Pénzbírságot kapott az élettársát megverő Balogh József
![fülöpháza balogh józsef](https://cdn.origo.hu/2023/12/cPIpjXnJrds7Axp61EUWSbK5qk0iIxapz7KCMwOY2SA/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QwNjM5OThlOGEwZjQ5OGJhOTFjOTQ5OTJiZWZiNjFl.webp)
Szerdán reggel a kecskeméti bíróság első fokon meghozott ítéletében testi sértésért 420 ezer forintos pénzbírságra ítélte Fülöpháza polgármesterét. Balogh Józsefet ezen túlmenően 256 ezer forintos bűnügyi költség megfizetésére kötelezte a bíróság – olvasható a Baon.hu oldalán.
Balogh Józsefet azzal vádolta az ügyészség, hogy 2013. április 28-án hajnalban bántalmazta élettársát, aki ennek következtében 8 napon túl gyógyuló csonttöréseket szenvedett. A politikus ebben az időben a Fidesz parlamenti képviselője volt.
A polgármester akkor azt mondta, az élettársa a sérüléseit úgy szerezte, hogy
átesett a család 80 kilós vak komondorán.
A botrány miatt kilépett a Fideszből, azonban polgármesteri tisztségétől nem vált meg, sőt, 2014-ben a település újraválasztotta.
Az ügyészség szerint minden kétséget kizáróan bebizonyosodott, hogy Balogh József elkövette a bűncselekményt, és vétkét még az is súlyosbítja, hogy politikusként tevékenykedik. Az ügyész szerint ugyanis a közéleti szereplőknek példát kell mutatniuk, különösen olyan helyzetben, amikor a társadalomban erősen jelen van a családon belüli erőszak. Az ügyész felfüggesztett börtönbüntetést, a védőügyvéd pedig próbára bocsátást kért.