A Mazsihisz szeretetkórházában, 94 éves korában halt meg Biszku Béla, Magyarország volt belügyminisztere. A politikus 1956 után lett miniszter. A forradalom utáni megtorlásokban játszott szerepe miatt többször állt bíróság előtt. Legutóbb decemberben volt egy tárgyalás a Fővárosi Törvényszéken. Az ügyész az 1956-os forradalmat követő megtorlások miatt
háborús bűntettekkel vádolta Biszku Bélát. Életfogytiglanit kért ellene.
Ez egy újrakezdett büntetőper volt. Korábban már fegyházba küldték volna a volt minisztert, de elbukott az ítélet.
A büntethetőséget megszünteti az elkövető halála, ezért elhunyt személy büntetőjogi felelősségét nem lehet megállapítani. A vádlott halála esetén a bíróság az eljárást megszünteti. A megbízó halálával az ügyvédi megbízási szerződés megszűnik – mondta az Origónak Magyar Gábor, Biszku Béla védője.
Az MSZMP 94 éves volt politikusát több ember ellen elkövetett emberölésre való felbujtás háborús bűntettével gyanúsította meg a Fővárosi Főügyészség még 2012. szeptember 10-én, majd 2013. október 16-án vádat emeltek ellene.
2014. május 13-án első fokon öt és fél éves szabadságvesztésre ítélték felbujtóként, több ember sérelmére elkövetett háborús bűntett, lőszerrel való visszaélés, valamint
a kommunista rendszer bűneinek nyilvános tagadása miatt.
2015. június elsején a Fővárosi Ítélőtábla új eljárást rendelt el az 1956 utáni megtorlások miatt megvádolt 94 éves Biszku Béla ügyében.
A per a Fővárosi Törvényszéken kezdődött újra tavaly decemberben. Az első tárgyaláson Biszku Béla fülhallgatóval követte az eseményeket. Nem kommentálta, amikor levetítették neki a Duna TV-s Közbeszéd egyik 2010-es részét. Ebben ellenforradalomnak, a magyar társadalom tragédiájának nevezte az 1956. október 23-ai eseményeket.
A kommunista bűnök tagadásának minősülő kijelentése mellett Biszku a műsorban azt állította, hogy nem volt közvetlen köze a forradalom leverése utáni megtorlásokhoz: 300 ember kivégzéséhez, sortüzekhez, 20 ezer személy bebörtönzéséhez.
Azt állította, hogy az ítéleteket nem ő hozta, és a végrehajtásukban nem vett részt.
Biszku azt is tagadta,hogy a korabeli bíróságok koncepciós perek alapján ítélték volna halálra a forradalom résztvevőit, és úgy látta, nincs miért bocsánatot kérnie a belügyminiszterként hozott döntések és utasítások miatt.
Végh Tamás ügyész a decemberi tárgyaláson egyértelműnek tartotta, hogy Biszku Béla, mint az országot irányító MSZMP-s intézőbizottság egykori tagja, felelős a forradalom leverése utáni kegyetlen megtorlásokért: a Nyugati pályaudvari tömegbe lövésért és az 1956. december 8-ai salgótarjáni sortűzért – ráadásul személyesen szervezte meg egy fővárosi pufajkás alakulat állományát.
Végh Tamás szerint Biszku abban is bűnös, hogy 1957 márciusa után belügyminiszterként nem vonta felelősségre a pufajkások vidéken garázdálkodó, ellenforradalmárokat kereső csoportjait, akik többek között négy martonvásári gazdát is brutálisan összevertek.
A vád szerint a megtorló egységek a belügy irányítása alá tartoztak.
Biszku Bélát ezért háborús bűncselekményekkel vádolták, az 1949-es genfi egyezményre hivatkozva. A vád szerint felbujtóként több rendbeli emberölésért és súlyos testi sértés kísérletéért is felelős.
Biszku Béla azt követően került ismét a figyelem középpontjába, hogy 2010-ben bemutatták a Mandiner munkatársai által készített filmet, amelyben többek között azt mondta, hogy Nagy Imre megérdemelte a sorsát.
Biszku Béla az 1950-es évektől az állampárt vezetéséhez tartozott, 1956 után volt belügyminiszter és miniszterelnök-helyettes.
1956. december 6-án Budapesten, a Nyugati pályaudvarnál egy sortűzben hárman vesztették életüket. Két nappal később Salgótarjánban a karhatalmisták és a szovjet katonai erők fegyvereitől 46-an haltak meg, köztük nők és gyermekek, egyikük csupán 10 éves volt.
Két hete a Magyar Tudományos Akadémia jogtudományi intézetében tartottak tudományos konferenciát, ahol Biszku Béla szerepéről is beszéltek az előadók. Rainer M. János történész azt mondta: Biszku Béla a forradalom idején egy közepesen jelentéktelen funkcionárius volt, kerületi párttitkár. A forradalom leverése után azonban rögtön a pártvezetés nyolctagú operatív vezetésébe került, majd 1957-ben belügyminiszter lett.
Biszku jól ismerte Kádár Jánost,
és az 1960-as évek közepéig viszonylag szoros kapcsolatban voltak.
A történész szerint Biszku Bélára a "rossz zsaru" szerepét osztották a Kádár-rendszerben. Ő volt a keményvonalas, ortodox, sztálinista pártvezető egyik megtestesítője. Egyes esetekben mégis ettől eltérően cselekedett. Amikor 1968-ban a szocialista országok "baráti segítségnyújtás" keretében megszállták Csehszlovákiát, a katonai akcióban való magyar részvétel ellen szavazott az akkori legfelsőbb párttestület, az MSZMP Politikai Bizottságának minden tagja, köztük Biszku Béla is.
Az akcióban aztán Kádár János döntésének megfelelően a Magyar Néphadsereg mégiscsak részt vett.
A szovjet rendszer jellemzője volt egyfajta bürokratikus automatizmus, amelynek megfelelően többnyire nem volt szükség a konkrét ügyekben külön utasításokra, ment minden az elvárt módon, mindenki tudta a dolgát egyfajta informális rendben, ezért sem mindig könnyű évtizedekkel később konkrét felelősöket találni - mondta a felelősségrevonásról Rainer M. János.
Gellért Ádám nemzetközi jogász a konferencián azt mondta, hogy Biszku Béla az 1956 utáni megtorló eljárásokban, köztük a Nagy Imre-perben mindenképpen érintett, mert az eljárások megindulásához, lefolytatásához szükséges politikai határozatok előterjesztéseit
belügyminiszterként ő jegyezte.
Szerinte súlyos hiányosságokban szenvedett a Biszku belügyminiszteri tevékenységét vizsgáló ügyészségi eljárás. Továbbá szóvá tette azt is, hogy az 1956 utáni, megtorló jellegű perek iratanyaga javarészt még mindig feltáratlan.
Biszku Béla 1921. szeptember 13-án született Márokpapin. Tizenhat éves korától munkásként dolgozott. 1938-tól vett részt a vasas ifjúsági mozgalomban, 1943-tól a Vasasszakszervezet tagja volt, 1944-ben a kommunista párt tagjaként az antifasiszta ellenállási mozgalomban fegyveres csoportot szervezett.
A második világháború után pártfunkciókat töltött be: 1945-től Budapest XIII. kerületében a kommunista párt szervezője, majd a párt budapesti bizottságának munkatársa, a káderosztály vezetője, 1951-53-ban a X. kerületi pártbizottság titkára, 1955-től a XIII. kerületi pártbizottság első titkára volt.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése után, 1956 novemberétől 1980 márciusáig az új állampárt, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) legfelsőbb vezetéséhez tartozott. Tagja volt a központi irányító és döntéshozó testületeknek, előbb az Ideiglenes Intéző Bizottságnak, majd a Politikai Bizottságnak. 1962-78 között a Központi Bizottság titkára, 1985-ig tagja volt, és betöltötte a budapesti pártbizottság első titkári posztját is.
Az 1956. november 4-én megalakult, Kádár János vezette forradalmi munkás-paraszt kormányban 1957. február 28-ától 1961 szeptemberéig belügyminiszter volt. Erre az időszakra esett az 1956-os forradalom utáni megtorlás. 1961-1962-ben a minisztertanács elnökhelyettese lett. 1958-71, majd 1975-85 között országgyűlési képviselő is volt. 1973 januárjában a frissen létrehozott Testnevelési és Sportbizottság vezetőjévé nevezték ki, majd 1978 áprilisában minden tisztsége alól felmentették és nyugdíjazták.