Már vidéken is provokál a Soros-hálózat

ellentranszparens
Tüntetés Felcsúton a korrupció ellen- Állítsuk meg Felcsútot!
Vágólapra másolva!
A Soros-hálózat újabb tüntetést szervezett, ezúttal vidéken randalíroztak többen. Így akarnak demokráciát kiáltva nyomást gyakorolni a magyar kormány bevándorlás-politikájára. Egy gond van: lassan több a külföldi újságíró ezeken az eseményeken, mint a magyar tüntető. Erről a térség miniszterelnöki biztosa beszélt az Origónak.
Vágólapra másolva!
Forrás: Csudai Sándor - Origo

A közismerten Soros György által pénzelt több álcivil szervezet legújabb akciója során Felcsútra buszoztatott le tüntetőket, ahol a békés hétvégi életet próbálták fenekestül felforgatni.

A jelenség előtt értetlenül áll Tessely Zoltán, Etyek, valamint a Szent László- és Váli-völgy területfejlesztéséért felelős miniszterelnöki biztos.

A biztos az Origo kérdésére elmondta, hogy megdöbbentő volt látni azt a néhány tucat Budapestről lebuszoztatott embert, akik teljes felfordulást idéztek elő Felcsúton.

Tessely Zoltán Etyek, valamint a Szent László- és Váli-völgy területfejlesztéséért felelős miniszterelnöki biztos Forrás: Csudai Sándor - Origo

Tessely elmondta, hogy elképesztő azt látni, hogy egyesek demokráciát kiáltva milyen magatartást engednek meg maguknak. A biztos beszámolója szerint egy nő a helyszínen arra vetemedett, hogy

az intézkedő rendőrségi kocsi alá ugrott, ezzel provokálva, hergelve a tömeget,

amely nem engedte az egyik utcára kifordulni a járművet.

Helyszíni beszámolók szerint a néhány tucat nagyhangú, jellemzően idős tüntető, és a tüntetést szervezők előadása teljesen nyilvánvalóan megrendezett,

semmi más célja nincs, minthogy a külföldi sajtóba bekerüljenek és feltűnést keltsenek.

Érdekesség, hogy az abszurd hangulatú, szántóföldek mellett is vonulók közt szinte több az újságíró és a tévétársaság, mint a tüntető.

Ráadásul ezek jelentős része nem magyarul kommunikál.

Forrás: Csudai Sándor - Origo

Egészen aggasztó és új adalék, hogy több a külföldi, mint a magyar Felcsúton – mondta Tessely Zoltán.

Ebből következik, hogy a Soros-hálózat újabb akciója zajlik Felcsúton,

melynek célja Magyarország politikájának megtámadása. Ez csak egy a figyelemfelkeltés újabb epizódja, amelyet a tüntetők Brüsszel és Budapest után Felcsúton is eljátszottak.

A tüntetők a régió jövőjét és vízióját is támadják, és kétségbe vonják a fejlődést.

A miniszterelnöki biztos az Origo kérdése válaszolva elmondta, hogy a térségben több olyan fejlesztés is zajlik, amely modernizálja az ott lévő falvakat, településeket. Etyeken például megújul a gasztrosétány, amely új burkolatot és közvilágítást kap, de a régiót szeretnék becsatolni az európai kerékpárút-hálózatba is.

Forrás: Csudai Sándor - Origo

Folyamatosan zajlik a három borászati központ fejlesztése is. Ezek együttes célja, hogy a környék egyszerre maradjon vidékies hangulatú, de ugyanakkor tartsa a lépést a XXI. századdal is.

A tüntetés szervezői mind a Soros-hálózathoz köthetőek,

az a Soros György támogatja őket, aki évente egymillió migránst akar betelepíteni Európába.

A tüntetés hivatalos programja szerint Hadházy Ákos, az LMP társelnöke, Horváth András, a KELLESZ elnöke, Juhász Péter, az Együtt elnöke, Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke, Törley Katalin a Tanítanék Mozgalomból, Vágó Gábor, a KELLESZ titkára, valamint a Momentum és a Quaestor-károsultak egy-egy képviselője szervezett tüntetést, ahogy mondták, a korrupció ellen.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!