Fontos háborút veszíthet el Újpest

beteg kórház
Vágólapra másolva!
A Fideszben nagyjából eldöntött tény, hogy nem Pesten épül fel a még februárban bejelentett új budapesti szuperkórház – tudta meg az Origo. Időközben a budai kerületekben, a környező településeken és Újpesten is zajlik az aláírásgyűjtés, mindenki a maga kerületében szeretné tudni az új csúcsintézményt.
Vágólapra másolva!

Folyamatosan zajlik az aláírásgyűjtés a főváros budai kerületeiben és a budai agglomerációs településeken, hogy az új szuperkórház a János kórház területén vagy annak közvetlen környezetében épüljön meg. Az aláírásgyűjtést Szilágyi Zsolt, egy II. kerületi civil szervezet vezetője kezdeményezte, de már 2014-ben többször felszólalt a János kórház felújítása mellett.

A Szent János Kórházban évtizedek óta nem volt jelentős fejlesztés Fotó: Origo

Objektivitás

Egyelőre úgy tűnik, hogy az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet egykori épülete nem jöhet szóba az új intézmény megépítésére – erről már Szilágyi Zsolt beszélt az Origónak. Ennek egyik legfőbb oka, hogy közlekedési szempontból és az épület állapota miatt nem alkalmas az OPNI az új intézmény befogadására. Szerinte a Déli pályaudvar is lekerült a napirendről, így mostanra a budai oldalon csak a János kórház maradt.

Szilágyi Zsolt szólt arról is, hogy jelenleg

a pesti oldalon található a fővárosi egészségügyi infrastruktúra 70 százaléka.

Éppen ezért, ha objektív szempontok alapján döntenek, akkor Közép-Budán fog felépülni az új intézmény – tette hozzá.

Egyelőre úgy tűnik, hogy Közép-Buda lehet a befutó a fővárosi versenyben Fotó: Origo

Újpest is küzd

Közép-Buda legnagyobb riválisa Újpest, mivel a IV. kerületben is azért lobbiznak, hogy ott épüljön föl az új kórház. Wintermantel Zsolt szerint a szóba került helyszínek közül az újpesti–káposztásmegyeri terület a legalkalmasabb az új egészségügyi centrum felépítésére. Egyébként Észak-Pesten is gyűjtik a támogatói aláírásokat.

Újpesten is gyűjtik az aláírásokat Forrás: Origo

Pesten sokat fejlesztettek

Az Origo a Fidesz vezetéséből úgy értesült, hogy

Pesten szinte biztosan nem fog felépülni az új intézmény,

mivel az elmúlt évtizedek fejlesztései erre a területre összpontosultak. Ezzel szemben a budai oldalon nem történt jelentős beruházás, több intézményt be is zártak, ezért teljesen indokolt a fejlesztés.

Úgy tudjuk, hogy a várhatóan nyár végén megszülető döntésben az is szerepet játszhat, hogy a kormánypártoknak 2018-ban inkább a budai oldalon lévő választókerületekben lenne esélyük egyéni mandátumot vagy mandátumokat szerezni a fővárosban. A siker esélyét nagyban növelné, ha egy jelentős beruházást tudnának felmutatni az érintett körzetek képviselői.

Politikai szempontok is szerepet játszanak a kórházról szóló döntésben Fotó: Origo

A legújabb kutatások azt mutatják, hogy

a baloldali ellenzék összesített támogatottsága Pesten jelentősen a Fidesz-KDNP előtt van.

Ráadásul már a 2014-es országgyűlési választáson is a Duna bal partján lévő választókerületek többségében a baloldali összefogás pártjai győztek, ezért egyáltalán nem biztos, hogy egy új kórházzal fordítani lehetne a Fidesz számára kedvezőtlen tendencián.

Százezrek

Május 26-án indult el az aláírásgyűjtés az új budai kórházért. Akkor Láng Zsolt II. kerületi polgármester elsődleges célnak nevezte, hogy a Budán és a régióban élő több százezer embernek korszerű ellátást tudjanak biztosítani. Pokorni Zoltán, a XII. kerület első embere szerint a Szent János Kórház fejlesztése nem csak a budaiakat érintené, hiszen az intézmény több mint 120 agglomerációs települést szolgál ki a régióban.

Tarlós István főpolgármester egy III. kerületi helyszínnek örült volna Fotó: Szabó Gábor - Origo

Ötletkavalkád

Korábban az is felmerült, hogy a bezárt Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet helyén épülhet föl az új kórház, de ez lekerült a napirendről. Tarlós István is egy új budai kórház felépítése mellett foglalt állást, ami a későbbi döntésben még komoly súllyal eshet latba. Szóbeszéd szerint

a főpolgármester a János kórház helyett inkább a III. kerületben látná szívesebben a szuperintézményt,

de az utóbbira sincs sok esély a közlekedési nehézségek miatt.

A leendő budapesti kórház helyéről több találgatás is megjelent. Egyik szerint a Nagyvárad térre építenék, mások a Megyeri híd környékére vagy az Alkotás útra, az átmenetileg bezárt Déli pályaudvar helyére tippeltek, utóbbit azonban ismét üzembe helyezték, így ott biztosan nem lesz kórház.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!