Amerika nem tiltja be a Kuruc.info cikkét

varga béla, kuruc.info tulajdonosa, illusztráció
Vágólapra másolva!
Hiába rendelte el a magyar bíróság a Kuruc.info szélsőséges portál holokauszttagadó cikkének betiltását, az amerikai hatóságok megtagadták az ítélet végrehajtását. Ebben az esetben a hazai szolgáltatóknak kellene elérhetetlenné tenniük az aloldalt, de a Médiahatóság eddig nem szólította fel őket, így a cikk a mai napig elérhető. Azt nem lehet tudni, hogy miért, a szabályozó rendszer ugyanis titkos.
Vágólapra másolva!

A bírósági ítélet ellenére is olvasható a Kuruc.info holokauszttagadó cikke, amelynek az elérhetetlenné tételét még januárban rendelték el. Mivel a portál amerikai szerverről működik, az ottani hatóságok lennének az illetékesek, de az amerikai Igazságügyi Minisztérium elutasította a magyar bíróság ítéletének végrehajtását, az ezzel kapcsolatos jogsegélykérelem pedig szintén sikertelen volt.

Sértő, de védett

Az Origo információi szerint az amerikai Igazságügyi Minisztérium azzal indokolta a döntését, hogy bár a magyar hatóság kérésében megjelölt cikk és a hozzáfűzött kommentek valóban rendkívül sértőek, de az Egyesült Államok alkotmányának első módosítása szerinti szólásszabadság alapján védettnek tekintendők.

– írták.

Két éve húzódik az ügy

A Kuruc.info internetes portál még 2013 júliusában tett közzé egy cikket az Auschwitzban fogva tartott zsidókról. Az írás – valamint az ahhoz fűzött kommentek – kétségbe vonják a haláltáborban történt rémtetteket, hozzátéve: „ilyenek még mutatóban sem történtek". A Fővárosi Törvényszék emiatt januárban elrendelte a cikk betiltását.

Még elérhető

A Fővárosi Törvényszék, miután sikertelen volt az amerikai jogsegélykérelem, november 5-i végzésében arra kötelezte a hazai elektronikus szolgáltatókat, hogy végleges jelleggel akadályozzák meg az aloldal elérését.

Forrás: kuruc.info

A szolgáltatóknak a bíróság által meghatározott tájékoztató szöveget kellene elhelyezniük a cikk helyén, azonban ez eddig nem történt meg,

az írás a mai napig elérhető.

A hazai szabályozás szerint a betiltott oldalak listájáról – az úgynevezett KEHTA-rendszeren keresztül – a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) tájékoztatja a szolgáltatókat, amelyeknek egy napjuk van az ítélet végrehajtására. Amennyiben ennek nem tesznek eleget, akkor 100 ezer forinttól egymillió forintig terjedő rendbírság szabható ki rájuk.

Deutsch Tamás ultimátuma

Deutsch Tamás fideszes európa parlamenti képviselő még 2013-ban adott 72 órás ultimátumot az ügyészségnek, hogy eltüntessék az egész Kuruc.info portált. A politikus a törvények betartatására hivatott intézmények "teljes töketlenségét" okolta amiatt, hogy a Kuruc.info "háborítatlanul tevékenykedik". Az Origo megkereste Deutsch Tamást, hogy mi az álláspontja arról, hogy az oldal továbbra is működik, eddig azonban nem kívánt reagálni.

Az Origo információi szerint a Fővárosi Törvényszék elküldte a betiltásról szóló végzését az NMHH-nak, ott viszont valamiért elakadt az ügy. A három legnagyobb hazai internetszolgáltató ugyanis azt állította portálunknak, hogy

eddig nem kaptak semmilyen információt erről a betiltásról, így nem tették elérhetetlenné a cikket.

A médiahatóság ennek okáról nem adott információt, arra hivatkoztak ugyanis, hogy a KEHTA-rendszerben lévő adatok szigorúan titkosak. Általánosságban viszont azt közölték, hogy miután megkapják a végzéseket, megvizsgálják őket, és jelzik a bíróságnak, ha

Azt, hogy mi okozta ezt a „kétséges" körülményt, az adatok titkosságára hivatkozva nem árulták el.
Mindenesetre, amíg ez a vizsgálat le nem zárul, nem továbbítják a KEHTA-rendszerbe az adatokat, így a szolgáltatók sem sújthatók bírsággal. A tartalom viszont továbbra is elérhető.

Két szálon fut az ügy

A Kuruc.info cikkei miatt egyébként két ítéletet is hozott már a Fővárosi Törvényszék. Az említett holokauszttagadó cikk mellett ugyanis az egész „Holokamu" aloldalt is betiltanák a hazai hatóságok. Ez az ügy még az amerikai jogsegélykérelem fázisában van, azaz

a hazai bíróság arra vár, hogy az Egyesült Államok lépjen valamit

a magyar fél kérésére. Várhatóan azonban ezt is megtagadják az amerikaiak, így valószínűleg a második ügyben is a hazai internetszolgáltatóknak kell majd elérhetetlenné tenniük az aloldalt. Persze ehhez az kell, hogy jelezzen nekik a Médiahatóság.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!