Stadler József: Nekem nincs börtöntűrő képességem

Vágólapra másolva!

Márciusban harmadjára is elítélték csalás miatt Stadler Józsefet, aki a kilencvenes években milliárdos cégek tulajdonosa volt. Öt évet kapott, nem jogerősen, hamarosan másodfokon folytatódik az ügy. A hasnyálmirigyrákkal küzdő Stadler József Akasztón adott interjút az Origónak, barátja irodájában, amely az otthonává vált.

Kovács Noémi

Vágólapra másolva!

Stadler József ítélet

Stadler József Fotó: Polyák Attila - Origo

Tavaly ősszel azt nyilatkozta, hogy hasnyálmirigyrák miatt pár hónapja van hátra. Hogy van?

Nem jól, de óriási dolog, hogy kint vagyok, mert, ha bekerülök, az lesz az utolsó felvonás. Utána biztos nem találkozunk. Valójában az egész úgy indult, hogy közel egyéves könyörgés után bevitettem magam a börtönből Szegedre, a kórházba, mert nagyon beteg voltam. Többször nem bírtam fölkelni az ágyból, pedig ha az elöljáró belép, illik. Kétszer-háromszor rám is szóltak emiatt, de olyan fájdalmaim voltak, olyan rosszullétek, hogy nem ment. Annyit szenvedtem, hogy azt nem lehet elmondani. Két agyvérzést is kaptam. A rengeteg orvos közül senki sem tudott meggyógyítani. Meghalni küldtek haza.

Előtte is voltak ilyen rosszullétei?

Amikor bekerültem a börtönbe, akkor lettem beteg az ideg miatt. Egyszerűen nem értettem, miért kell nekem ott lennem, amikor tudtam, hogy egy forinttal nem csaltam meg az államot. Azt mondom, ha valaki tud olyanról, hogy én kértem, hogy csaljunk, vagy állítottam ki olyan számlát, hogy le akarom húzni a NAV-ot, jelezze!

Az ügyész éppen ezzel vádolja. 420 milliós adócsalásért első fokon el is ítélte a Kecskeméti Törvényszék márciusban ötévnyi börtönre.

Igen, pedig minden egyes számla valós volt. A mögött megvolt az árukészlet, mert most is úgy volt beállítva az ügy, hogy hamis a számla. Nem lehet hamis a számla, amikor megvan, hogy Los Angelesből hoztam ötkamionnyi bőrkabátot. Az egész ország, a világ, meg még határon kívülre is, Szerbiától Romániáig, meg vissza Németországba, Angliába, mindenhova vásároltak ebből az áruból, mert tetszettek az embereknek. Nagyon szép modelleket hoztam az országba, és sokat.

Magánokirat-hamisítással is vádolják.

Nem tudom, mi volt az okirat-hamisítás. Nekem nincs mit szégyenkezni, itt megvolt a ruha is, megvolt az is, honnan jött, a cégek is létezőek voltak. Én pedig sohasem voltam tisztviselő a cégeimnél, és érdekes módon senkinek a haja szála nem görbült meg. Nem is görbülhetett meg, mert bizonyára meggörbült volna, amennyiben a cégvezetők is tettek volna ilyet, de nem tettek. Én sem fordultam hozzájuk soha ilyen kéréssel. Egyedül azt hányhatják fel a bűnömnek, hogy én vásároltam, én adtam a pénzt hozzá. Engem most is el lehet számoltatni arról, honnan volt az a pénz. Mert ez nekem mind adózott pénzből van.

Ha ártatlan, ahogy mondja, akkor miért van az, hogy mindig önnel történik ilyesmi, önt vádolják meg csalással?

Ezt én is szeretném tudni. Azóta vádolnak meg rendszeresen, amióta az első ítélet született 2003-ban. Stadler Józsefet mindig bent kell tartani a börtönben.

Ki haragszik magára ennyire, hogy a börtönben látná?

Még a kilencvenhármas évből vannak meg azok, akik azt mondják, hogy Stadler Józsefet ki kell vonni a forgalomból, és a kezük sajnos oda ér, ahova kell. Ezt az ügyvédem is leírta. Bár kevesen vannak, meg tudnánk számolni az egyik kezemen, hányan.

Ezek vállalkozók?

Inkább nem nyilatkozom. Nagyon jól tudják azok, akik ebben benne vannak. Már rég nyilvánosságra hoztam volna a neveket, ha akartam volna, de én békésen szeretném leélni az életemet. Engem az érdekel, hogy ne bántsanak, szabad ember legyek erre a hátralévő időre, mert ki tudja, hogy mennyi van. Remélem, hogy nem kevés, de lehet, hogy csak két nap, vagy három.

Általában ezt az évszámot emlegeti, 1993 volt a legboldogabb éve?

Akkor több mint 50 ezer ember tartozott hozzám, a gyárak közül szinte mindegyik a környéken, de rosszabbul éltem, mint most, mert egy perc nyugtom nem volt. Nekem kellett felelni, én adtam pénzt az embereknek, hogy tudjanak termelni. Szerettem dolgozni. Amikor megtudták, hogy mindent el tudok adni az orosz piacra, jelentkeztek. A privatizációban kinézték maguknak a gyárakat, már le is álltak, de Józsi bácsitól meg az oroszoktól rögtön jött a pénz kápéban. Úgy nézem, nem változott a világ, sőt, lehet, hogy rosszabb, mint volt.

Ahogy az ötkötetes életrajzi könyvsorozatában olvastam, egyszer több kiskatonával együtt elkötöttek egy mentőautót, és azzal mentek a faluba „csajozni meg inni”. Amikor elkapták a csoportot, akkor is azonnal önt vették elő. Nem lehet, hogy mindig elárulja valaki?

Nem árult el senki. Ez Ládahomokon történt, és vagy 19-20 éves lehettem. Nem én voltam az ötlet szerzője, de engem kerestek meg vele, miután valakit be kellett volna vinni Kiskunhalasra, és keresték a mentőst, de nem találták. Én olyan bennfentes voltam akkoriban, hogy a politikai tiszttől kezdve mindenki ismert és megbízott bennem. Már akkor szerettek az emberek. Népszerű voltam, mert azért juhászgyerekből lettem valaki. Emiatt a mentős sztori miatt egy napig álltam a napon. Nem csak én, a többiek is, így „gyóntattak” minket, de nem állítottak hadbíróság elé, mert a vezetők is szerettek. Emlékszem, akkoriban volt egy 1500-as Polskim, ami abban az időben Kalocsán nem volt másnak. Sokszor kértek meg a tisztek, hogy Stadler úr, ha kifizetjük az üzemanyagot, meg minden, nem vinne el a szüleinkhez? Ez nekem mind szabadság volt.

Ha ilyen fontos önnek a szabadság, különösen nehéz lehet a börtönben.

Nekem nincs börtöntűrő képességem, ezért jött a hasnyálmirigyrák is. Soha nem lettem volna rákos, ha nem kerülök be. A családban sem volt senkinek rákja. Az ideg, a stressz, meg az igazságtalanság hozta ki.

Azt nyilatkozta valahol, hogy elrontották a gyógyszerezését, amitől rosszabbul lett. Mit adtak önnek?

A gyógyszerek 80 százalékát a mostani orvosom, aki ma járt nálam, fogta, és bedobta a kukába. Ő mondta azt, hogy az inzulinnal meg lehet ölni az embert, mert ha túladagolják, az halállal járhat. Én haldokoltam, és szerintem az inzulintól, mert négyszer annyi adagot kaptam, mint amennyit kellett volna. Állandóan kómába voltam, és folyt rólam a víz. Az ablaknál aludtam, amit nem lenne szabad kinyitni, de a zsivány társaim kinyitották, ott cigarettáztak, rám meg jött a hideg. Én annyit szenvedtem ott. Aki életfogytiglanit kapott, az nem szenved ennyit! Egyszer az történt, és ezt igazolhatják az orvosok is, hogy „betagadtam”, ami a börtönben nagyon-nagy bűn, de annyira rosszul voltam, magamon kívül voltam, hogy nem tehettem mást.

A betagadás ellenkezést jelent?

Azt. Hozták az inzulint, hogy még egy nagy adagot benyomnak, én meg mondtam, hogy mostantól kezdve nincs több inzulin, csak annyi egység, amennyit én mondok. Ez, ha így nem igaz, életfogytiglanra csukjanak be! Volt is nagy balhé belőle. A betagadásért ugyanis éveket lehet kapni pluszban. Így lehet az, hogy valakinek az eredeti két évből már húsz év van, és lehet, hogy sose fog szabadulni. Egyébként az, hogy magamon kívül voltam, most derült ki.

Hogyan? A társai mondták, hogy kómában volt?

Akik velem voltak ott, azok mind tudták ezt. Ha akkor én nem lépek föl az inzulin ellen, és akkor már úgy voltam vele, hogy nekem mindegy, hiszen meg fogok halni, akkor tényleg meg is haltam volna.

Már a halálra készül?

Dehogy készülök. Itt kint nem. Bent viszont meg is mondták, hogy vége, és a kórházak sem fogadtak.

Ezt most komolyan mondja? Elég hihetetlenül hangzik.

Sehol sem, minden kórház kiadott. Volt olyan, hogy két napig hurcoltak, ez alatt hat kórházban voltunk, az egyikből küldtek a másikba. Sok orvossal beszéltem, de mind azt mondta, hogy engem már nem lehet megmenteni.

És ez az új orvos, aki ma járt önnél, mit mondott, mennyi ideje van?

Ő mentett meg. Amikor először találkoztunk, azt mondta, hogy egy naptól egy hétig van vissza, mert az epevezetékemtől kezdve mindenem el volt záródva. Ma már úgy gondolja, lehet még hatvan évem is.

Nem is néz ki úgy, mint aki nagyon beteg.

Azért nem vagyok most annyira beteg, mert mindent megengedhetek magamnak. Az étkem 70 százaléka gyümölcs. Bent hiába akartak diétára fogni. Ha tíz ételből csak egyet tudok megenni, és kilencszer éhezek, akkor ugyanoda lukadok ki, hogy negyvenkét kiló leszek, vagy már meg sem élem, hogy még egyszer negyvenkét kilós legyek, és ott ér a halál.

Milyen stádiumban van ez a betegség?

Nem tudom, és nem is akarom tudni. Megint műtétre kellene mennem, de megmondom őszintén, nagyon félek tőle.

A gyerekei hogy fogadták, hogy ismét be kell vonulnia?

Nem csak az én életemet tette ez tönkre, az övékét is. Egyetlenegy nem mer vállalkozni, pedig nagyon ügyes gyerekek. Már öt-hat éves koruk óta mellettem voltak, segédkeztek. Olyanokat tudtak már fiatalkorukban, hogy azt mondtam, ilyen gyerekei nincsenek senkinek. Azt is mondták nekem, hogy apu, majd visszük mi a céget, mert ugye mindig azt látták, hogy soha nem érek rá. Ők nem értik, hogy miért kaptam megint öt évet. A középső fiam az ügyvédemtől kérdezte, hogy mi lesz apuval. Amikor megtudta, hogy nem mentenek fel, azt mondta, „akkor én leülöm helyette”.

Ha jól hallottam, van még valaki, aki közel áll önhöz, egy húszéves lány.

Igen, de keresnek fiatalabbak is. Úgy szóba sem állok egyikkel sem, ha nem hozzák az igazolványt, mert most még semmi más nem hiányozna, mint egy tizennyolc éven aluli lány. Akkor tuti életfogytiglant kapnék (nevet). Ha a stadion újra az enyém lesz, valószínű, hogy megnősülök, de ezt nem tudom garantálni. Ez a leányzó is fogja majd látni, de mondtam is neki, hogy még nem biztos, hogy téged választalak. Az viszont biztos, hogy csak fiatallal kötök házasságot. Ha úgy látom, ért az üzleti dolgokhoz, szeretném kitanítani, hogy legyen egy utódom, hiszen úgyis túlél engem. Aztán rábíznám, hogy az esetleges Stadler-birodalmat továbbvigye.

Ez ennyire komoly kapcsolat?

Ez a kapcsolat megvan már, de én megmondtam, hogy drágám, ez nem azt jelenti, hogy végleges is.

A stadionból akar megélni?

Van gyógyvizem és ásványvízkutam is. Ezt is eladnám vagy bérbe adnám. Dubajból most kerestek meg emiatt, hogy sok pénzt adnának belőle palackonként. A dolog hátulütője, hogy amíg bent voltam, a korábbi asszonyom eladta ezt a területet, ami a gyerekek nevén volt, de aki megvette nagyot hibázott, mert rajta van a haszonélvezeti jogom. Bízom benne, hogy rövid időn belül meglesz a pénz, és be tudunk menni oda, mert most csak belátni lehet.

Ma már a Stadler Alapítvány tulajdona a Stadler-aréna és ez az ásványvizes terület is, jól tudom?

Igen, ehhez az alapítványhoz tartozik mindkettő.

Stadler József a stadion előtt Fotó: Polyák Attila - Origo

Mennyi pénz hiányzik ahhoz, hogy újra használni lehessen?

Negyvenmillió, a többit a barátaim, a „kisemberek” adják ehhez hozzá. A nagyvállalkozók, akiken sokat segítettem, még a telefont sem vennék föl, hogyha hívnám őket, sőt, még föl se hívtak.

Miért ragaszkodik ennyire a pénzhez?

Nekem a munka az életem és most is az volna, az éltetne. Ha dolgozhatnék, biztos, hogy sokkal tovább élnék, de eltiltottak, azt mondják, hogy nem dolgozhatok. De szeretnék másokon segíteni. Ha valaki szeretné használni a Stadler nevet, amit nem adok el soha, de használhatja pénzért, annak megduplázom a forgalmát. Olyan szerződést is merek kötni, hogy amennyiben nem tudom megduplázni, nem kérek semmit.

Úgy gondolja, hogy ma is jól cseng a neve a piacon?

Nemhogy jól cseng, de meg kell nézni a hírforrásokat, milyen számokat hoz a Stadler-stadion. Meg kell nézni, hányan olvassák a stadionról szóló híreket, ez érdekli az embereket.

Nem értem, hogy a stadion miért ennyire fontos önnek, amikor focicsapatot már nem akar.

Nem, de lesz ott foci. Rangosabb foci lesz, mint volt. A stadion miatt ültem ennyi évet, ezért veszett el minden vagyonom. A hátralévő időben egy szoba és egy iroda elég nekem, ezenkívül mást nem fogok ott használni, a többi az odaérkező vendégek rendelkezésre áll, mert az szinte mindig tele lesz. Nagy rendezvény meg már most is volna, nem is egy.

Mitől függ, hogy mikor indulhat el ez a projekt?

A pénztől. Három napon belül indulhat, amikor a 40- 50 milliót kifizetem, de nekem ebből nem kell egy forint se, mert én abból a kis nyugdíjamból is elleszek. Szeretnék még munkahelyeket teremteni.

Ha most valamit megváltoztathatna az életében, mi lenne az?

Stadiont nem kellett volna építeni. Éppen azért akarom visszaszerezni, ha már ez annyira csípte egy-két embernek a szemét, akkor most már legyen az alapítványé, és még sok embernek tudjak segíteni. Mert nemcsak Magyarországon, hanem határokon kívül is nagyon sok árut fogok még eladni, pontosabban hozzájuttatom azokat, akik el tudják adni.

Az utolsó vacsorát is megvenné, ha még egyszer lenne rá lehetőség?

Nem venném meg, az fordítási hiba volt. Akkor sem vettem meg, abból föl is mentett a Legfelsőbb Bíróság.

Először. Aztán meg elítélték.

Az már az első tranzakció volt, hogy a Stadler Kft.-t tönkre tegyék. A stadion már csípte a szemüket. Egyébként a visszaszerzésére limitált mennyiségben bort, pálinkát, vodkát is küldök, amit adományokból kapok. Amikor birtokon belül vagyunk, és uraljuk, akkor postázom is annak, aki előjegyez ezekből, és előre küldi nekem a pénzt.