Nem értik a betegek, mit mond az orvos

A magyarok csaknem felének nehézséget okoz az orvosi információk értelmezése, megszerzése, megértése és alkalmazása. A lakosság ötöde a legsérülékenyebb, közülük 80 százalék nem tudja, hol tudhatna meg többet az egészségével kapcsolatban, és 90 százalékuk nem érti a megszerzett információkat – ez derült ki egy tavalyi felmérésből, amelyet a Szinapszis Piackutató kft. végzett. 

Kun Eszter kutatási igazgató az Origónak azt mondta: a megkérdezettek csaknem fele megértette ugyan a megelőzés fontosságát, de az már nehézséget okoz, hogy megtegye ezért a megfelelő lépéseket. Azt is mondta, hogy néhány nagyon egyszerű trükkel lehetne segíteni az embereknek, például ha a váróban lenne mindig egy kérdőív, amelyre a beteg felírhatná várakozás közben a panaszait, és az orvos is feltehetne ezen a kérdőíven kérdéseket. A kutatásról és a lehetséges okokról dr. Novák Hunor csecsemő- és gyerekgyógyász szakorvosjelölttel beszélgettünk.

Mit szól a felmérés eredményéhez?

Én is azt tapasztalom, hogy nagyon rosszak az arányok – a betegek jó része nem érti, mit mond az orvos. Nem biztos, hogy megértik, pontosan mi a betegségük, és gyakran elfelejtik, hogy hogyan kell szedni a gyógyszereiket.

A felmérésből az is kiderült, hogy a beteget, amikor kérdez, körülbelül 18 másodperc után félbeszakítja az orvos. Ez valóban így lehet?

Azt gondolom, hogy ez reális lehet. Igen. Bevallom, előfordul, hogy én is közbevágok, ha orvosilag lényegtelen dologról beszél a páciens...

Igen, de a beteg ezt nem tudhatja, hogy az orvosilag lényegtelen. Meglehet, hogy neki az a panasz, amiről beszél, nagyon komoly, még ha az orvosilag nem is feltétlenül lényeges...

Ebben igaza van, ugyanakkor orvosilag minden panasz lényeges, hiszen nagyon fontos, hogy ne csak a betegséget kezeljük, hanem az egész embert nézzük – azaz például a páciens, szülő félelmeiről is beszélni kell, hogy enyhíteni tudjuk a szorongását.

Vannak viszont lényegtelen információk: például hogy kinek milyen ismerősei vannak a kórházban, mekkora protekciója van, de az is lényegtelen előzmény, mit „diagnosztizált” biorezonanciás „géppel” egy szélhámos – ezek engem nem érdekelnek.

Én egyébként többnyire azért szoktam félbeszakítani a pácienst, hogy még részletesebben megismerjem a panaszait. Alapvetően nem is az a gond, hogy félbeszakítja az orvos a beteget, hanem az, hogy aztán a beteg soha többé nem tudja elmondani, amit akart. Ezért igyekszem mindig megkérdezni a végén, hogy van-e még kérdésük. De bőven van még mit fejlődnöm ilyen téren is.

Mi ennek az oka, hogy nem értik a betegek az orvost?

Ennek nagyon sok oka van.

Először is, amikor a beteg orvoshoz megy, eleve stresszhelyzetben, beszűkült tudatállapotban van. A másik gond az, hogy Magyarországon még mindig hierarchiára épül a rendszer.

Sokszor nem partnerként kezelik a pácienst, közben indokolatlanul sok latin kifejezést vagy szakkifejezést használnak. Előfordul, hogy a kórházi vagy klinikai orvos a háziorvossal elbeszélget számos latin kifejezést használva a beteg feje fölött. Természetes, hogy a beteg ebből egy szót sem ért.

Dr. Novák Hunor Forrás: Dr. Novák Hunor

Az emberek többsége azt sem feltétlenül érti, hogy mit írnak az orvosok a zárójelentésben vagy a beutalóra. Tiltja bármilyen orvosi szabály azt, hogy magyarul, érthetően írják le az orvosok, hogy mi a páciens betegsége?

Nem tiltja semmi, és nagy problémának tartom a latinos kifejezések használatát.

Nem lehet mindent magyarul írni, de még akkor is latin szavakat használnak sokan, amikor annak van magyar megfelelője. Hogy miért? Mert így tudományosnak tűnik, és mert „így szoktuk”.

Mondok egy diagnózist: Otitis media catarrhalis acuta serosa lateris dextri. Ez azt jelenti, hogy jobboldali savós középfülgyulladás, a latin kifejezés semmi érdemi pluszt nem tesz hozzá. Ha magyarul írnánk, nemcsak az orvosok értenék meg – hanem a betegek is. Hát nem ez a cél? Találkoztam már azzal is, hogy a betegnek tényleg valami banális problémája volt, és az orvos latinul írta le – de

előtte megnézte a szótárban, hogyan is van az latinul, mert nem tudta.

Elképzeltem, hogy a beteg aztán elmegy a háziorvoshoz, megmutatja a papírt, amit a kórházban kapott, és a háziorvos sem ismeri azt a latin szót, ő is előkapja a szótárt, hogy megnézze, milyen betegséget állapítottak meg pontosan a páciensnél. Nevetséges ez a ragaszkodás a hagyományokhoz. Az eredménye, hogy a beteg nem érti a róla szóló papírokat. Abszurd.

A beteg nem mer, vagy nem tud visszakérdezni, ha nem ért valamit?

Mindkettő. Nemegyszer látom, hogy olyan sok beteget kell ellátni a rendelési időben, hogy még bent van az előző beteg, de már behívják a következőt ugyanabba a vizsgálóba. Ebben a helyzetben a beteg azt érezheti, hogy már fel kell állnia, mert ott várakozik mögötte a másik páciens. Nincs meg a bizalmi légkör, hogy feltehesse a kérdéseket.

Hogyan lehetne ezen változtatni? Nyilván úgy, hogy a betegek száma közben ugyanilyen magas marad, és orvosból sem lesz több rövid távon, sőt, időből sem.

Magyarországon drasztikusan lehetne csökkenteni a nővér- és orvoshiányt, ha nem kellene végezniük olyan munkát, amely nem az ő végzettségüknek való. Sokszor a szakdolgozóknak, orvosoknak teljesen felesleges adminisztratív feladatokkal kell foglalkozniuk. Ha ezeket egy adminisztrátor, egy titkárnő végezné, csökkenne a teher az orvosokon. Másrészt fel kellene hagyni már azzal a felfogással, hogy ha jön egy tájékozottabb beteg, aki már utánaolvasott a betegségének, és feltesz egy-egy célirányos kérdést, akkor sokszor előfordul az a reakció, hogy „ha ennyire tudja, hogy mi a baja, miért jött el orvoshoz?”. Ezen változtatniuk kellene az egészségügyi dolgozóknak

Meg kell érteni, hogy egy felvilágosult beteggel sokkal könnyebb a kommunikáció, sokkal egyszerűbb együtt dolgozni, és hatékonyabb is a rendelés, a betegellátás.

Meggyőződésem, hogy nem az a fontos, hogy kinek mi a titulusa, és mit mond, hanem az, hogy mire alapozza az állítását, azaz a tudományos tények a mérvadók. A beteg is mondhat olyan dolgot, amiben igaza van, és lehet, hogy én tévedek. Az internet korában a páciens utánanézhet, hogy mit mond a gyerekének a betegségével kapcsolatban mondjuk az angliai gyerekgyógyászati társaság. Megváltozott a világ. Sokkal könnyebb információhoz jutni. De elkezdhetnénk ott, hogy az egyszerűbb megbetegedésekről szórólapokat terjesztünk, vagy kitesszük ezeket a rendelőkbe. Milyen betegségeknek milyen tüneteik vannak, mikor kell orvoshoz fordulni, és mikor elég csak az otthoni pihenés. Mire kell figyelni, ha a gyerek beüti a fejét. De még sorolhatnám.

Ezenkívül pedig interneten, közösségi oldalakon is lehetne intenzív betegtájékoztatást végezni.

Az egészségkultúrát így lehetne fejleszteni, a 21. század eszközeivel. Oktatni lehetne az embereket, hogy mit kell tenni, ha lázas a gyerek, miért nem szabad rutinszerűen lázat csillapítani, csak rossz közérzet esetén. Vagy még tovább megyek: miért nincs tájékoztató videó arról az interneten, hogy hogyan néz ki egy mandulaműtét? Hogy hány napot kell kórházban töltenie a gyereknek, milyen szövődményekkel járhat a műtét, stb. A szülők ebből sokat tanulhatnának, igaz, a Youtube tele van profi videókkal – csak persze angolul. Nagy örömömre nemrég elkészült egy gyomortükrözésről szóló animációs videó magyar szinkronja, hiánypótló és profi... Ilyeneket kellene még csinálni.

Az nem elég, hogy egyszer odadugnak a beteg vagy a szülő orra alá egy betegtájékoztatót – hangsúlyozom, eleve stresszes helyzetben –, amelyet vagy felfognak, vagy nem, vagy van ideje átolvasni, vagy nincs. Az asztmagyógyszer használatát egészen biztos, hogy minden tüdőgyógyászati központban megmutatják a betegnek. De lehet, hogy mire hazaér, elfelejti. Miért nem terjedtek el erről magyar oktatóvideók? Ha az alapbetegségeket és azok kezelését vagy gyógyítását, a gyógyászati segédeszközök használatát meg tudná otthon, interneten „tanulni” a páciens, sokkal kevesebb kérdése lenne. Az orvosok terheltsége így csökkenne, ha a beteg már eleve úgy megy oda, hogy valamelyest képben van.

Ez talán a ritkább – a felmérés szerint ugyanis a magyarok „egészségértése” viszonylag alacsony szinten van. A gyakorlatban is így tapasztalja?

Sajnos igen. Rengeteg a tévhit, a megszokás, a hagyomány, amelyeket el kellene már engedni. Évtizedekkel el vagyunk maradva a fejlett országokhoz képest. Mondok egy példát. Nemrég behozta az édesanyja hozzám a csecsemőjét. Kiderült, hogy a gyerek lázát hagyományos, merev, hosszú, higanyos hőmérővel mérte meg – de a gyerek fülében. Csoda, hogy nem szúrta ki a dobhártyáját. Kirívónak tűnhet az eset, pedig nem az.

Előfordul, hogy a beteg reszelt krumplit tesz a lábára, hogy lemenjen a láza, vagy felső légúti betegségnél disznózsírt ken a mellkasára. Nonszensz.

Visszatérve ahhoz, hogy a betegek nem tudnak, vagy nem mernek kérdezni... igen, sokszor előfordul, hogy nem tudnak feltenni kérdéseket. Mert nem tudják, hogy mit nem tudnak. De szerintem ez is az orvos felelőssége.

Többet kellene segítenünk, hogy a páciensek sokkal jobban tisztában legyenek a saját egészségükkel és testük működésével kapcsolatban.

Persze az orvosok tanácsai is sokszor idejétmúltak. Hasmenés esetén diéta, hányásra B6-vitamin, allergiára vagy torokgyulladásra kalcium?

Ezek teljesen tudománytalan, berögződött szokások.

Külföldön ezek teljesen szalonképtelen dolgok, elfogadhatatlanok, ezt ott dolgozó kollégáktól tudom. Nyugat-Európában, ha egy orvos hűtőfürdőzni akar, vagy vizes lepedőbe teker egy gyereket, hogy a lázát így csillapítsa, komoly megdorgálást kap ezért. Nem lehet ugyanis ilyen fájdalomnak, kellemetlenségnek kitenni a beteget, fejlett országokban ez már barbár módszernek számít. Az ilyen típusú megszokásoktól, hagyományoktól is el kellene szakadni.

Harcot indított a kuruzslók ellen Forrás: Dr. Novák Hunor

Ön egy egészen új formáját találta ki az orvos-beteg kommunikációnak: az interneten, közösségi oldalon is beszélget a betegekkel, és készít tájékoztatókat gyakori betegségekről a honlapján. Hogyan jött az ötlet?

A borostyán nyaklánccal kezdődött. Azt láttam, hogy rengeteg szülő használja, felteszi a gyerekre a nyakéket, mert úgy tudja, hogy a csecsemő fogzásának fájdalmát enyhíti a nyaklánc. Ezt hallotta a boltban, a kereskedőtől.

Pedig ez hazugság.

Csak a szülők ezt nem tudták, mert egyoldalú tájékoztatást kaptak – a kereskedőtől. Ekkor úgy döntöttem, hogy utánanézek, és tudományos magyarázatokra hivatkozva leírom, hogy ez miért nem igaz, sőt, milyen veszélyei lehetnek. Erről szólt az első cikkem. Rengetegen megosztották. Ez volt az a pillanat, amikor rájöttem, hogy erre van igény.

Harcot indítottam a tévhitek ellen, a marketingfogások ellen. Hogy a kuruzslók, a csalók ne hirdethessék a hamis termékeiket zavartalanul az interneten.

Nagy hiba, hogy az orvosok nem használják gyakrabban a világhálót az oktatásra. Így ugyanis átadják a területet a tévhiteknek, a védőoltás-elleneseknek, a kuruzslóknak. Mert ők igenis használják az internetet. Nekünk pedig fel kell venni a harcot ezek ellen.

Mit szóltak az orvoskollégái az új kommunikációs technikájához?

Szereztem néhány ellenséget is, főként azért, mert szembeszálltam a homeopátiával, ami sok orvos érdekét sértette. De sok orvos biztat, különösen örülök, amikor régóta külföldön dolgozó orvosoktól kapok elismerő visszajelzést. Örülnek, hogy végre nem a szokások, hanem a tudományos tények a mérvadók, és hogy ezeket képviselem. Azt gondolom, hogy nagyon nehéz a szokásokon változtatni, de látom, hogy egyre többen hajlandók erre.