Nem várt adat érkezett az oktatásból

A magyar oktatási rendszer problémái - beszélgetés Nahalka Istvánnal
család
iskola diák tanár
Vágólapra másolva!
Idén több mint 20 ezren jelentkeztek tanárképzésre, míg négy évvel ezelőtt alig 13 ezren gondolták azt, hogy majd a katedrára állnak. A jelentkezések megugrása mögött minden bizonnyal szerepet játszik a pedagógus-életpályamodell bevezetése is.
Vágólapra másolva!

2012 óta folyamatosan nő a pedagógusképzésre jelentkező hallgatók száma – tudta meg az Origo. Míg négy évvel ezelőtt 13 068-an jelentkeztek tanárképzésre, addig idén már 20 286-an.

Az első helyes jelentkezések száma is megugrott:

2012-ben 9838-an, míg idén 16 041-en jelölték meg első helyen valamelyik tanárszakot. A folyamat hátterében többek között a pedagógus-életpályamodell bevezetése áll.

Az elmúlt évek intézkedéseinek köszönhetően a pedagógusi pálya magasabb presztízzsel bír, illetve ha többen jelentkeznek, annál több jelentkező közül lehet kiválasztani a lehető legmegfelelőbbet. 2014 óta a pedagógus béremelések összesen 205,4 milliárd forintos többletet jelentettek a tanárok számára. A 2017. szeptember 1-jén esedékes béremelés pedig 175 ezer pedagógust érint majd.

A pedagógusok az elmúlt években csaknem 40 százalékos béremelést kaptak. A köznevelés, a már elfogadott költségvetés alapján 2017-ben több mint 130 milliárd forint többletforrást kap. Ez nem az összes pénzügyi támogatást jelenti, hanem a 2016-os támogatáshoz képesti többletet.

A szakmai egyeztetések eddigi eredményeként a tanfelügyeleti és önértékelési kézikönyvek módosultak, az önértékelési és tanfelügyeleti rendszer már a 2016-ban esedékes eljárások esetében kevesebb teherrel jár a pedagógusok, intézményvezetők és mesterpedagógus szakértők számára.

2016-ban több mint 20 ezren jelentkeztek tanárnak Forrás: MTI/Czimbal Gyula

Tízezres minuszok

A tanári pályára jelentkezések szempontjából abszolút mélypont volt a 2008-as év. Ebben az évben szüntették meg a 13. havi bért a pedagógusoknak mindez pedig öt százalékos bércsökkenést jelentett. Éves szinten

ez 80-100 ezer forintos mínuszt jelentett az oktatóknak.

Mindezek eredményeként a 2005-06 és a 2010-11-es tanév között 14 százalékkal csökkent az általános iskolás tanárok száma.

Folytatódik a béremelés

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának politikai államtitkára még júniusban arról beszélt, hogy a jövő évi költségvetés révén a pedagógusok is egyet előreléphetnek az előző esztendőhöz képest. Jövő szeptembertől – az idei évhez hasonlóan – 3,5 százalékkal nőnek a keresetek, ami csak a pedagógusbérsoron 38,5 milliárdos többletet jelent. Az államtitkár szerint ezzel az 50 százalékhoz fog közelíteni a pedagógusbérek növekménye.

Rétvári Bence: 265 milliárd megy pedagógusbérekre Fotó: Adrián Zoltán - Origo

Köznevelésre 130 milliárddal fordítanak többet jövőre, 2010-hez képest pedig 455 milliárddal jut több forrás a területre. Ebből a legnagyobb rész,

265 milliárd a pedagógusbérekben jelenik meg.

Megemlítette még azt a 104 milliárdos pluszt is, amit a jövő évben az intézményfenntartásra fordítanak. Az államtitkár értékelése szerint ez a pluszforrás a köznevelési kerekasztalnál zajló tárgyalások eredménye. Akik részt vettek a párbeszédben, és jelen voltak, közös sikert értek el - mondta.

Sokan étkezhetnek ingyen

Idén a tanévkezdés kisebb terhet ró a családokra, mint a korábbi években – mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter az augusztus 25-i Kormányinfón. Az alsó tagozaton minden gyerek ingyen kapja a tankönyveket, az óvodások 85 százalékának ingyenes az étkezés, és az általános iskolások 60-70 százaléka is ingyen vagy kedvezményesen jut étkezéshez – sorolta a támogatásokat.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!