Interneten ismerhette meg gyilkosát a zuglói nő
![zugló, rablogyilkossag](https://cdn.origo.hu/2023/12/GabRaXsIL09aH6elJoy2ybdV5qNl6RmdmF31HOfdWZo/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg5ZDE2OGFhMTNhYjRlZjM4YjVmZWRhYjUwNDk0MGE3.webp)
Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés és rablás miatt emeltek vádat egy 32 éves férfi ellen.
Életfogytiglant kaphat.
A vádirat szerint az áldozat interneten keresztül ismerte meg a férfit, és meghívta zuglói lakásába, még 2014 szeptemberében.
Amikor az asszony ajtót nyitott, a férfi egy kalapáccsal fejbe verte, és a konyhában talált késsel
több, mint harmincszor megszúrta.
A nő a helyszínen életét vesztette, a férfi pedig az áldozat értékeivel együtt elmenekült.
A férfi a kihallgatásán beismerte tettét. Elfogásakor egy táska is volt nála, benne a gyilkos fegyverrel és az ellopott tárgyakkal.
Egy 2014 nyarán történt eset miatt is bíróság elé áll a férfi. Egy 86 éves nő kirablásával vádolják. Az értékesítőként dolgozó férfi felkereste az asszonyt a lakásán, majd ököllel ütni kezdte, és elvette a pénzét és pecsétgyűrűjét.
A férfit napokkal a gyilkosság után kapták el, a BRFK csak annyit mondott az elfogása kapcsán, hogy „csapdába csalták”.