A Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központjának igazgatója azt mondta, a képzéseken részt vevők az első, úgynevezett
rendvédelmi alapmodulon vannak túl,
amely egységes a rendvédelmi szerveknél. Ebben általános katonai ismereteket, szervezeti kultúrát, jogi alapismereteket, lőelméletet tanítanak. Pozitívak a tapasztalatok, mert túl
az első megméretésen nagyon kevés a lemorzsolódó.
A következő három modulban indul el a szűkebb szakmai képzés, amelyben őröket, segédfelügyelőket és felügyelőket képeznek a bv-intézeteknek"
- tette hozzá Szabó Zoltán.
Az Origo korábban megírta, hogy a képzés négy modulból áll,
hat és fél hónapig tart és OKJ-s képesítést ad.
Ezután munkába állhatnak a sikeresen vizsgázók, de ez csak a képzési rendszer első lépcsőfoka.
Szabó Zoltán arról is beszélt, hogy a 476 jelentkező civil, aki börtönőr szeretne lenni. A toborzásra részben a bővítési program, részben a folyamatos fluktuáció miatt van szükség. Azt mondta, az
életpályamodell bevezetése óta vonzóbb lett ez a szakma,
mivel létbiztonságot ad, a képzési rendszer pedig lehetőséget ad a továbblépésre.