Cserbenhagyásos baleset miatt nyomoz a rendőrség

SEGÍTSÉGNYÚJTÁS NÉLKÜL HAJTOTT EL 
     
2017. 06. 29., cs - 07:38  Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság
Közlekedési baleset okozójának azonosításához kérik a lakosság segítségét a győri rendőrök.
Vágólapra másolva!
  Közlekedési baleset okozójának azonosításához kérik a lakosság segítségét a győri rendőrök - tudatta a police.hu.
Vágólapra másolva!

Figyelmetlenül kezdett előzésbe a cserbenhagyó

A Győri Rendőrkapitányság segítségnyújtás elmulasztása miatt indított büntetőeljárást ismeretlen tettes ellen. Ismeretlen személy, ismeretlen rendszámú, ezüst színű, Suzuki Swift típusú autóval közlekedett 2017. június 25-én 8 óra 40 perckor a 82-es számú főúton Győr felől Zirc irányába. A főút 37-es kilométerszelvényénél úgy kezdte meg az előtte haladó jármű előzését, hogy nem vette észre a mögüle érkező, előzését már megkezdő másik gépkocsit. Az Opel Astra vezetője,

az ütközés elkerülése érdekében balra rántotta a kormányt és az út menti árokba hajtott. A balesetben négyen könnyű sérüléseket szenvedtek.

Az ismeretlen sofőr megállás és segítségnyújtás nélkül Zirc irányába elhajtott.

Forrás: police.hu

A rendőrség kéri, hogy aki látta a közlekedési balesetet, vagy a balesetet okozó gépjármű vezetőjével kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen a Győri Rendőrkapitányságon, illetve névtelensége megőrzése mellett hívja a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-96-417-329-es hívószámon vagy az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es „Telefontanú" zöld számát, illetve a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikét.

Forrás: police.hu
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!