Iratlefoglalás Gaskó István irodájában

Gaskó István
Gaskó István a sztrájktól sem riadna vissza
Vágólapra másolva!
Civil ruhás nyomozók szállták meg a Liga Szakszervezetek székházát, ahol iratokat foglaltak le. Gaskó István elnök irodájából is visznek el dokumentumokat.
Vágólapra másolva!

Iratokat foglalnak le a rendőrök a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének székházában – erősítette meg az Origo információit a VDSZSZ és a Liga Szakszervezetek elnöke. A rendőri akcióról először az Index írt.

Halasi Zoltán, a VDSZSZ elnöke Origónak azt mondta, hogy sok a rendőr a budapesti székházban, a nyomozók a VDSZSZ könyvelését nézik át.

Minden papír érdekli őket

Gaskó Istvántól, a Liga vezetőjétől ugyanakkor megtudtuk, hogy a székházban lévő mindhárom szakszervezettől – a Ligától, a VDSZSZ Szövetségtől és a VDSZSZ Szolidaritástól is – foglalnak le számlákat és más könyvelési iratokat.

A rendőrség valószínűleg amiatt nyomoz, mert a VDSZSZ alelnöke, Bárány Balázs több bejelentést is tett Gaskó István pénzügyei miatt.

A bejelentés zavaros elszámoltatási ügyekről, több százezres szállodai és éttermi számlákról szólt,

abból az időszakból, amikor még Gaskó István volt a VDSZSZ Szövetség elnöke.

Hol a sztrájkalap?

A Blikk úgy tudja, a nyomozókat nem a hotelszámlák érdeklik elsősorban, hanem a szakszervezet százmilliós sztrájkalapja, aminek - a lap szerint - nyoma veszett.

A fenti videón az látható, ahogy a nyomozók átnézik a Gaskó István irodájában talált iratokat.

Gaskó István szerint nem történtek visszaélések VDSZSZ-elnöksége idején Forrás: MTI/Balogh Zoltán

"Visszautasítok minden gyanúsítást a VDSZSZ szervezetek korábbi pénzügyeivel kapcsolatban, nem történtek visszaélések" - mondta az Origónak Gaskó István. A szakszervezeti vezető szerint mindenben együttműködnek a hatóságokkal, a vizsgálatok után pedig nyilvánosságra hozzák azok eredményét.

Bilincs nélkül

Gaskó hozzátette, a rendőri akció ellenére mindenki szabadon mozoghat a székházban, és végezheti dolgát, senkit sem gyanúsítanak.

jegyezte meg kérdés nélkül a Liga elnöke, aki a sajtón keresztül sem üzenne Bárány Balázsnak.

A vizsgálat tényét a LIGA szakszervezeti csoportja hivatalosan is megerősítette, hangsúlyozva, hogy segítik a nyomozók munkáját.

Áll a bál az Operában is

A szakszervezetek között dúló harc része lehet, hogy Gaskó István a Liga konföderáció elnökeként kizárta a szövetségből az az Operaházi Dolgozók Független Szakszervezetét. Az operaházi szakszervezet -melynek elnöke nem mellesleg a VDSZSZ Szolidaritást is vezető Bárány Balázs - bírósághoz fordul a kicsinyes bosszúnak tartott döntés miatt. Gaskó szerint viszont Bárány folyamatosan hitelrontó megjegyzéseket tett a Ligára, és akadályozta működését-

Régi vasutas

Gaskó István otthonosan mozog a vasutas társadalomban, hiszen

maga is MÁV-dolgozóként kezdte pályafutását.

1975 és 1990 között volt Ormosbányán állomásfőnök, később a budapesti igazgatóság gazdasági főmunkatársa – 1993 ban pedig bekerült a MÁV Felügyelő Bizottságába.

Egyre feljebb

A Magyar Szociáldemokrata Pártnál tett politikai kitérő mellett Gaskó 1989-től szakszervezeti ügyekkel foglalkozott, ebben az évben vett részt a VDSZSZ alapításában is.

Gaskó István. 19 éve a Liga Szakszervezetek elnöke, vasúti sztrájkja a kormányra is hatott Forrás: MTI/Máthé Zoltán

1991-től már a szakszervezet elnöke, 1996 pedig a Liga vezetője lett, utóbbi pozícióját azóta megőrizte.

Három évig gördültek

2008-ban a VDSZSZ elnökeként országos sztrájksorozatot indított, a gördülősztrájkként ismertté vált akcióban

a vasúti dolgozók fejenként 250 ezer forintot követeltek

a MÁV-Cargo 102,5 milliárd forintos privatizációs bevételéből – és 10 százalék kiszervezési pótlékot is kértek a MÁV-ból kikerült leányvállalatok dolgozóinak.

A három évig elhúzódó, idővel egyre hevesebben kritizált gördülősztrájk végül részben elérte hatását: 2011 novemberében első Orbán-kormány 5 milliárd forintot különített el "a vasutasok ösztönzésére" – ezzel sokak szerint a MÁV Cargo számláját próbálták rendezni.

Lezárták a fél országot

A VDSZSZ ezután nem hirdetett újabb munkabeszüntetést – Gaskó István szerint erre a sztrájktörvény módosítása után nem is volt lehetőség – de a LIGA Szakszervezetek továbbra is aktív maradt.

2014 decemberében országos tüntetést, sok helyen félpályás útlezárást tartottak, béremelést, a munka törvénykönyvének felülvizsgálatát követelve, de tiltakoztak a korkedvezményes nyugdíj megszüntetése ellen is.

Vezéráldozat

2015 májusában azonban

fogyni kezdett a levegő a korábban népszerű szakszervezeti vezér körül.

A VDSZSZ Szolidaritás küldöttgyűlésén nem válaszotta újra elnöknek Gaskó Istvánt – közel 20 év után először.

Az új érdekvédelmi elnök, a korábban Gaskó alelnökeként dolgozó Bárány Balázs szinte rögtön az ügyészséghez fordult, hogy tisztázza a VDSZSZ Szolidaritás és a Liga szövevényes kapcsolatait, amibe belefért a Ligának utalt tagi kölcsön is.

A NAV is nyomoz

Az illetékes ügyészség isszautasította a beadványt. Augusztusban viszont már nyomozást rendeltek el a Liga Szakszervezetek uniós finanszírozású projektjeivel kapcsolatban – gyanújuk szerint

költségvetési csalás történhetett a szervezetnél.

A vizsgálattal a Közép-magyarországi Regionális Bűnügyi Igazgatóságát bízták meg. A mostani nyomozással kapcsolatban az ORFK-t kérdeztük - írásos válaszuk szerint a rendőrség hűtlen kezelés gyanújával nyomoz, ezzel kapcsolatban foglaltak le iratokat szerdán a Liga-székházban.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!