Folytatódik a riói olimpiára utazó férfi kajakos csapatból kizárt két sportoló, Horváth Bence és Szomolányi Máté ügye.
A TV2 Tények bemutatott egy Facebookon megjelent fotót, amely egyikük doppingvizsgálatának eredményét mutatja, mely szerint a minta negatív.
A Tényekben emlékeztettek: a sportolókat az olimpia előtt egy héttel zárták ki, mert a Magyar Antidopping Csoport jelzése alapján atipikus mintát produkáltak, ami jogilag azt jelenti, hogy nem doppingoltak ugyan, de a szervezetükben nyomokban tiltott szerekre bukkantak, amivel etikai vétséget követtek el.
Hétfőn az ügyben megszólalt a riói olimpiára utazó férfi kajakos csapatból kizárt Horváth Bence jogi képviselője is, aki az MTI-hez eljuttatott közleményében tudatta: ügyfele doppingmintájának eredménye negatívként szerepel a nemzetközi doppingvizsgálati eredményeket nyilvántartó rendszer online felületén.
Dr. Mohácsy Lénárd ügyvéd azt írta, hogy a Horváth Bencétől 2016. július 22-én reggel levett vérminta vizsgálati eredményét szóban többször, és írásban is kérték a MACS-tól, de azt a választ kapták, hogy az ügyben válaszolni jogosultak Rióban vannak, és a megkeresésnek jelenleg nem tudnak érdemben eleget tenni.
"A vizsgálat alá vont vérminta vonatkozásában a nemzetközi doppingvizsgálati eredményeket nyilvántartó rendszer online felületén,
az inkriminált vérmintát illetően megváltozott az eddig bejegyzett eredmény, ugyanis 2016. augusztus 10. napjától a felületen a vizsgálat eredményeként az olvasható, hogy negatív”
– áll a közleményben.
Mint arról az Origo is beszámolt, pénteken a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) cáfolta azokat a sajtóban megjelent állításokat, amelyek szerint negatív lett a riói olimpiai csapatból kizárt két férfi kajakos doppingmintája. Előzőleg ugyanis a TV2 Tények című műsora úgy értesült: Horváth Bencéről és Szomolányi Mátéról bebizonyosodott, hogy mégsem doppingolt, mintájuk negatív lett.
A két sportolót azért nem engedték elutazni az olimpiára, mert „etikai vétséget követtek el”.
Horváth és Szomolányi egyik doppingmintája atipikusnak bizonyult,
ami azt jelenti, hogy nem követtek el doppingvétséget, de a szervezetükben nyomokban tiltott szerekre bukkant a Magyar Antidopping Csoport. A mintákat továbbküldték a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) laborjába.
A mi álláspontunk sem változott. Doppingeset egyelőre nincs, ezért eljárást sem indítottunk, de ami eddig atipikus volt, az nem változott át hirtelen negatívra, az továbbra is atipikus”
– mondta az MTI-nek Tiszeker Ágnes, a MACS vezetője. Megerősítette, hogy az újabb elemzés „erősen kockázatosnak” minősítette az egyik versenyző mintáját. Az olimpiai csapatból kizárt Horváth Bence ügyvédje szerint azonban a nemzetközi nyilvántartásban egyértelműen az áll, hogy a kajakos mintája negatív.