Kósa elárulta, mikor szavaznak a civiltörvényről
![Halász János; Kósa Lajos; Áder János; Majtényi László](https://cdn.origo.hu/2023/12/I5ckDPWXhNCNlryd_7LBpY1sHTRPqu-oDssPr3-KOQk/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxN2JiNjU2NjZmODRhNjNhOWZiMjdhNjcyZTgzMjlk.webp)
Kósa elmondta: addigra meglesz a nemzeti konzultáció részeredménye - amelyet június 12-én ismertet a kormány az Országgyűlésben - és a Velencei Bizottság - június 2-ára ígért - előzetes állásfoglalása is. Utóbbival kapcsolatban azonban Kósa Lajos már előre jelezte: a kettős mércét nem fogadják el.
A frakcióvezető szerint nem lehet halasztani a törvényjavaslatról a zárószavazást, mert tisztán akarnak látni a külföldről finanszírozott szervezetek ügyében. Indoklásul azt mondta:
szándék mutatkozik arra, hogy a magyar politikai élet alakulását kívülről befolyásolják.
Példaként hozta Lengyel László - akit Botka László MSZP-s miniszterelnök-jelölt tanácsadójaként említett - nyilatkozatát, amely szerint politikai és anyagi támogatást várnak az Európai Uniótól a magyarországi kormányváltás elősegítésére. Megjegyezte emellett azt is, hogy sajtóhírek szerint Kovács Béla jobbikos európai parlamenti képviselőn keresztül a Jobbikot orosz pénzzel finanszírozhatják.