A hétvégén arról írt a blogján, hogy feladja, belefáradt a fekete ruhás nővér szerepébe. Hétfőn kiderült, mégis folytatja, ha április 15-én minden egészségügyi dolgozó feketében megy munkába. Miért nyilatkozott ilyen ellentmondásosan?
Nem érzem ellentmondásosnak – de inkább azzal kezdeném, miért akarom feladni. Március 15-én tízezrek előtt mondtam beszédet a Kossuth téren. Az egészségügy válságáról beszéltem a tiltakozó pedagógusok színpadán, és nem jött el egy kórházigazgató, nem láttam a tömegben egy táblát sem, hogy Dél-pesti kórház, János-kórház, mi is itt vagyunk. Csak néhány társam kísért el. Ekkor éreztem úgy, hogy nincs értelme folytatni.
Egy éve küzdök az egészségügyi dolgozók megalázóan alacsony bére és munkakörülményei miatt. Fekete ruhát öltöttem – leszedették rólam. Médiaszereplésemért feljelentett a kamarám etikai vétség miatt. A társaimmal hidat foglaltam, majd közérdekű munkában dolgoztuk le a büntetést.
Hol vannak most azok, akikért mindezt tettük? Ha nem tudnak kiállni magukért, mit várnak egy embertől vagy egy tucattól?
Hétfőn mégis hagyott kiskaput a tiltakozó akciónak. Nem érzi úgy, hogy ettől hiteltelenné válik?
Hagytam kiskaput, mert az első bejelentésem után tömegével kaptam a leveleket: ne adjam fel, harcoljak tovább.
Úgy gondoltam, egy esélyt még adok a fekete ruhának – ha az egészségügy rabszolgái tényleg változást akarnak, április közepén megmutathatják. Nem hiszem, hogy ennyitől hiteltelenné válnék.
Mi lesz jobb attól, ha minden ápoló feketében megy be dolgozni? Nem hoztak változást az eddigi figyelemfelhívó akciók sem.
A rendszer nem változik, de olyan visszajelzést kapnánk a szakmától, hogy van támogatásunk, szükség van a fellépésünkre, az országjáró akciókra.
És ha nem borul gyászba az egészségügy?
Akkor szélmalomharcot vívtunk eddig, és kész. Ha a szakdolgozók továbbra is pisszenés nélkül elfogadják, hogy még többet kell dolgozniuk ugyanannyiért, akkor sajnos birkákról van szó, akik megérdemlik a sorsukat. Erre nem mentség a szakmaszeretet: becsülettel háromszor annyi munkát elvégezni nem lehet.
Én pedig nem fogok egyedül vonulni, nem leszek fekete ruhás bohóc.
Mit szóltak ahhoz a követői, hogy feladná? Volt, van egy kemény mag, amelyik rendszeresen elkíséri, együtt kampányoltak több vidéki nagyvárosban is.
Hát, nem tapsikoltak. Volt, aki azonnal kiállt mögülem, más megértette a helyzetemet. Talán meglepő, de a legjobban a férjem borult ki, ő szívvel-lélekkel támogatta a küldetésemet.
Egy év telt el az első fekete ruhás akciója óta, ami országosan ismertté tette. Változott azóta az élete, személyisége?
Ugyanaz vagyok, aki voltam, csak fáradtabb. Viszont gazdagabb is: értékes embereket ismertem meg, barátságokat kötöttem.
Olyan területekre láttam be, ahova korábban soha. A politika világába is, és ebből tudom, hogy nem lennék politikus.
Biztos benne?
Egészen biztos. A Parlament üléstermébe a párizsi terrortámadás után hívtak meg. A szokásostól eltérően minden képviselő bent volt. Szabályosan sokkolt, hogy milyen létszámfölénnyel szemben ül az ellenzék, mennyire hiábavaló az ő munkájuk is, ha nem tudnak összefogni bizonyos kérdésekben. És nem akarok többé reménytelen ügyért harcolni.
Nem volt kísértés sem, hogy politikai szerepet vállaljon?
Nézze, engem már hírbe hoztak az LMP-vel, a Jobbikkal, a DK-val, és minden ellenzéki párttal, ami elhívott a rendezvényeire – bár sokszor elmondtam, hogy nem állok be senki mögé, csupán elfogadom a segítséget.
Rajtuk keresztül tudtam közvetíteni a kormány felé, hogy mennyi ápolónő és orvos hagyta el az országot, mekkora fizetésért jönnének vissza. Ennyi az egész. Áprilisban egyébként még van négy meghívásom, ami már hónapok óta le van szervezve, DK-s, jobbikos, LMP-s is. Ezeket még mindenképpen teljesítem.
De április 15-e után szakít a mozgalommal, ha nem jár sikerrel. Hogy fér bele mégis a négy előadás?
Ezekre mint Sándor Máriát, magánembert hívtak meg, és elfogadták a döntésemet. Sőt kértek arra is, hogy beszéljek a lehetséges visszalépés okairól.
Meddig lehet megőrizni a küldetése tisztaságát? Nem tart attól, hogy idővel valamiféle celebbé válik?
Nekem azok a celebek, akik a Való Világban szerepelnek. Én a szakmámért, kollégáimért, betegekért szólalok fel. Akkor most szakmai celeb lennék?
Említette, nem tartja valós érdekképviseletnek az egészségügyi szakszervezeteket. Ha felkérnék egy szakszervezet vezetésére, vállalná? Tudna jobbat mutatni?
Azt hiszem, tudnék, ha a közösség is mögöttem állna. Igaz, senki sem kért tőlem eddig ilyet, és nem is pedálozok pozíciókért. Nem szeretnék egyszer úgy járni, mint Cser Ágnes, akit nővérek fütyültek ki a tavaly májusi nagy demonstráción.
Nem akarok megbántani senkit, de hiteltelennek érzem az EDDSZ-t és a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamarát. Nem sokat tettek például az elmaradt ápolói béremelés ügyében. Arra is kíváncsi lennék, hogy hány tagja lenne a kamarának, ha nem lenne kötelező a részvétel. Olyan rendszerben élünk, dolgozunk, amikor fizetsz azért, hogy hallgass.
Mennyit változott az elmúlt egy évben az egészségügy helyzete a még aktív kollégái, támogatói szerint?
Ha lehet mondani, rosszabb, mint volt. Ma már útnak indulnak az ötven feletti ápolónők is, nem csak a fiatalok, miközben egy kolléga elvesztése is csapást jelent az adott kórházi osztályra – annál több beteg és túlóra hárul az itt maradókra.
A krónikus osztályok tervezett felszámolása pedig nem enyhítene a nővérhiányon, csak kiszolgáltatott időseket küldene a halálba. Ebbe jobb bele sem gondolni.