A tanyasiaknak nincs rá idejük, hogy depressziósak legyenek

Vágólapra másolva!

Gyula Békés megye egyik ékszerdoboza, a Viharsarok néven ismertté vált tájegység egyik legszebb települése. Igazi turistaparadicsom, a vár, a várfürdő vagy a Százéves Cukrászda sokak számára cseng ismerősen. Azt viszont már kevesebben tudják, hogy egy kiterjedt tanyavilág is része a településnek, mintegy kétezren élnek tanyán a környéken, sokszor távol nemcsak a lakott területektől, hanem egymástól is. Akadnak persze köztük fiatalok is, de jellemzően főleg idősek élnek így, akikre figyelni kell. A tanyagondnoki hálózat mellett a gyulai polgárőrök is segítenek, egyikőjük szinte ikonikus alakja lett az elmúlt 11 évben a tanyavilágnak. Kiss Pál 2006 óta polgárőr, Gyula külterületeit és a tanyavilágot úgy ismeri, mint a tenyerét, 2009 óta a Gyulai Tanyavilágban Élők Érdekképviseletének egyik koordinátora is, három külterületi részt bíztak rá. Persze a polgárőrség van a középpontban. Segít, ahol tud, segít, ahol kell.

Szász Tamás

Vágólapra másolva!

Jószolgálat-díj

Jószolgálat-díj

A Twickel-Zichy Mária Terézia Alapítvány díja azokat a szociális területeken tevékenykedő professzionális és önkéntes segítőket szeretné elismerni, akik áldozatos és példaértékű munkájukkal sokat tesznek a hátrányos helyzetű társadalmi rétegekért. Az Origo a díj médiapartnereként hetente mutatja be az idei díjazottakat. Kiss Pál egyéni kategóriában, az idősekért végzett szociális munkájáért kapott Jószolgálat-díjat.

Bálinttal, a fotós kollégával zötykölődünk a gyulai tanyavilágban a polgárőrség autójában, amelyet Pali használ. Figyelmeztet, hogy kicsit zörög a hátsó rész, mert 25 éves az autó, ő meg használja rendesen. Bizony, nehéz terepen megyünk, ráz rendesen, mondom is, hogy biztos nincsen veseköve, ha mindig ilyen terepen közlekedik, erre jelentőségteljesen, szinte büszkén kiemeli, hogy bizony szervo nincs a kocsiban, így vezet itt. De télen ugye nem ezzel az autóval jár, amikor még nehezebbek a terepviszonyok, sár, hó, latyak van mindenfelé, főleg a külterületeken, ugye? De – válaszolja Pali. Csak olyankor gyalogolni is szoktam, ha kell.

Mindent társadalmi munkában végez? - teszem fel a kérdést, de rögtön ki is javít: „Nemcsak én, hanem mind a hatvan társam. Egyedül nem megy." Soha semmiért nem fogad el pénzt. Nemcsak a tanyákat járja, rendezvényeket, sporteseményeket is biztosítanak a polgárőrökkel, azt mondja, eleinte mindenki csodálkozik, amikor közli, hogy „pénzről nem beszélünk". A hála jeleként kapott csokoládénak vagy más gesztusnak viszont nagyon örül. De a legtöbbet az emberi kapcsolatok jelentik neki, amelyek a tanyavilágot járva kialakulnak. „A tanyasiakra ki nyitja rá az ajtót, ha nincs család? A polgárőr. Jobbik esetben." Palit szívesen látják mindenhol. Volt, amikor egy-egy háznál azt nem tudták megmondani, hogy rendőr járt-e arra mostanában, de azt bezzeg emlegették, hogy Kiss Palival találkoztak, azt tudták, hogy ő meglátogatta őket. Hogy rendőr volt-e a másik, aki vele volt? Tudja a fene.

Beszélgetni kell, nem elég beugrani

Aki ismeri Palit, annak természetes, hogy hamar megjegyzik az emberek. Ő nem csak beugrik valahová. Amellett, hogy rendszeresen segít a krízisfa és adományok kiosztásában, és hogy a tanyán élő időseknek kenyeret vesz, kiváltja a gyógyszereiket, és feltölti a mobilegyenlegüket, az is nagyon fontos, hogy sok idős ember számára szinte ő az egyetlen társaság. „Ha elmész szolgálatba, és csak kiintesz a kocsiból, mit tudsz meg róluk? Az idősek... hát, azokat meg kell érteni! Most elmegyek nyolcvannal a dűlőn, integetek, sziasztok, itt jártam, és megyek tovább? Hát megsértődnek! Ezekhez az emberekhez beszélni kell, lennie kell egy pár kedves szónak, ha ez nincs meg, téged soha az életben nem jegyeznek meg. Nem lehet csak úgy beugrani valahova, nem lehet kiszámolni, hogy 10 percre beugrom valahova" - summázza.

Ezek az emberek pedig mindent megosztanak vele. Örömhírt, betegséget, büszkeséget, halálhírt, pletykákat és régi sztorikat egyaránt elmesélnek neki. Ő pedig ezzel nem él vissza, viszont mindenkit meghallgat. Szinte családtagként fogadják, és persze megsértődnek, ha nem fogadja el a kávét vagy a süteményt. Egy-egy keksz vagy frissen sütött csöröge mellett megosztják vele az életüket, így persze rengeteg emberi sorsot is megismer. „Valahogy nyíltabbak velem. Ismernek, bizalmukba fogadtak a tanyasiak. Jobban elmondanak dolgokat nekem, mint másoknak."

A tanyasiaknak egyébként, magyarázza Pali, nincs idejük arra, hogy depressziósak legyenek. Virágoznak a fák, mindig van valami munka a veteményesben, vagy az állatokkal, egyre többen méhészkednek, és akkor sem esnek kétségbe, ha leesik a hó például. Nincs az, hogy „küldjenek hódúrót, mert nem tudok elmenni a boltba, száz méterre; a tanyasi kikubikolja magát a főútig, nem sírnak, hogy hogyan jutok boltba, vagy az iskolába. A gyerekek is szívósak, kőkemény kölkök. Nem az van, hogy kiteszik őket autóval, hopp, itt az iskola. Ezeket az embereket tisztelni és becsülni kell. Nézzék meg ezt a nénit, 90 éves lassan, és a mai napig nem tudja, mi az, hogy depresszió!"

A tanyasi embereket segíteni kell, a problémákat meg kell beszélni velük, ez a keményebb munka Pali szerint: megérteni őket, ha olyan van, kicsit biztatni őket, sok esetben már a puszta jelenlétük segít a biztonságérzetüket növelni. Főleg az idősek vannak kitéve különböző csalóknak. Róluk külön gondoskodnak, rendszeresen előadásokat tartanak nekik arról, hogy mire vigyázzanak.

Pali ráadásul még azokra is figyel, akik esetleg nem kérnek a segítségből, akik elzárkóznak. Kevesen vannak, de vannak. Róluk mindig a szomszédoktól, a közelben élőktől szokott érdeklődni. Láttak mozgást a házban? Füstöl-e a kémény? Sok apró jelre lehet figyelni azoknál is, akikhez rendszeresen jár. Egyszer például krízisfát vitt egy idős, beteg embernek és a fiának, aki ápolta. A kéményt hó borította, a lakat belül volt lezárva, ezekből már tudta, hogy baj van. A fiú embóliát kapott, és meghalt, nem tudta ellátni a nagyon beteg apját, aki végül megfagyott. Persze ilyenkor mindig ott van a kínzó kérdés az emberben, hogy mi lett volna, ha..., de nem vádolhatja magát azért, hogy egyszerre nem tud több helyen lenni. Azzal, hogy a társaival járja a tanyavilágot, megelőzi azt, hogy több ehhez hasonló tragédia történjen.

Ahol tud, segít

Egy-egy haláleset nagyon megviseli, de szerencsére sokszor mentenek életet. Tavaly például öt eltűnt ember felkutatásában segítettek, ebből háromszor még életben volt, akit kerestek. Egyikük egy négyéves kisgyerek volt, akit még sötétedés előtt megtaláltak. „Szól a telefonom, aki él és mozog, jön a helyszínre, eligazítás, már áll is fel a csatárlánc és indul a keresés." Hogy tud ilyenkor aludni, amikor megment egy életet, teszem fel a buta kérdést... A válasz persze egyszerű. „Nagyon elfáradunk. Addig nem érezzük, amíg nincs eredmény, csak amikor már valakit megtaláltunk. Legyalogolsz 30 kilométert, a négyéves gyereknél ráadásul rövidnadrágban voltam, nincs idő öltözködni ilyenkor, és persze pont belefutottam egy csalánosba is."

A tanyákat járva rendszeresen meg kell oldania a különböző problémákat, sokszor ő és a társai jelentik az egyetlen segítséget. Volt olyan porta, ahol már akkora volt a gaz, hogy kellett a fűkasza, muszáj volt utat vágniuk a mentőnek, hiszen bármikor szükség lehet rájuk, ha baj van. Az ott lakónak erre nem volt esélye a fekélyes lábával, és persze hálálkodott, meg ki akarta fizetni a munkát, de Pali szerint „nem erről szól... volt, van, megcsináltuk, örülök, hogy látlak, ennyi." Egy fiatalasszonyról hat hónapos terhesen derült ki, hogy még nem látta orvos, Pali rögtön felvette a kapcsolatot mindenkivel, a családsegítőn át a védőnői szolgálatig. Van, hogy a tűzoltóknak deríti fel a terepet, egyszer például egy kút elszabadult, és folyamatosan vízzel árasztotta el egy idős asszony tanyáját, aki nem tudta pontosan elmondani a tűzoltóknak telefonon, hogy mi a baj. Pali és a társa este tízkor indult felderíteni, és szóltak is rögtön, hogy mire van szükség a kárelhárításhoz. Meg persze, hogy pontosan hova is kell menni. A tűzoltók vagy mentők koordinálásánál jól jön Pali elképesztő helyismerete, ilyen terepen többet ér ez, mint bármilyen GPS, ami persze garantáltan nem mutatja meg egy-egy ház pontos helyét a tanyavilágban éjjel.

De előfordult már olyan is, hogy 30 mázsa tűzifát juttatott el a megfelelő helyre, vagy éppen neki és egy társának szólt egy kismama, hogy ellopták a babakocsiját, amíg bevitte a gyereket a lakásba – a kocsit és a tolvajt is megtalálták. Palit megkérték már arra is, hogy vigyázzon egy tanyára, amíg az ott lakó a lánya esküvőjén és lagziján lesz. Azt mondja, ilyenkor persze retteg az ember, hogy ne pont akkor történjen valami, amikor ő ott van. Volt, hogy neki szólt egy idős asszony távol élő rokonsága, hogy a néni kórházba került, és hálásak lennének, ha gyakrabban ránézne a házra, nehogy betörjenek, vagy bármi baj történjen, amíg ő távol van. Egy-egy ilyen kérés sokat elárul arról, hogy mennyire a bizalmába fogadták az emberek.

A jó éjt puszi nem maradhat el

Úgy tűnik, nem is 24 órából áll egy nap, vetem fel, miközben hallgatom. Este tízkor fekszik, négykor kel. Mindig, hétvégén is, olyankor már reggel 8-ra, 9-re kész a családi ebéd. Jól főz, főzőversenyeken is sikerei vannak, kolbászból pedig csabait és gyulait is készít. Félnyersen, szaftosan, imádják a gyerekei is. Meg persze ősszel a pálinkafőzés sem maradhat el, családi program, a szilva magozásánál besegítenek a kicsik is, persze főként a gyümölcs majszolásában. Az egyik fiának - kettő van, az idősebb is még csak 4 éves - 2014-ben főzött öt liternyi pálinka már el van téve, majd 18 évesen kapja meg, egy kis levéllel, útravalóul az élethez.

Hétköznap reggel héttől délután háromig dolgozik. 2012-ben elveszítette a munkáját, amikor becsődölt a húskombinát, azóta közmunkás. Munka után polgárőri feladatait végzi, arra pedig mindig ügyel, hogy a két kisgyerekének ő is adhasson jó éjt puszit. Ha valami miatt éjszakai szolgálatot kell vállalnia, amit a család miatt nem nagyon szokott, csakis olyankor indul el, amikor már lefektették a gyerekeket Timivel, a párjával. Pali sokat van távol, hétvégéken is, az asszonynak sokszor előre le kell foglalnia egy-egy hétvégét, ha végig vele szeretné tölteni. Szokott is zsörtölődni, meséli nevetve Pali, de azért nagy boldogságban élnek. Timi rokkantnyugdíjas, oxigénhiánnyal született, a jobb keze le van bénulva, sok segítségre van szüksége, de pont ezért megérti, hogy másoknak is segíteni kell.

Önkormányzati lakásban élnek, legutóbb öt évre kapták meg, ezért folyamatosan gondolkodnak a hosszú távú megoldáson. Kölcsönt nem tudnak felvenni, de van egy kis tanyájuk, amelyet Pali olcsón meg tudott szerezni, azt próbálja javítgatni, komfortossá tenni, hogy ha költözniük kell, legyen hová. Persze oda is kell pénz, a férfi szerint legalább kétmillió forint, és akkor is mindent ő csinál. De ettől sem esik kétségbe, kőműves a szakmája. Nagyon figyelnek a pénzre, mindig van egy kis tartalék, volt már, meséli, hogy inkább kikötötték az internetet, mert tudták, hogy fél évig nem lesz rá keret.

Boldogságot ad, hogy segíthet

Mindezek ellenére hallani sem akar arról, hogy az önkéntes munkájáért bárkitől pénzt fogadjon el. Azt mondja, mindig azt kell nézni, hogyan lehet segíteni. Ez vagy szívvel-lélekkel teszi az ember, vagy sehogy. Emberismeret kell és kommunikáció, ha ez nincs, akkor vége mindennek. Számára, foglalja össze, az, amit csinál, tulajdonképpen hobbi és pihenés is. Beül az autóba, járja a környéket, a szabadban, természetben van, jókat beszélget az emberekkel és segít – azt mondja, olyan ez, mint másnak az, hogy kimegy négy óra hosszat horgászni. Vannak szomorú részei is, de boldoggá teszi, amikor olyanok köszönnek rá, akiknek segített.

Amikor Pali megtudta, hogy jelölik a Jószolgálat-díjra, akkor még csak nevetve kérdezte, hogy „ne hülyéskedjetek, gyerekek, pont engem?" Azt mondja, nem hitte, hogy bárkit is érdekelhet, mit csinál egy „egyszerű gyulai közmunkás". Hisz ő csak végzi a dolgát, segít másokon. Ezt a példát látta otthon, így nevelték, a testvérei is ilyenek. Mindig kiemeli, hogy nagyon sokat köszönhet a családjának, meg persze a párjának is, aki minden (ahogy Pali fogalmaz) zsörtölődés ellenére végtelen türelemmel hagyja, hogy a férfi tegye a dolgát. Nem is tudna máshogy élni. Szerinte ha az ember egyszer belekóstol ebbe, akkor kitörölhetetlenül az élete részévé válik, olyan, mint egy mókuskerék, nem tud, de nem is akar belőle kiszállni. Túl sokan számítanak rá.

Azt mondja, amíg bírja egészséggel, addig nem hagyja abba. 53 éves, nincs különösebb egészségi panasza. „El sem tudom képzelni, mi lesz, ha egyszer abba kell hagyni, nem is tudom, hogy lehet abbahagyni... ez nem olyan, hogy letettem a kabátomat, és vége..." Ha pedig egyszer mégis abba kell hagyni, akkor bízni fog benne, hogy „hátha akad majd egy olyan, mint én, aki segít". Egyelőre viszont ez fel sem merül, Palit nem lehet megállítani, bár, hogy visszatérjünk a díjra, amit kapott, a hírre, hogy ő lett az egyik díjazott, mégiscsak meg kellett állnia, ugyanis éppen vezetett, amikor hívták.

„Váratlanul jött egy telefon. Éppen vezettem. Ne haragudj, várj egy kicsit. Fékcsikorgás, oldalra csapom a kormányt, ne haragudj, tegezlek, mit mondtál? Ismételd meg, megállítottam a motort. Megnyertem a díjat? Én? Kiss Pál, Gyuláról? Biztos egyezik a név? Hát, kicsordult a könnyem, megmondom őszintén."

A Jószolgálat-díjról és a 2017-es díjazottakról ide kattintva olvashat még.