Vannak még betyárok: lovat loptak Örkényről

Vágólapra másolva!
Örkényről lophatott lovat egy helyi gyanúsított, hogy aztán egy másikat vehessen. Az sem riasztotta vissza, hogy időközben lebukott  sőt, magasabbra emelte a tétet.
Vágólapra másolva!

Lopás, csalás és rablás megalapozott gyanúja – komoly bűnlajstrom miatt kell felelnie annak a 35 éves örkényi lakosnak, akit kedden vettek őrizetbe a dabasi rendőrök.

Meglovasította

A férfi szeptember 28-án, reggeli órákban lovat lopott egy örkényi tanyáról. Az állatot egy kunadacsi ismerősének adta, akitől egy másik lovat vett.

Nem volt túl körültekintő, hiszen a nyomozók már aznap este Hernádon elfogták.

A lopott lovat a rendőrség lefoglalta, a gyanúsított által vásárolt állatot pedig egy kunadacsi tanyán helyezték el.

Nem úgy van az

A 35 éves férfi azonban nem hagyta annyiban, hogy jogosnak tekintett tulajdonát is elvegyék. Miután szabadlábra helyezték, már kedden hajnalban elballagott a kunadacsi tanyára, ahol a frissen vásárolt állatot tartották, és halálosan megfenyegette az ott lakót:

elvágja a gazda torkát, ha nem kapja azonnal vissza a hátast.

Másodjára is őrizetben

A megfélemlített áldozat engedelmeskedett, támadója vihette a lovat. Igaz, a dabasi rendőrök néhány óra alatt ismét őrizetbe vették a most már rablással is gyanúsított örkényi lakost, aki hamarosan előzetes letartóztatásba kerülhet.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!