Figyelő: Házkutatás volt Spéder Zoltánnál

Mórocz Adrienn; Spéder Zoltán díj díjátadás DÍSZTÁRGY elnök FOTÓ ÁLTALÁNOS Közéleti személyiség foglalkozása művész SZEMÉLY színész színésznő táncművész TÁRGY virágcsokor Budapest, 2014. november 14.
Mórocz Adrienn színművész, bábos, táncművész átveszi a
Budapest, 2014. november 14. Mórocz Adrienn színművész, bábos, táncművész átveszi a Junior Prima Magyar színház- és filmművészet kategóriájának díját Spéder Zoltántól, az FHB Jelzálogbank Nyrt. izgatóságának elnökétől a Budapest Music Centerben rendezett díjátadó ünnepségen 2014. november 14-én. MTI Fotó: Bruzák Noémi
Vágólapra másolva!
Spéder Zoltán lakásán is házkutatást tartottak a rendőrök a Figyelő információi szerint. A nyolc órán keresztül tartó vizsgálat része volt a nagyvállalkozó birodalmát érintő vizsgálatsorozatnak.
Vágólapra másolva!

Nyolc nyomozó nyolc órán keresztül tartott házkutatást Spéder Zoltán budai ingatlanjában, ahol iratokat foglaltak le, csakúgy mint korábban a Magyar Postánál és az FHB-csoport több érdekeltségénél. A Figyelő úgy tudja, hogy három, egymáshoz részben kapcsolódó ügyben folyik nyomozás, csalás gyanújával.

Spéder Zoltán Forrás: MTI/Bruzák Noémi

A rendőrök három kérdésre keresnek választ:

  • Hogyan vett 49%-os tulajdonrészt a Magyar Posta az FHB Kereskedelmi Bankban?
  • Milyen körülmények között adta el a Magyar Posta az MPT Security Zrt., vagyis a pénzszállító cégét?
  • Hogyan osztozott meg az FHB és a Magyar Posta a Díjbeszedő-csoport érdekeltségein?

A rendőrség gyanúja szerint mindhárom ügyletnél rosszul járt az állam, a Spéder Zoltán tulajdonában lévő FHB viszont jól. A tranzakciókat kormánydöntések és tanácsadói értékelések előzték meg, a nyomozók ezért most azt keresik, hogy megtévesztették-e kozmetikázott adatszolgáltatással a döntéshozókat - írja a hetilap.

A Nemzeti Nyomozó Iroda korábban csalás és más bűncselekmény gyanúja miatt rendelt el nyomozást az FHB-nál.

A nyomozás fokozott ügyészi felügyelet mellett zajlik.

A szintén Spéder érdekeltségébe tartozó, az Index.hu hírportált kiadó Central European Media & Publishing Zrt.-nél pedig a NAV kezdett minden adónemre kiterjedő vizsgálatot.

Néhány hete Demján Sándor, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) elnöke Orbán Viktor miniszterelnöknek írt levelet arról, hogy Spéder Zoltán, az FHB elnöke több százezer ember kisemmizésére készül. Azt írta, az FHB 30 milliárdos hiányát a szövetkezetekkel fizettette meg, és most arra akarja kényszeríteni őket, hogy felvásárolják az FHB részvényeit. Demján Sándor azt kérte Orbán Viktor miniszterelnöktől, hogy vizsgálja ki, hogyan érvényesültek a takarékszövetkezeti integráció által kitűzött célok.

Az FHB később közleményt adott ki, amelyben az írták: a bankcsoport törvényesen, a jogszabályok által előírt módon és az MNB folyamatos felügyelete mellett működik. "A hét folyamán a nyomozó hatóságok arról tájékoztatták a Társaságot, hogy

amely során az FHB Bankcsoportot is megkeresték. A Bankcsoport vezetése mindenben együttműködik a rendőrség munkatársaival" - írta az FHB.

Orbán Viktor válaszolt Demján levelére, ebben azt írta:

a teljes takarékszövetkezeti rendszert a bankfelügyelet ellenőrzése alá rendeli

az a törvényjavaslat, amelyet június 6-án, hétfőn terjesztett a parlament elé a kabinet, amelyet másnap az el is fogadott.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!