Magyar nőket használt ki a nigériai díler

kokain
Egy kisbuszban találták a 324 kilogramm tiszta kokaint, amelynek értéke átszámolva közel 36 milliárd forint (illusztráció).
Vágólapra másolva!
Csaknem 400 gramm kokaint talált egy Franciaországból érkezett csomagban egy magyar nő. Az asszony egy interneten megismert nigériai férfi társától kapta a küldeményt, amiről először azt hitte, hogy csak táskák és gyerekruhák vannak benne. 
Vágólapra másolva!

A nigériai férfi társkereső oldalakról választotta ki azokat a nőket, akiknek – a vád szerint – később egy ismerősén keresztül kábítószert tartalmazó csomagokat küldött Franciaországból.

A 47 éves férfi az első nővel tavaly, év közepén ismerkedett meg. Levelezni kezdtek, és nem sokkal később elkérte a telefonszámát és címét is. Néhány hét múlva telefonált neki, hogy csomagot kap majd Franciaországból.

A csomagban első ránézésre csak három női táska és néhány gyerekruha volt, ezeket kellett volna a nőnek Budapestre vinnie.

Kokain volt a csomagban (illusztráció) Forrás: AFP

Előtte azonban alaposabban átnézette a küldeményt a fiával, akinek feltűnt, hogy a táskákba kokaint rejtettek.

Több mint 380 gramm kábítószert találtak.

Azonnal értesítették a rendőröket, akik akkor fogták el a férfit és társát, amikor egy bérelt kocsival elmentek a nő bélapátfalvai házához.

A rendőrök az autóban egy listát is találtak,

olyan nők nevével és címeivel, akiket hasonlóan akartak kihasználni. Egy siklósi nő címére már küldtek is gyógyászati segédeszközök közé rejtett kokaint Brazíliából, de azt a vámhatóság még a reptéren lefoglalta.

A két férfit a Heves Megyei Főügyészség kábítószer-birtoklás kísérlete miatt emelt vádat. Előzetes letartóztatásban vannak, fegyházbüntetést kértek rájuk.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!