A tévében keresték gyerekkorában a körúti robbantót

Budapest, 2016. október 21. A Teréz körúti robbantás gyanúsítottját (b) kísérik ki 2016. október 21-én a Budai Központi Kerületi Bíróság tárgyalóterméből, ahol döntöttek előzetes letartóztatásáról. A Központi Nyomozó Főügyészség előre kitervelten, több emberen, hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés kísérletével és robbanóanyaggal visszaéléssel gyanúsította meg a magyar állampolgárságú, ezidáig büntetlen előéletű férfit a Teréz körúti robbantással összefüggésben. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Vágólapra másolva!
Folyamatos családi viták között nőtt föl az a férfi, akit a Teréz körúti robbantással gyanúsítanak. Egy alkalommal pedig el is rabolták nővérével együtt.
Vágólapra másolva!

Gyerekkorában nővérével együtt elrabolták azt a férfit, akit a Teréz körúti robbantással gyanúsítanak – tudta meg a Blikk.

Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

A lap információi szerint rossz családi körülmények között nőtt föl a férfi, gyerekkorában a szülei viszonya nagyon rossz volt, később el is váltak.

Apja állítólag tartott attól, hogy az anyjánál helyezik el a fiát, ezért külföldre, Dél-Amerikába költözött, és magával vitte a gyerekeit is. Azt is írják, a robbantó apja ellen állítólag nemzetközi elfogatóparancs is érvényben volt.


A róla és a lánytestvéréről készült fotót még a Csellengők című, eltűnt gyermekekről szóló műsorban is megmutatták 2001-ben.

Egy Blikknek nyilatkozó férfi – aki jól ismeri a családot – azt mondta,

Úgy nyolc-kilenc éve tűnt fel megint Taksonyban a család, azóta a gyerekek és az apuka is minden nyáron itt vannak a nagyszülőknél.

A robbantással gyanúsított férfit szerdán fogták el. A Központi Nyomozó Főügyészség szerint egy hónapja ő robbantott bombát közvetlenül két rendőr mellett, akik súlyosan megsérültek.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!