Kilövési engedélyt kérnek Szatyor Miklósra

farkas, ÁLLAT farkas FOTÓ ÁLTALÁNOS állatkert
Pécs, 2008. április 26. Európai szürkefarkas a pécsi állatkertben. Két tűzróka és négy európai szürkefarkas érkezett a pécsi állatkertbe, melyeket az új kifutóban már megnézhetnek a látogatók.
Vágólapra másolva!
A pécsi állatkert igazgatója kilőtte a szökött farkast, az állatvédők most az ő fejét követelik a város polgármesterétől. Pedig Szatyor Miklós mást nem is nagyon tehetett volna – mondja Horkai Zoltán farkastréner, aki kiakadt a laikusok bosszúhadjáratán.
Vágólapra másolva!

Nő a népharag a pécsi állatkertből szökött farkas kilövése miatt, az Állatvédő Liga már-már aláírásgyűjtésbe is kezdett, hogy leváltsák posztjáról a lövést leadó Szatyor Miklós állatkert-igazgatót.

A petíciót már közel tízezren aláírták, a liga szervezői és más állatvédő egyesületek pedig Pécs polgármesterétől kérik, hogy küldje el Szatyort.

Gyorsan továbbállt

A farkas egyébként csak egy napot töltött a pécsi állatkertben: október 30-án hozták egy társával együtt Olaszországból, de már szombat délelőtt megszökött kifutójából, megszaggatta, majd

átugrotta a 2,5 méter magas, villanypásztorral övezett kerítést.

Ezután a Tubes környékén, a Mecsek déli oldalán barangolt, vasárnap délután itt találták meg az állatkert munkatársai is.

Nem volt más út?

A farkast végül az igazgató lőtte ki éles lőszerrel, mintegy hatvan méterről – állítása szerint más módon nem tudta volna megállítani az állatot, ami fenyegetően viselkedett, az altatólövedékes kollégák pedig nem voltak éppen a közelben.

Európai szürkefarkas a pécsi állatkertben. Az Olaszországból hozott új példány fenyegetően viselkedett, nem lehetett életben hagyni - állítja az állatkert igazgatója Forrás: MTI/Kálmándy Ferenc

Szatyor Miklóst az állat megölése miatt rengetegen támadták a Facebookon is, bírálói úgy látják, inkább viselkedett vadászként, mint állatvédőként, ráadásul túl sokat pózol állati trófeák között.

Az igazgató a Bama.hu-n kiadott közleményben védekezett: emberéletek forogtak veszélyben, hiszen a farkas agresszív volt, és

a hatósági tiltás ellenére családok túráztak a Mecsek erdőiben a hétvégén.

Az erdőjárási tilalom ellenére is sokan túráztak a hétvégén a Mecsekben, a szökött farkas veszélyes volt Forrás: MTI/Sóki Tamás

Ostoba méregzöldek

A szakértő szerint neki lehet igaza: megkérdeztük a csak farkasemberként ismert Horkai Zoltánt, aki szabályosan kiakadt a Szatyor Miklós ellen indított kampány miatt.

„Menjenek a p...ába a magukat állatvédőnek tartó méregzöldek, csak egy laikus idióta gondolhatja, hogy az igazgatót ki kellene rúgni, vagy hogy az állatot el lehetett volna kábítani” - fortyant fel az állatkoordinátor.

Kiszámíthatatlan volt

Szerinte Szatyor Miklósnak nem is kötelessége ismernie minden gyűjteménybe vett állat viselkedését, és a jelek alapján joggal gondolhatta, hogy a farkas életveszélyt jelent. Ez ugyanis nem a Kárpátokból áttévedt, az emberektől alapvetően félő vad volt, hanem olyan ragadozó, aki megszokta a közelségünket, reakciói pedig kiszámíthatatlanok.

Az ismerősnek is nekimennek

„Miklós hozzám fordult először, hogy mit tegyen, én sem tudtam jobbat mondani neki” - mondta az Origónak Horkai Zoltán.

Horkai Zoltán. Farkasemberként ismerik, de néha őt is megtámadják a gondozott ragadozók Forrás: MTI/Mohai Balázs

Hozzátette,

19 öltés van az arcában, olyan farkas harapdálta össze, amit régóta gondoz, ismer

– a lelőtt farkas is lehetett volna olyan domináns egyed, ami bárkinek nekimegy, ha módja van rá.

És ha nem lövi ki?

Horkai Zoltán arra is kíváncsi lenne, hogy akik most a leghangosabban követelik Szatyor Miklós leváltását, mit mondanának, ha az igazgató nem lövi ki az elszabadult állatot,

a farkas pedig rátámad egy túrázó család kisgyerekére.

Halálos kábulat

Hozzátette, a szökevényt altatólövedékkel sem lehetett volna megállítani, hiszen a szérum találat után 15-20 perccel kezd hatni, addig az állat simán elmenekül.

Ráadásul az sem biztos, hogy túléli a találatot: menekülés közben olyan adrenalinmennyiség szabadulhat fel a testében, hogy az altatólövedék miatt akár össze is omolhat a vérkeringése.

A polgármester bízik benne

Kerestük a pécsi polgármestert, hogy tervezi-e Szatyor Miklós leváltását az ügy miatt. Páva Zsolt bízik az állatkert igazgatójában. "Családapaként és polgármesterként is az a véleményem, hogy az emberi élet védelme mindennél előbbre való, és úgy gondolom, adott szituációban az

- írta a polgármester. Páva Zsolt szerint az önkormányzat ugyanakkor megteszi a szükséges lépéseket, ha az ellenőrzések során kiderül, hogy az állat szökéséhez valamilyen emberi mulasztás vagy szabálytalanság vezetett.

A Pécsi Rendőrkapitányság vizsgálatot indított, hogy megállapítsák, történt-e bűncselekmény az állatkertben.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!