Betegen nehéz „csak” gyereknek lenni

2016. június 22-én készlült képek a 15 éves Bátor Táborban ahol beteg gyerekeket táboroztatnak.

„Beteg gyerekek? Úúú, az gáz. Nagyon megrázó volt?” – kérdezte egy ismerősöm, meg többen mások is, amikor hallották, hogy eltöltöttem egy napot a Bátor Táborban. „Nem, dehogy” - válaszoltam. „Már bocs, de hogyhogy nem? Te mondtad, hogy onkológiai és súlyosan beteg srácok közé mész, és semmi dráma?” „Semmi. Oké, a legyengült immunrendszer miatt van, aki nem bírja annyira a strapát, másnak meg a kezelések után éppen csak nőni kezdett a haja, de ennyi. Meg talán még az van, hogy itt sokkal több felnőtt vigyáz a gyerekekre, mint máshol.” 15 éves a Bátor Tábor.

Kicsit olyan, mint amikor az ultrahangos felvételeket nézzük a képernyőn – mondja a kisfiú, miközben a kézműves foglalkozáson maga készítette kaleidoszkópba néz.

Ezek a koravén hasonlatok árulják el, hogy beteg gyerekek ülnek a Bátor Tábor hatvani bázisán

az árnyékban, máskülönben csak apró jelei vannak annak, hogy ez itt nem olyan, mint bármelyik más gyerektábor.

Indul a kék csapat pecázni Fotó: Adrián Zoltán - Origo

Néha a legalapvetőbb, legapróbb dolgok mennek nehezen. Például csak úgy gyereknek lenni. Ez az, ami már alaphelyzetből sem könnyű, a suli, különórák, sport, néptánc, ördög tudja még mi mellett - életem egyik legnagyobb vívmányának tekintem, hogy felnőttként van lehetőségem nemet mondani dolgokra, azt csinálni, amit szeretnék, ha nem is mindig.

Két program közt egy kis össztánc Fotó: Adrián Zoltán - Origo

És akkor ott vannak azok a gyerekek, akik az előbbiek tetejében még betegek is. Súlyosan betegek. Hónapokat töltenek kórházban, adott esetben komoly fájdalmak között, az életük megannyi lemondás és regula.

Ezt nem szabad, azt tilos, emezt pedig csak úgy simán nem lehet csinálni.

Nincsenek barátok, anya felmondja a munkáját, és ha tud, beköltözik melléd a kórházba, vagy naponta bejár, apa ritkán jön, mert dolgozik, és bizony az is lehet, hogy elhagyja a családot.

Paul Newman az egyik táborban Forrás: Bátor Tábor

És ez még nem minden, önmagukban a kórházi körülmények is megérnének egy misét. A vicc az, hogy nemcsak nálunk, de a jóllakott Egyesült Államokban is, ahol a legenda szerint a világhírű színész, Paul Newman egyszer ellátogatott egy gyerekkórházba, és megdöbbent a látottakon.

Ekkor fogalmazódott meg benne, hogy kéne csinálni valamilyen klassz tábort, ahol a gyerekek elfelejthetik a megpróbáltatásokat, a nehéz körülményeket,

ahol lehetnek egy kicsit azok, amik egyébként volnának: gyerekek.

Meg is teremtette az élményterápiás táborokat tömörítő SeriousFun Children’s Network táborszövetséget, aminek ma már világszerte összesen 30 tagja van.

A legyengült immunrendszer miatt nagyon alaposan kell kezet mosni Fotó: Adrián Zoltán - Origo

Itthon 2001-ben civilek (orvosok, pszichológusok, egyéb szakemberek) létrehozták a Bátor Tábort, ami ingyenes táborozási lehetőséget nyújt súlyosan beteg gyerekeknek és családtagjaiknak, valamint 2013-tól már olyan családoknak, akik betegség következtében elvesztették gyereküket. Az első évben 35-35 daganatos beteg gyerek vett részt az élményterápiában, akkor még a Római-parton. Azóta a hajdani hatvani úttörőtáborban létrehozott táborhelyre Magyarországon kívül Csehországból, Lengyelországból és Szlovákiából is mennek gyerekek, a négy országból idén összesen közel ezren.

Szúnyogok és kullancsok ellen permeteznek. Természetesen valami bioszerrel Fotó: Adrián Zoltán - Origo

A Bátor Tábor Alapítványt 2007-ben fogadta teljes jogú tagjává a SeriousFun Children’s Network, a magyarok munkájának elismeréséül.

Szóval állunk itt az árnyékban, a kézműves foglalkozáson, a kisfiú meg azt mondja, az elébe táruló látványról, hogy kicsit olyan, mint amikor az ultrahangos képet nézik a képernyőn. A kézműveskedés csak afféle pihenő két kaland között.

A tábor lényege: a beteg gyerekeket kizökkentik a komfortzónájukból,

„hogy félelmeik legyőzésével felismerjék: képesek szembeszállni nemcsak a kalandok során rájuk váró feladatokkal, de a betegségükkel is”. Ezt az idézetet a tábor honlapjáról nyúltam le.

Nemcsak lovagolnak, ügyességi gyakorlatokat is végeznek Fotó: Adrián Zoltán - Origo

Megyünk lovagolni, minden perc meg van konstruálva. Aki éppen nem ül lovon, az az önkéntes segítőkkel – a cimbikkel – addig is játszik. Ami végtelenül demokratikus dolog: a versenyhelyzetek lehetőleg ki vannak küszöbölve a játékokból. Ha fogyatékkal élő is van a csoportban, akkor az ő képességeihez igazodik a játék, vagy legalábbis az a kör, amiben ő is részt vesz.

Zeneszoba. Balra az egyik karmester Fotó: Adrián Zoltán - Origo

És mindenben van valami furfang, a zeneszobában például zenélnek és karmesterkednek a gyerekek: annyi kórházban, betegágyban töltött hónap után, amikor mindig, mindenben szót kellett fogadni, végre megélhetik, hogy valamiben ők irányíthatnak.

Kapás van! Fotó: Adrián Zoltán - Origo

Veszélyes vállalásaik is vannak a szervezőknek, ilyen a horgászat, mert hát ugye mi van akkor, ha a gyerkőcök nem fognak semmit? Könnyek, csalódottság.

Szerintem az alaposság jegyében békaemberek tanyáznak a tábor tavában, és adott jelre ráakasztanak egy-egy kárászt, pontyot a horgokra.

Van is nagy öröm, a halakat természetesen visszaeresztjük a tóba, előtte azonban nevet kapnak. Könnyes szemmel intek búcsút például Batman Pablo Pedrónak, pont jó volna halászlének, de nincsen baj, majd ha mindenki alszik, visszajövök.

Két játék között egy kis játék. Fotó: Adrián Zoltán - Origo

Mindent szabályokkal bástyáztak körül, ami eleinte nagyon idegesít. A kalandparkba például csak védősisakban lehet belépni. Hiába vagyok távol a drótkötélpályától, a mászófaltól, hiába nem eshet a fejemre karabiner, hiába nem zúghat a nyakamba egy gyerek sem, hiszen biztonsági kötelekkel óvják minden mozdulatukat, mégis: a sisak kötelező.

Az íjászatot is imádták a srácok Fotó: Adrián Zoltán - Origo

Ugyanígy, még indulás előtt a lelkünkre kötötték, hogy hosszú nadrág, zárt cipő, mert bizonyos helyekre rövidgatyában és strandpapucsban nem mehetünk be. Tekintettel a 34 fokra nehezen fogadtam szót, és

az íjászpályánál konkrétan majdnem agyérgörcsöt kaptam, amikor láttam, hogy egy nadrágos, vászoncipős, de zoknit nem viselő nőnek adtak egy zoknit,

mert ez a szabály. És fölvette. Én meg apránként rájöttem, hogy minden szabály a gyerekek védelmében van, viszont egy igazi demokráciában nincsenek kivételek: ha a gyereknek sisakot, rövidnadrágot vagy mentőmellényt kell viselnie, akkor a felnőtteknek is. Ha nem hisztizel, akár még példát is tudsz mutatni a kicsiknek.

Könnyed ugrás, úgy tíz méter magasan Fotó: Adrián Zoltán - Origo

Itt most éppen van egy srác, aki 95 százalékban látássérült, ő nem mehet a kötélpályára. Sebaj, egyik kedves elfoglaltságával, a gyöngyfűzéssel ütik el az időt. Két segítője is van ebben. És ezen mindig meglepődöm, hogy micsoda háttérmunka, mennyi ember van a zökkenőmentes nyaralás mögött; a kaleidoszkópos workshopon például 12 gyerekre 7 segítő jutott.

Bátrak, nem vitás Fotó: Adrián Zoltán - Origo

A szikár tények szerint a Bátor Tábor 15 éves. Idén várják a 8000. táborozót. Ebben az évben körülbelül 1000 gyereket látnak vendégül a turnusaikban, miközben a tábor programjainak megvalósulását szintén közel 1000 önkéntes segíti évente. Így már minden világos.

Kása. Miután megkóstolták, már szerették Fotó: Adrián Zoltán - Origo

„Jaj, öreg csontjaim” – kel fel a székéből egy kislány, aki bottal közlekedik, nehézkesen. Nincs 10 éves, de az önirónia fogalmát máris taníthatná. Jól csinálja, van stílusa, egy emberként rötyögünk, vele együtt. Később teljesen véletlenül megtudom, hogy tavasszal még kerekesszékben ült. Az élet egy széles mosoly.

Vagy egy reményteljes ölelés.

Vagy mit tudom én. Közben tízóraira hív a zene, kása van, de nem ám csak úgy kása, ez a miénk glutén- és tejmentes. Van hozzá gyümölcsvelő, eszegetjük is szépen.

A kicsik önkéntes alapon segítenek az önkénteseknek Fotó: Adrián Zoltán - Origo

A nyavalyákról nem beszélünk a srácokkal. Az kéne még, hogy miután sikeresen kirángatták őket a hétköznapjaikból, visszalökjem őket tudati szinten a betegségükbe. Van közöttük olyan gyerek, aki a kezelések miatt eddig egyetlen napot sem töltött külön a szüleitől. Itt – ahogy érzékelem – sikerült egy teljesen bizalmi légkört kialakítani, a gyerekek szemlátomást bíznak a felnőttekben. Hozzám is a világ legtermészetesebb dolgaként fordulnak, pedig alig pár órája vagyok itt.

Értekezlet. Cimbi cimbinek cimbije Fotó: Adrián Zoltán - Origo

A cimbiket elnézve teljesen vegyes a társaság. A legfiatalabb úgy 20 éves lehet, a legidősebb 60. Van köztük kutató biológus, kétkezi ember – mindenféle szakma és társadalmi réteg megfordul itt. Áll néhány meggyőző pedigréjű autó a tábor előtt, jelezve, hogy a módosabb körökből is érkeznek ide önkéntes segítők.

Katonás rend és vasszigor Fotó: Adrián Zoltán - Origo

Akik azután hazamennek, és pénzzel is támogatják a tábort. Ami egyébként az 1 százalékos adófelajánlásokból és adományokból tartja el magát. Vannak itt csóró fiatalok is,

vegyes a társaság nagyon, de szemlátomást cimbi cimbinek cimbije.

Olyan csapat ez, amelynek tagjai a táboron kívül is összejárnak. A segítők pihenőjében felirat a falon: „Tudsz játszani? Tudok. És szeretsz is? És szeretlek is.” A Fodor Ákostól származó idézetnél talán semmi nem foglalja össze jobban a táborban zajló életet.