Budapest, 2015. október 27.
A rendőrség bűnügyi helyszínelője a fővárosi Merényi Gusztáv Kórház udvarán 2015. október 27-én. A kórház pszichiátriai osztályának zárt részlegében belehalt sérüléseibe egy ápolt, akit betegtársa bántalmazott.
MTI Fotó: Mihádák Zoltán
Vágólapra másolva!
Előzetesbe került pénteken az a férfi, aki kedden hajnalban megölte betegtársát a Merényi kórház pszichiátriáján. Az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe viszik.
Bűncselekmény elhárítására kora miatt képtelen ember elleni emberölés miatt helyezte előzetes letartóztatásba a Budai Központi Kerületi Bíróság azt a 68 éves budapesti férfit, aki a gyanú szerint egy
ágyráccsal agyonverte betegtársát
a Merényi-kórházban. A Fővárosi Főügyészség az Origónak azt írta, hogy a végzés jogerős.
A rendőrség bűnügyi helyszínelője a Merényi Gusztáv Kórház udvarán Forrás: MTI/Mihádák Zoltán
Az Origo elsőként számolt be a Merényi Gusztáv Kórházban történt gyilkosságról. A 68 éves férfi azért került zárt osztályra, mert korábban
engedély nélkül távozott a kórházból,
és rendőrök vitték vissza. A férfi az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben raboskodik.