A Reszasz a jogbizonytalanság rendezése érdekében 2014-ben a legfőbb ügyészhez fordult. Polt Péter akkor arra a következtetésre jutott, hogy
a hálapénz utólagos elfogadása az új Btk. vesztegetés törvényi tényállását valósítja meg, ez azonban a munka törvénykönyvének rendelkezéseivel összevetve nem egyértelmű.
A legfőbb ügyész ezért jogszabály-módosítást kezdeményezett az egykori Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnál.
Mivel az ügyben azóta nem történt semmilyen előrelépés, a Reszasz Trócsányi László igazságügyi miniszterhez fordul a kérdés rendezése érdekében – közölte a szervezet.
A Reszasz azt írta, a hálapénzrendszer felszámolásához szükséges egy, a gyakorlatban is működő keretrendszer kidolgozása, amelynek egyik fontos eleme az egészségügyben dolgozók megbecsülése mellett a hálapénz jogi helyzetének rendezése.