Felmentették a tiszai embercsempészügy vádlottjait

Tisza-tó
A szigetek közti csatornákon
Vágólapra másolva!
Felmentette a bűnszervezetben elkövetett embercsempészés vádja alól a Szegedi Járásbíróság csütörtökön azt a két férfit, aki az ügyészség szerint részt vett 2009-ben a Tiszán, Szeged alatt történt, tizenöt halálos áldozattal járó ügyben. Az ítélet nem jogerős.
Vágólapra másolva!

A vádirat szerint a Szlovákiában élő, koszovói származású elsőrendű vádlott szervezőként, a vajdasági magyar másodrendű vádlott pedig végrehajtóként olyan bűnszervezetben vett részt, amely jelentős összegekért illegálisan migránsokat szállított Nyugat-Európába. A koszovói férfi Svájcból szervezte meg és irányította társai összehangolt tevékenységét.

Koszovói albánoknak segítettek

A bűnszervezet tagjai 2009. október 14-én 18 koszovói albán állampolgárnak nyújtottak segítséget ahhoz, hogy illegálisan átlépjék a szerb-magyar határt. A határsértőket a Tiszán motorcsónakkal akarták átjuttatni Magyarországra, mivel tartottak a fokozott szárazföldi ellenőrzéstől. A hajó túlterheltsége, valamint a rossz időjárási viszonyok és a folyó erős hullámzása miatt azonban

a jármű felborult, tizenöten a vízbe fulladtak, csak egy albán férfi és két kiskorú gyermeke élte túl a tragédiát.

A migránsokat a folyó magyarországi túlpartján - a vád szerint - a vajdasági vádlott és több ismeretlenül maradt társa várta, akik a baleset miatt elhagyták a helyszínt.

Képünk illusztráció Forrás: Bucsky Péter

Nem bizonyítható

Kóbor Jenő bíró a felmentő ítélet indoklása során kifejtette, az eljárás során feltárt közvetett bizonyítékok szerint lehetséges, hogy a - Magyarországon embercsempészés bűntette miatt korábban már elítélt - vádlottak elkövették a bűncselekményt, de

kétséget kizáróan nem bizonyítható.


A bíró közölte, a koszovói hatóságoktól beszerzett bizonyítékok egy része a garanciális feltételek meglétének hiánya miatt a magyar eljárásban nem volt felhasználható, másik részük pedig komoly ellentmondásokat tartalmazott.

Több csoport is volt a határon

Hangsúlyozta, több bizonyíték is arra mutat, hogy ezen az éjszakán több jól szervezett embercsempész csoport volt jelen a röszkei határszakaszon, egymást részben átfedő területeken, ezért tevékenységük nehezen elkülöníthető. Volt olyan tanú, akinek a vallomása szerint aznap éjszaka három csónak kelt útra a Tiszán, és kettő partot is ért. Az eset miatt Szerbiában és Koszovóban csaknem húsz embert ítéltek el embercsempészet miatt. A bíróság döntése ellen az ügyészség fellebbezett.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!