében. A gyümölcsöket azonban nem adják oda a katonáknak.
Viszont szívesen nyilatkoznak. „Mennyit jelent a katonáknak ez a sok gyümölcs?” - kérdezi az egyik riporter az alezredest. „Nagyon sokat” - feleli.
A terepruhásokat fél 1-kor terelik a sátrakba. Asztalhoz ülnek. Tőlük 20 méterre egy ember elkezdi szeletelgetni a dinnyéket. Illetve csak egyetlen dinnyét szeletelnek fel, a fényképek kedvéért.
Egy csapat férfi külön sátorban eszik. Otthonról hozott szalonnát és kolbászt,
amit a saját bicskájukkal vágnak fel. „Önök közmunkások?” - kérdezzük. A fejüket rázzák. „Katonák?”. Megint a fejüket rázzák.
Az egyikül odafordul hozzánk: „Figyelj te újságíró. Mondták nekünk, hogy egy nap alatt többet kerestek, mint mi egy hónapban.”
Megkérdeztük, hogy kik mondták nekik ezt, de nem felelnek. „Add csak el a cikked másfél millióért” - mondja, és többet nem szólnak hozzánk.
„Nem lesz már látványos dinnyeátadás” - mondja az egyik tiszt. A munkások mindjárt ebédelnek. „Aki elveszi a gyümölcsöt, elveszi, aki nem, az nem. És senki sem szeret úgy enni, hogy a pofájába fényképeznek”. Távozunk.