Az MSZP még egyet csavarna a boltzáron

Tóbiás József és Nyakó István MSZP, satótájékoztatója. Aláírásgyűjtés indul a Nyugati pályaudvar aluljárójában, népszavazás kezdeményezésére a vasárnapi boltzár ellen. 2016.04.13.
Vágólapra másolva!
Az Országgyűlés vállaljon garanciát arra, hogy három évig érdemben nem módosítja a boltok vasárnapi nyitvatartását - javasolta Tóbiás József, az MSZP elnök-frakcióvezetője.
Vágólapra másolva!

Tóbiás József azt mondta, ha a választók népszavazáson döntöttek volna a vasárnapi boltzár eltörléséről, akkor a módosítás után három évig nem lehetett volna hozzányúlni a törvényhez. Kezdeményezésüket azzal is indokolta, hogy a kormány nem egységes a kérdésben, három miniszter is egyértelművé tette, visszaállítaná a boltzárat.

Hozzátette:

már benyújtották a parlamentnek "az önként vállalt" hároméves moratóriumot tartalmazó javaslatot.

A pártelnök szerint a Fidesz a hibás a vasárnapi százszázalékos bérpótlék eltörléséért, ezzel büntették a munkavállalókat.

Tóbiás József és Nyakó István jelentette be népszavazás kezdeményezésüket a vasárnapi boltzár ellen Forrás: Marton Szilvia

Pótlékot mindenkinek

Lukács Zoltán, az MSZP alelnöke közölte, átfogó módosítást nyújtottak be a munka törvénykönyvéhez, amely a százszázalékos vasárnapi bérpótlék mellett a többi között tartalmazza a heti munkaidő meghatározását, a munkaidőkeret szabályozását, valamint rögzíti, hogy a munkavállaló két vasárnapnál többet nem dolgozhat egy hónapban. Hozzátette: csak akkor lehet ennél többet dolgozni, ha erről a munkavállaló és a munkaadó írásban megállapodik.

Javaslatuk szerint

a bérpótlék minden vasárnap dolgozónak járna, nem csupán a kiskereskedelmemben dolgozóknak.

Lukács Zoltán szerint ez az intézkedés nagy terhet róna a munkaadókra, ezért azt javasolják, hogy a bérpótlék 50 százalékig legyen csak járulékköteles.

Az alelnök közölte, rögzíteni kell, hogy a napi nyolc óra, heti negyven óra a munkaidő, amitől eltérni csak nagyon indokolt esetben lehet, akkor is úgy, hogy a napi 12 órát nem lépheti túl a munkaidő.

Lukács: Ha a Fidesz tenni akar a munkavállalókért, szavazza meg az MSZP törvényjavaslatát! Fotó: Szabó Gábor - Origo

Lukács Zoltán elmondta: a munkaidőkeretet a jelenlegi egy év helyett csak fél évre előre lehetne meghatározni. Jelezte, két hónapot adnának arra, hogy az érintettek fel tudjanak készülni a törvénymódosításra. Ha a Fidesz tenni akar a munkavállalókért, szavazza meg az MSZP törvényjavaslatát - mondta a képviselő.

Az alelnök kitért arra is, hogy a versenyszféra keddi konzultációs fórumán arról akar a kormány tárgyalni, hogy a szombati, 50 százalékos készenléti bérpótlékot töröljék el. Ezt az ellenzéki politikus azzal magyarázta, hogy a MÁV nemrégiben elvesztett egy pert, ami miatt ötmilliárd forintot kellene kifizetnie a munkavállalóinak.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!