Menesztik a kerítésépítésért felelős honvédelmi államtitkárt
2016. szeptember 14. 21:14
Budapest, 2014. november 28.
Dankó István, a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára beszél a NATO 2014: a Szövetség a walesi csúcstalálkozó után elnevezésű konferencián az Országház Delegációs termében 2014. november 28-án.
MTI Fotó: Soós Lajos
Vágólapra másolva!
Simicskó István honvédelmi miniszter javaslatára szeptember 15-i hatállyal menesztik Dankó Istvánt, a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkárát - jelent meg a szerdai Magyar Közlönyben. Utódja Firicz László lesz.
A menesztés okát nem közölték, de az Index korábban azt írta, hogy Dankó István kétmilliárdos megbízást adott annak a cégnek, amelytől havi félmilliós fizetést kapott.
Dankó volt a határkerítés építéséért kormányzati munkacsoport vezetője a Honvédelmi Minisztériumban, és ő felügyelte a beszerzést végrehajtó Beszerzési Hivatalt is.
Dankó István még a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkáraként Forrás: MTI/Soós Lajos
De az Index írása szerint ő volt a versenyeztetés nélkül tendergyőztessé váló HM EI igazgatótanácsának elnöke is. Dankó a céges másodállásáért havi 500 000 forintos díjazásban részesül.
A Magyar Idők már májusban írt arról, hogy meneszthetik, de ők ezt minisztériumi átszervezéssel magyarázták.
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!