Tilla Láng Zsolttal javítgatott

Vágólapra másolva!
Az autómentes napon a II. Kerületi Önkormányzat rendezvényén Till Attila, a Tiszta szívvel című film rendezője és Láng Zsolt II. kerületi polgármester várta a kerékpárral érkezőket. A Fény utcai piac mellett ingyenes kerékpárszerviz szolgáltatást is igénybe vehettek a bicajosok a Csap testvérek jóvoltából, akik az Oscar-díjra jelölést kapott film szerelőit alakították, és a MEREK (Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központja) munkatársai.
Vágólapra másolva!

Láng Zsolt polgármester a piac bejáratánál felállított kerékpárszerviznél elmondta: az Európai Mobilitási Hét programjaihoz és az autómentes napra idén a MEREK-kel és a Magyar Autóklubbal közösen olyan programokat szerveztek a II. kerületben, amelyek közösségi élményt nyújtanak kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

Kerékpárszerviz a Fény utcai piacnál Forrás: II. kerület

– Ezzel is szeretnék népszerűsíteni az autómentes közlekedést Budán, abban bízva, hogy amikor csak lehet,

sokan választanak gépkocsi helyen más közlekedési megoldást.

A polgármester kiemelte, hogy évtizedes, jó kapcsolat fűzi a II. Kerületi Önkormányzatot a rehabilitációs intézményhez: az önkormányzatnál és a polgármesteri hivatalban dolgozók közül számos munkatárs érkezett a MEREK-ből és kiváló munkaerőnek bizonyulnak - tette hozzá Láng Zsolt.

Till Attila is elment

Till Attila rendező, műsorvezető elmondása szerint szívesen jött az eseményre, mert bringásként nagyon fontosnak tartja, hogy minden formában népszerűsítsék a biciklizést. Mint mondta, reméli, hogy a jövőben sok ehhez hasonló kerékpározást népszerűsítő kezdeményezés lesz még. Till Attila köszönetet mondott a MEREK-nek, amiért támogatta a filmjét, amelynek több jelenetét is az intézményben forgatták.

Till Attila szívesen ment a rendezvényre Forrás: II. kerület

- A Csap testvéreket nagyon szeretem, a legjobb bicikli- és kerekesszék szerelők, emellett virtuóz mutatványokat tudnak kerekesszékkel, a forgatáson a színészeket is megtanították különböző trükkökre, például arra, hogyan kell a kerekesszékkel egy padkára felugratni - mesélte.

Ajándékok

Az autómentes napon a II. Kerületi Önkormányzat jóvoltából a kerület két pontján ajándékokkal is kedveskedtek a két keréken érkezőknek, emellett tizenkilenc II. kerületi óvodában harminckét futóbiciklit ajándékoztak a kicsiknek, ebből ötöt Láng Zsolt polgármester adott át délelőtt a Fillér utcai ovisoknak.

Az elmúlt napokban közel négyszáz II. kerületi általános iskolás próbálhatta ki az önkormányzat szervezésében a Magyar Autóklub kitelepült KRESZ parkjának szemléltető eszközeit, játékait, mint a „részeg szemüveg"-et vagy az ütközés következményeit bemutató biztonsági öv-szimulátort vagy a gyerek gokartot.

Forrás: II. kerület

Az elmúlt 10 évben

a II. kerületi kerékpárutak hossza elérte a 4,5 kilométert,

és a kerékpárutak fenntartására az elmúlt években közel 30 millió forintot költött az önkormányzat. Egy sikeres pályázatnak köszönhetően hamarosan több kilométer új kerékpárút épülhet Buda zöld szívében, a II. kerületben.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!