Telefonon egyeztetett Trump és a kínai elnök

Vágólapra másolva!
Bár pár nappal korábban személyesen is találkoztak, a kínai elnök, Hszi Csin-ping április 12-én telefonon is felhívta Donald Trump amerikai elnököt, hogy egyeztessenek az észak-koreai atomválság lehetséges békés megoldásáról.
Vágólapra másolva!

Az újabb feszültség oka, hogy vasárnap két japán romboló kezdett közös hadgyakorlatot az észak-koreai partok felé tartó Carl Vinson amerikai repülőgép-hordozó vezette hadihajórajjal. Az észak-koreai rezsim azt üzente a Rodong Szinmun pártlap hasábjain, hogy


A híradások szerint a kínai elnök közölte Trumppal, hogy országa ellenez bármilyen lépést, amely szembemegy az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozataival. Hszi hozzátette, hogy minden érintett félnek kerülnie kell az olyan lépéseket, amelyek tovább fokozzák a feszültséget. Egyetértettek abban, hogy szoros kapcsolatra van szükség ahhoz, hogy gyorsan véleményt tudjanak cserélni a fontos ügyekről.

Újabb nukleáris kísérleti robbantásra készül Észak-Korea

Eközben feltételezések szerint Észak-Korea hatodik nukleáris kísérleti robbantásra és újabb rakétakísérletekre készül.

Észak-Korea április 16-án, az országot alapító néhai Kim Ir Szen születésnapja után egy nappal sikertelen ballisztikusrakéta-kísérletet hajtott végre. A nemzetközi bírálatok és szankciók ellenére rohamléptekkel fejleszti nukleáris és rakétaprogramját, csak tavaly két kísérleti atomrobbantást hajtott végre és mintegy húsz ballisztikus rakétát lőtt ki.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!