Aggályos Lázár-vadászatot emleget a DK

lazar
Vágólapra másolva!
Szabálytalansággal kísért vadászaton vehetett részt Lázár János, a programon gyerek is lőfegyvert kaphatott – állítja a Demokratikus Koalíció, a birtokukba került fényképekre hivatkozva. Az ellenzéki párt a kancelláriaminiszter vadászengedélyét és mandátumát követeli. Lázár János áll a vizsgálat elébe.
Vágólapra másolva!

Lázár János elegáns vadászfelöltőben és gumicsizmában pózol, aztán nagyobb társaságban,

pajkos vigyorral gyerekeket pálcáz

– egy őszi vadászat életképeit szerezte meg a Demokratikus Koalíció, névtelen forrásból.

Lázár János éppen gyerekeket avat vadásszá, a DK szerint már ez is aggályos Forrás: DK

Kés, puska, olló

A kancellária miniszter vadászszenvedélye közismert, a 20-30 milliós vadászatokról a választók idegenkedése ellenére sem tud lemondani.

Nem is ez az újdonság, hanem a fotó, amin egy láthatóan 14 évesnél is fiatalabb fiú vadászpuskával, fülvédővel áll, körülötte töltényes dobozok – a jelenet alapján úgy tűnik, mintha a gyerek használhatta volna a lőfegyvert.

Ez pedig sérti a vadászati törvényt - véli Gréczy Zsolt.

Fazekast idézték

A DK szóvivője szerint a lőfegyverrel vagy lőszerrel való visszaélés gyanúját is felvetheti, ha valaki 18 éven aluli, fegyvertartási engedéllyel nem rendelkező személynek adja át fegyverét.

Bűntettnek számít, ha valaki kiskorú, fegyvertartási engedéllyel nem rendelkező személynek ad át lőfegyvert Forrás: MTI/Bugány János

Ezt megerősíti Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter korábban Oláh Lajosnak küldött levele is, amiben bűntettnek, kötelezettségszegésnek, adott esetben pedig kiskorú veszélyeztetésének nevezi a fegyver átadását.

Hiába a pálca

A DK szóvivője emellett aggályosnak tartotta a gyerekek szimbolikus vadásszá avatását is, hiszen legálisan nem ejthettek zsákmányt, enélkül viszont

nem lett volna szabad megpálcázni őket,

legalábbis a vadászetika szerint.

Bűntett vagy mulasztás?

A fotók azt ugyan nem igazolták, hogy Lázár János maga adott volna fegyvert a gyerek kezébe, sőt, nem is áll a fiú közelében - a DK szerint az is elég, ha tudott a szabálytalanságról, és nem szólt róla.

A fegyvert tartó fiú, a háttérben, pirossal bekarikázva Lázár János látható


Forrás: DK

Az ellenzéki párt ezért feljelentésre készül, annak kiderítését pedig a rendőrségre bízná, hogy a kancelláriát vezető miniszter tettesként vagy bűnsegédként gyanúsítható-e az ügyben.

Lázár köszöni

Szerettük volna megtudni, hol és mikor készült a kép, tudott-e egyáltalán Lázár János az esetről, és tájékoztatott-e bárkit arról. A miniszter közleményben reagált: ebben megköszönte a DK kitüntető figyelmét, és jelezte, áll a vizsgálatok elé.

Lázár János köszöni a kitüntető figyelmet Forrás: MTI/Kovács Tamás

„A képeken látható vadászaton vendégként vettem részt, másokhoz hasonlóan a családommal. Az egyik képen látható fegyvert tartó alak nem a hozzátartozóm" - írta Lázár János, aki egyúttal "Áldott karácsonyt" kívánt a DK tagjainak.

Lázár János vadászatairól 2014 januárjában cikkeztek először. Az azóta megszűnt Cink.hu fedezte fel a soponyai vadászatról készült Facebook-fotókat, a rendezvény több mint 900 fácán életébe került.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!