Az MSZP-nek is lesz kvótareferendum kampánya

Vágólapra másolva!
Várhatóan szeptember 1-jén kezdi meg a kvótareferendummal kapcsolatos kampányát az MSZP - jelentette be Molnár Gyula, a szocialisták elnöke Nyíregyházán.
Vágólapra másolva!

Országjáró körútjának nyírségi állomásán Molnár Gyula elmondta, a szocialisták továbbra is

arra buzdítják a választókat és a híveiket, hogy ne vegyenek részt a voksoláson.

"Szándékosan nem használjuk a bojkott szót; a népszavazás intézményét elfogadjuk, tudomásul vesszük, hogy ez a demokrácia egyik fontos eszköze" - mondta az MSZP elnöke.

Hozzátette:

részt akarnak venni a voksolás ellenőrzésében,

így a szavazatszámláló és a választási bizottságok munkájában is.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!