Több mint egy hónappal ezelőtt mind a bal, mind a jobboldalon jelentős meglepetést okozott Sándor Mária, a fekete ruhás nővér, aki Gyurcsány Ferenccel állt egy színpadra. Az egykori egészségügyi dolgozó pályafutásában nem is igazán az volt a meglepő, hogy a Demokratikus Koalíció rendezvényén szónokolt, hanem hogy korábban
a Jobbikkal is tartott közös rendezvényt.
A volt nővér eddigi pályafutása is világosan mutatja, hogy az elmúlt években a civil mozgalmak miért nem tudtak komoly áttörést elérni.
2010 után az MSZP súlyos vereségével útkeresés kezdődött a baloldalon. Míg Gyurcsány Ferenc és hívei egy másfél éves belső küzdelem után 2011 októberében elhagyták a szocialista pártot, addig más baloldali szervezetek, főleg az egykori SZDSZ prominens emberei a politizálás új formáit keresték. A második Orbán-kormány ciklusának első felében jött létre az Egymillióan a Magyar Sajtószabadságért Mozgalom (Milla), valamint a Szolidaritás.
Az előbbi mozgalom a magyar médiatörvény körüli nemzetközi viharok idején született, de később általános kormányellenes civil mozgalommá vált. A Milla azt követően intézményesült a hazai politikában, hogy 2012. október 23-án Bajnai Gordon a szervezet rendezvényén jelentette be, hogy
2014-ben le akarja győzni Orbán Viktort.
Az Együtt 2014 néven létrejött mozgalom a rövid fellángolás után gyorsan elveszítette a népszerűségét, és még azt sem tudta elérni, hogy a parlamentben frakciója legyen.
A volt Milla vezetőinek egy része mára országgyűlési, európai parlamenti vagy önkormányzati képviselő lett. A mozgalom viszont mára teljesen elhalt, a helyét az Együtt és részben a Párbeszéd Magyarországért nevezetű párt vette át. A Szigetvári Viktor vezette alakulat jelenleg a biztos szavazók körében 2-3 százalékon áll, míg a PM csupán 1 százalékon.
A Szolidaritás Mozgalom a rendvédelmi dolgozók korkedvezményes nyugdíjazása miatt kialakult tüntetésekből nőtt ki. Kónya Péter és Árok Kornél volt a mozgalom két emblematikus arca. A hanyatlás az ő esetükben is akkor kezdődött, amikor megkezdték a hivatalos tárgyalásokat a választási együttműködésről az Együtt 2014-el. Végül
csak Kónya Péter került be a parlamentbe,
míg Árok Kornélt kizárták a Szolidaritásból.
2012 decemberében a civil mozgalmak újabb lendületet kaptak azzal, hogy a kormány bejelentette az államilag finanszírozott felsőoktatási helyek csökkentését. Pár nap alatt ismét több nagyobb tüntetés volt, és a kormánynak végül visszakoznia kellett. A mozgalom éppen emiatt nagyon gyorsan elenyészett, és a szervezők egy része csatlakozott az ellenzék készülő választási kampányához. 2013-14-ben a civil mozgalmak jelentősen visszaszorultak, mivel vezetőik egy része pont azokban a hónapokban érte el, hogy valamilyen módon mandátumot szerezzen.
A civil mozgalmak újabb reneszánsza 2014 őszén az internetadó bevezetése után következett be. Az új szerveződéseknek sikerült elérniük, hogy a kormány visszavonja az internetadó bevezetését, majd az amerikai kitiltási botránnyal párhuzamosan több korrupcióellenes tüntetést is szerveztek 2014 végén és 2015 elején. Ezek a civil szerveződések jól ismerték föl, hogy a választók jelentős része
sem a Fideszből, sem a mostani baloldali pártokból nem kér,
ezért újabb és újabb akciókat ígértek, hogy fenntartsák az irántuk való érdeklődést.
A magukat rendszerbontó civilekként meghatározó szervezetek 2015. március 15-én népszavazást kezdeményeztek. Végül négy kérdésben kezdhették meg az aláírásgyűjtést tavaly nyáron, de az ellenzéki pártok passzivitása miatt a saját bevallásuk alapján is csak 87 ezer szignót tudtak összegyűjteni. A mozgalom ezután teljesen elhalt, 2015. október 23-i rendezvényükön több volt az újságíró, mint a demonstráló.
Nem váratott magára a következő civil mozgalom elindulása sem. A közoktatás állapota ellen Miskolcról indult el az újabb szerveződés. A Tanítanék Mozgalom a csúcsra
a február 13-i és március 15-i Kossuth téri demonstrációjával ért fel,
amikor az utóbbi évek egyik legjelentősebb kormányellenes demonstrációit sikerült megtartaniuk.
Talán ennek is köszönhetően a kormány több változtatást kezdeményezett a közoktatásban. A Tanítanék ennek ellenére több sztrájkot is hirdetett, egyszer a Pedagógusok Szakszervezetével közösen. Arról már megoszlottak a vélemények, hogy az újabb tiltakozások mennyire voltak sikeresek. Érthető módon a kormány kudarcról, míg a civilek sikerről beszéltek. Mindezek ellenére a mozgalom, úgy tűnik, egyelőre kifulladt, bár június 11-ére újabb demonstrációt hirdettek.
Az elmúlt hat évben mindegyik civil mozgalom számára a legnagyobb kihívást az jelentette, hogyan kapcsolódjanak a hivatalos politikához. Kezdetben mindegyikük elmondta, hogy semmi közük nincsen a baloldali ellenzéki pártokhoz, és később sem akarnak hozzájuk csatlakozni. A jelentős hitelességvesztésük akkor következett be, amikor az ígéretekkel szemben tárgyaltak, majd meg is állapodtak a különféle pártokkal.
Éppen emiatt mostanra az a kép alakult ki a civil mozgalmakról, hogy a vezetőik csak arra használják a hirtelen jött népszerűségüket, hogy így szerezzenek a későbbiekben parlamenti vagy éppen önkormányzati mandátumot. Ezzel egyébként egyáltalán nem lenne probléma, mivel az európai országokban is teljes mértékben létező gyakorlat, hogy egy-egy ügy mentén szerveződő mozgalom
később megpróbál a politikai döntéshozatalba is beleszólni.
A közelmúltból a legjobb példa erre Lengyelország. Pawel Kukiz színész és énekes a 2015-ös elnökválasztáson 21 százalékot ért el, majd pártot alapított. Elitellenes mozgalmával sikerült a parlamenti választáson harmadik erőként bekerülnie a varsói törvényhozásba. Ha most tartanák a választásokat, akkor Kukiz pártja most is simán átlépné az ötszázalékos bejutási küszöböt.
Magyarországon legutóbb civil mozgalom akkor tudott komoly eredményt felmutatni, ha nem kötődött valamelyik politikai párthoz. Az LMP is az Élőlánc mozgalomból fejlődött ki, de az akkori vezetők inkább a sokkal rizikósabb önálló utat választották a politizáláshoz, és nem állapodtak meg már valamelyik meglévő párttal. Az azóta eltelt időszak azt mutatja, Schifferék jól választottak.