A magyar utat követi Németország

Németh Zsolt
Németh Zsolt az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke
Vágólapra másolva!
Jobb megoldásnak tartják az Orbán Viktor által javasolt világkvótát a jelenlegi kötelező uniós kvótáknál – mondta az Origónak Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke. A fideszes politikus szerint először is meg kell szüntetni a válság kiváltó okait jelentő háborúkat.
Vágólapra másolva!

Nincs európai egység az uniós kvótarendszerrel kapcsolatban, de Németh Zsolt szerint a következő időszakban ki fognak derülni ennek a gyengeségei. A külügyi bizottság elnöke az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének a migrációs és menekültügyi helyzetről folytatott vitáját követően az Origónak arról beszélt, hogy az Orbán Viktor által javasolt világkvótát jobb megoldásnak tartják, mivel az nem bátorítja majd a menekülteket arra, hogy ilyen nagy számban Európába jöjjenek.

Németh Zsolt szerint a világkvóta jobb megoldás, mint a jelenlegi Fotó: Bielik István - Origo

Józanodás

Németh Zsolt szerint egy kijózanodási folyamat zajlik Németországban, aminek az egyik eleme, hogy folyamatosan szigorítják a bevándorlása vonatkozó szabályokat. Számos Magyarország által felvetett megoldás visszaköszön a német javaslatokból – mondta a fideszes politikus. Úgy látja, a dublini rendszer reformja során figyelemmel kell lenni arra, hogy

azt nem egy olyan méretű népvándorlásra szabták, ami napjainkban zajlik.

Fel kell gyorsítani a menekültügyi kérelmek elbírálását, és a Dublin III-ból a jó elemeket meg kell tartani.

Humanizmus

A fideszes politikus szerint különösen a politikai menekültek iránt kell humanizmust tanúsítani, és tiszteletben kell tartani a rájuk vonatkozó nemzetközi egyezményeket. A gazdasági migránsok vonatkozásában ugyanakkor Európának az eszét kell. „Európának korlátozott a képessége arra, hogy különböző társadalmi, kulturális hátterű tömegeket integráljon” – vélekedett a magyar képviselő.

A menekültügyben a humanizmus szempontjai is nagyon fontosak Forrás: Origo

Öt pont

Németh Zsolt szerint először is meg kell szüntetni a válság kiváltó okait jelentő háborúkat. Másodszor meg kell

védeni a schengeni övezet külső határait,

mert ha ezt nem teszik, akkor összeomlik az övezeten belüli akadálytalan mozgást biztosító rendszer. Harmadszor meg kell reformálni a menedékért folyamodók regisztrálására vonatkozó dublini szabályokat. Negyedik teendőként a biztonságosnak számító tranzitországok pénzügyi támogatását javasolta, ötödikként pedig az embercsempészek elleni harc fontosságát emelte ki Németh Zsolt.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!