Elkészült a második kerítés is

kerítés, magyar-szerb határszakasz, határzár
Péntektől vasárnapig az ország területén huszonkét határsértőt tartóztattak föl a határőrök.
Vágólapra másolva!
Hétszáz fogvatartott alig 60 nap alatt felhúzta azt a második kerítést, amely 155 kilométeren húzódik a magyar–szerb határszakaszon. A dupla határzárra azért volt szükség, mert a nyár beköszöntével fokozódhat a bevándorlási hullám. A kerítésrendszer gyakorlatilag áthatolhatatlan.
Vágólapra másolva!

Elkészült a kétsoros kerítésrendszer második kerítése a magyar–szerb határ teljes hosszán. Az összesen 155 kilométeren húzódó védelmi rendszer megépülése kapcsán Kontrát Károly belügyi államtitkár tartott sajtótájékoztatót Röszkén, aki úgy fogalmazott, hogy

A mostani beruházás 4,8 milliárd forintba került, a munkát a büntetés-végrehajtási szervezet végezte el hatvan nap alatt. Az építkezésben 150 szakember és 700 fogvatartott vett részt. A mostani kerítést két méter magasan 8 milliméter átmérőjű hegesztetett síkhálóval erősítették meg, a szükséges helyeken NATO-dróttal is felszerelték.

Kontrát Károly középen, a háttérben az új kerítés Forrás: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

A második kerítés telepítése mellett azért döntött a kormány, mert úgy ítélte meg, hogy a jövőben akár az eddigieknél is nagyobb migrációs nyomásra kell felkészülni. Az Európát sújtó tömeges bevándorlás két éve folyamatos, a balkáni útvonal pedig változatlanul aktív. Kontrát azt is megjegyezte, hogy a nyár közeledtével egyre több migráns indul el a kontinens felé.

Olaszországba az év első négy hónapjában 33 százalékkal több migráns érkezett, mint az előző év hasonló időszakában. Az államtitkár szerint a problémát súlyosbítja, hogy a nemzetközi embercsempész-szervezetekkel szembeni fellépés egyelőre eredménytelen.

Hiába született döntés a máltai uniós csúcson arról, hogy Líbiában kell hotspotokat létrehozni, ez a mai napig nem történt meg, és az Afrikából Európába induló hajókat sem fordítják vissza.


Ráadásul az unió és Törökország között létrejött, menekültekről szóló megállapodás sorsa minimum kérdéses, egy esetleges felmondásnak pedig beláthatatlan következményei lehetnek.

Kontrát Károly beszélt az egy hónapja életbe léptetett jogi határzár első tapasztalatairól is. Úgy ítélte meg, hogy az intézkedés hatására a migránsok elkerülik a magyar határt. A jogi változtatások kiegészülve a kerítés második vonalának megépítésével azt eredményezik, hogy

a rendőrségi és honvédségi állomány létszámát csökkenteni lehet a határon.


A politikus arról is beszélt, hogy, "Brüsszel és a migránspárti Soros-szervezetek tűz alá vették határzárat", és azt szeretnék elérni, hogy engedjék be a bevándorlókat, a kerítést pedig bontsák el. "Magyarország azonban megvédi a határait, és ezzel a schengeni övezetet" – reagált ennek kapcsán.

Gyakorlatilag áthatolhatatlan

Orbán Viktor kormányfő a Kossuth rádió 180 perc című műsorában ma azt hangsúlyozta, hogy a déli határon elkészült kétsoros kerítésrendszerrel hosszú időre biztosított a magyar emberek biztonsága. Azt mondta, hogy a kerítésrendszer bármilyen embertömeg feltartóztatására alkalmas, gyakorlatilag nem lehet áthatolni rajta.

Most épült, de már van, aki elbontaná Forrás: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

Orbán szerint a balkáni útvonal felől fenyegető népvándorlási nyomás velünk fog élni, ezzel párhuzamosan viszont az Európai Bizottság, Soros György és különböző szervezetek támadás alá vették a magyar migránsszabályozást. "Könnyen lehet, hogy az ügyben Brüsszel kötelezettségszegési eljárást indít majd" – mondta a miniszterelnök.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!