Esélyt adni a szegénysorban élőknek

Somos László plébános soha nem tervezte, hogy cigányokkal akar majd foglalkozni, és egy olyan rendszert épít fel, amely a plébánián messze túlmutat. Évek óta számos családon segít, igyekszik minden olyan környéki településre eljutni, ahol a cigányság szegregátumokban él. A plébános szerint ez idő alatt rengeteget köszönhetett a szegénysorban élő cigányoknak, akik szeretettel és bizalommal fogadták. A plébános szerint ezt a szeretetet most viszonozza a cigánypasztorációban. A szegénysorban megtalálta Jézust, az önfeláldozót, aki azonosítja magát a legelesettebb emberekkel.

Jószolgálat-díj

A Twickel-Zichy Mária Terézia Alapítvány díja azokat a szociális területeken tevékenykedő professzionális és önkéntes segítőket szeretné elismerni, akik áldozatos és példaértékű munkájukkal sokat tesznek a hátrányos helyzetű társadalmi rétegekért. Az Origo a díj médiapartnereként hetente mutatja be az idei díjazottakat. Somos László atya munkáját életműdíjjal ismerte el a Jószolgálat-díj szakmai zsűrije.

Több mint huszonöt éve szentelték pappá Somos László atyát, aki közel huszonhárom éve plébánosa Kaposfőnek. Az atyának számos története van az elmúlt negyedszázadról, amióta katolikus papként teljesít szolgálatot és segít a rászorulókon. Az atya szerint egyik legmeghatározóbb pillanat az életében az volt, amikor a '90-es években átvette a megbízását Kaposfőn. „Idejöttem 1994. augusztus 16-án, 11 órakor. Ezt pontosan tudom, mert ekkora volt megbeszélve az átadás. A nagy dolgokra pedig az ember természetesen emlékszik" – meséli. Ősszel már hittant tanított az iskolában, így a gyerekekkel korábban meg tudott ismerkedni, rajtuk keresztül pedig a szülők is felvették az atyával a kapcsolatot.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

Egyszer az egyik cigány család felkereste Somos atyát, hogy a legkisebb gyereket mikor tudná megkeresztelni. Megbeszéltek egy időpontot, azonban a család nem jött el, mert a baba lebetegedett. Megegyeztek egy másik időpontban is, de arra sem jöttek el. „Ezután gondoltam, hogy most már személyesen keresem fel a családot. Amikor kimentem hozzájuk a telepre, akkor kellett rádöbbennem, hogy a faluban több cigány család is milyen mostoha körülmények között él" – meséli az atya, aki ezután egyre többször, majd minden este eljárt a cigánytelepre, hogy beszélni tudjon a szülőkkel és lássa a gyerekek otthoni hátterét. „Én a papjuk vagyok, de mit tudnék itt csinálni?" – tette fel a kérdést, amikor szembesülni kellett azzal, hogy a falu határában a cigányság sokkal rosszabb körülmények között él, mint a magyarok a falu bármelyik másik pontján.

Menjetek el minden néphez

Az atya szerint a cigányok életének két fontos pillanatában van jelen az egyház: a temetéskor és a keresztelésnél. „A még beszélni nem tudóval és a már beszélni nem tudóval az egyház mindig foglalkozott, csak a kettő között maradt el a pasztoráció" – fejti ki az atya, aki szerint a cigányság életében még nagyobb hangsúlyt kellene fektetni az egyház jelenlétére. Hozzáteszi, hogy ha valaki igazi keresztényként akar élni, akkor igenis segít az elesett embertársain, ezekkel a cselekedetekkel pedig valóban Krisztus tanítványává válhat.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

A cigányokhoz való belépéshez sokat segít maga a vallás is, hiszen minden újszülöttet a családtagok az első teendők között szeretnék megkereszteltetni, mert úgy hiszik, hogy amíg nincs a gyermeken keresztvíz, addig veszélynek van kitéve. A megkeresztelésig mindenféle praktikával próbálkoznak, hogy a gyermek elkerülje a fenyegetéseket. Az atya szerint ebben a szegénységben és kiszolgáltatottságban élő hiedelemvilágban az emberek bizalmát könnyű elnyerni, és megtenni annak érdekében a legtöbbet hogy ne érezzék magukat kirekesztve.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

„Jézus is azt mondta,»menjetek el minden néphez«, ezért kezdtem el a cigánytelepre eljárni az esti misék után, hogy megismerjem őket. Amikor betértem a házaikba, mindig kértem a családoktól egy pohár vizet. Látták, hogy örömmel elfogadom, ezért könnyebben tudtam velük beszélgetni, hiszen nem tartottam tőlük, sem attól, ahogyan élnek" – meséli. Azt is elmondja, hogy már szinte rituálévá vált a pohár víz kérése. Volt arra is példa, hogy amikor belépett az egyik házba, a család férfi tagja már rá is szólt a feleségére, hogy: „Miért nem kínálod meg az atyát egy pohár vízzel?" Pedig, akkor nem is kért semmit tőlük.

Az atya mindig azt tanácsolja a munkatársainak, önkénteseinek, hogy ha tényleg segíteni akarnak, akkor menjenek ki a cigány családokhoz, és először csak beszélgessenek el velük. Hallgassák meg őket, hagyják, hogy őszintén meséljenek az életükről, a nehézségeikről, az örömeikről – amikor már megnyílnak előttük, sokkal könnyebben lehet segíteni rajtuk. Az atya szerint a cigányok szívesen látják az embert vendégségben. Ő maga nem jelentkezik be hozzájuk, hanem megjelenik és azonnal beszélgetésbe elegyedik velük. Szerinte iyenkor hamar feloldódnak, és sokkal többet lehet megtudni róluk. Azt is mondja, hogy az együttlét alatt derül ki, hogy pontosan miben lehetne segíteni, de mindez úgy válik érthetővé, hogy közben nem követelőznek vagy panaszkodnak, csupán elmesélik az életüket.

Somos atya szerint fontos emberi minőség az, amikor tettetés nélkül lehet a másik szemébe nézni és elbeszélni vele. Felidézi, hogy a kis szerény házakban mindenki csinálja a maga dolgát, közben elmondják, hogy kit milyen betegség gyötri: például a gyereket nem veszik fel az iskolába, vagy a családot nem lehet emberhez méltó körülmények között eltartani, mert nem találnak munkát.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

„Nagyon bántott engem az is, amikor azt kellett hallanom, hogy a cigány gyerekeket nem veszik fel a normál iskolába, hanem a kisegítőbe kerülnek automatikusan" – meséli az atya, miközben a családlátogatások alatt azt is tapasztalta, hogy a szegény körülmények ellenére a cigány gyerekek vidámak, kíváncsiak a körülöttük lévő világra, csak egyszerűen nincs meg az a háttértudásuk, ami a magyar gyerekeknek már megadatott.

Visszaadni az önbecsülésüket

Az atya szerint a sikertelenséget megtapasztalt gyerekek sok esetben nem merik elmondani, hogy mi az, amit nem tudnak. Egyszerűen szégyellik a hiányosságaikat, a különbségekkel egyébként is folyamatosan szembesülnek, elég, ha csak a ruhájukat hasonítják össze más gyerekek öltözékével. Ezért is fontos a bizalom kiépítése, hogy a gyerekek el merjék mondani, hogy miért kaptak rossz jegyet, vagy megfogalmazzák azt, hogy mi az, ami nehézséget okoz nekik, vagy amit nem értenek meg az iskolában.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

„Tipikus szituáció az is, amikor azt látjuk, hogy az utcán cigány fiatalok egymás között hangoskodnak. Ez csak arról szól, hogy figyeljenek rájuk, bármi áron" – mondja. Egyik legmegrázóbb élménye Somos atyának az volt, amikor a nyári táboroztatás alatt a tábortűz mellett beszélgetett egy cigány lánnyal, aki azt kérdezte tőle, hogy: „Atyám, miért nem szeret az Isten?" Erre az atya visszakérdezett, hogy miért gondolja úgy, hogy az Isten nem szereti őt? A lány erre azt mondta, hogy ha Isten szeretné, akkor nem született volna cigánynak. „Teljesen ledöbbentem a választól, úgy éreztem az nem lehet, hogy valaki így tekintsen saját magára" – emlékszik vissza a lány szavaira, aki azt is mondta, hogy bárcsak meghalna, és akkor nem kellene tovább cigányként élnie.

Az atya az évek alatt több mindent megszervezett azért, hogy a szegény cigányok esélyeit növelje: anyukák és újszülöttek számára baba-mama klubokat, a gyerekeknek iskolai előkészítőket, tanítás előtti és napközi utáni foglalkozásokat, tanodát. Az atya azt is meséli, hogy a gyerekek életének a végigkísérése kerül a legtöbb energiába, de ebben a folyamatban lehet azt megalapozni, hogy az új generációnak legyen esélye az életben.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

Másik területen a szociális táfmogatásokban segítik a családokat: ruha-, ételosztással, elkísérik a hivatalba, az orvoshoz, hogy „ne két méterről vizsgálják meg őket", a gyerekeket elviszik vizsgálatra, kiváltják a gyógyszereiket. „Nem fordulhat elő, hogy gyerekek szövődményekkel otthon fetrengjenek és váljon súlyosabbá az állapotuk csak amiatt, mert nem mennek orvoshoz, vagy nem kapják meg időben a gyógyszereket". Harmadik feladatként a hitélet gyakorlását nevezi meg, amelyben a kereszteléseket, bérmálásokat, temetéseket beleértve, minden olyan vallási gyakorlat szerepel, amelyeknek a közösségformáló ereje is hozzájárul a cigányok életéhez. Az atya szerint fontos az is, hogy a cigányoknak elmélyül a hitük, az Istennel való kapcsolatuk (például advent, karácsonyi ünnepkör, farsang, hamvazószerda, nagypéntek, húsvét, pünkösd, anyák napja, Árpádházi Szent Erzsébet ünnepe, halottak napja), minden olyan közös esemény megszervezésekor, amikor együtt lehetnek a családtagjaikkal, barátaikkal.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

Ezek az emberek szeretik egymást

Somos atya Kaposfőn, illetve környék falvaiban élő cigányok megsegítésére hozta létre a Szent Erzsébet Alapítványt, amely tanárokat és szociális munkásokat, önkénteseket foglalkoztat, akik reggeltől estig igyekeznek a telepeken és a falvakban élőknek segíteni. 13 éve tanoda programot is indítottak és Kaposfőn, illetve a Kaposmérőhöz tartozó Baglas pusztán közösségi házat építettek, melyek azóta is sikeresen működnek. Az alapítvány messze túl mutat a plébánia területén: Kaposfő, Kaposmérő, Kisasszond, Kiskorpád, Gige, Csököly, Rinyakovácsi és Jákó községekben.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

A szegény cigányokért megszervezett programok és a telepeken felépített közösségi házak célja, hogy legyen esélyük az életben. Délutánonként a telepeken és a plébánián is segítik a gyerekeket a tanulásban, azonban a szociális munkások nemcsak velük, hanem a felnőttekkel is foglalkoznak.
Mindegyik közösségi háznak van egy felelőse, olyan cigány asszonyok, akik szívükön viselik a közösségük sorsát. Ők felelnek a házak rendbetételéért, hogy a gyerekek tudjanak játszani, a házi feladatukat megírják, hogy az étel-, ruhaosztás alatt a rászorulóknak jusson adomány.

„A gyerekek már el tudnak indul az életbe. Van sikerélményük, és van ahhoz is háttértámogatásuk, hogy önbizalommal vágjanak bele, amiben hisznek" – mondja Horváth Lászlóné Kati, a vadászdombi közösségi ház vezetője, aki azt is elmondja, hogy ez mind az atyának köszönhető. Somos László szerint ez azonban nemcsak rajta múlott, hanem azon a közel két tucat munkatársán is, akik közül többen is a jobban fizető állásajánlatok ellenére is mellette maradtak, és segítenek a szegény családokon.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

„Mónika volt az egyik első, aki elkezdett mellettem dolgozni szociális munkásként. Ez már huszonhárom évvel ezelőtt történt, és akkor még csak egy középiskolás diák volt. Hálát adok az Istennek, hogy egy ilyen ember segít nekem, aki szinte gyerekként kezdett el a szegényekért dolgozni. Ez óriási áldás mindenkinek" – emlékszik vissza az atya, aki szerint erős közösségek alakultak ki a plébánián és a közösségi házak dolgozói között is.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

„Ezek az emberek szeretik egymást, itt nincs mocskolódás, irigykedés vagy egymás megbántása"– meséli, és azt is mondja, hogy egy-egy segítőjének az elbúcsúztatása olyan, mintha temetésen lennének. Mély emberi kapcsolatok alakultak ki, és ezt is többek között a cigányságnak köszönhetik, hiszen az ő értük való tenni akarás teljes embert kíván, és egy jól működő csapat nélkül ez nem tudna megvalósulni.

„Némelyik fiatallal még sokat kell foglalkoznom, de mindegyikük meg fogja találni a helyét a közösségben. Mindegyikük házról házra jár, terepismeretet szerez, hidat képez a helyi cigányok és a szervezetünk közé" – mondja az atya, aki szerint a fiatalokkal nagyszerű érzés együtt dolgozni. Ezért is haragszik, ha az idősebb generáció áltanosságban panaszkodnak rájuk, mert elmondása szerint neki csak öröme van bennük, és miattuk is érzi úgy, hogy a szegény cigányok segítése minden ember javát szolgálja.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

Somos László atya több célt is megfogalmazott: elsősorban, hogy a cigányok felismerjék emberi méltóságukat, hogy „növekedjen az önbecsülésük". Másrészt, a magyarok ismerjék fel, hogy a kisebbségnek is van méltósága, és végezetül mindegyikük találja meg a másikkal a közös hangot. Az atya szerint sok munka áll még előttük, de hit nélkül ezt nem is lehetne megvalósítani. Somos atya meggyőződése szerint mindennek az alapja a Jézussal való kapcsolat, erre épül minden cselekedete, hiszen, mint ahogy mondani szokta, minden jótett a hitélet alapja. „Odaadom magam Istennek és rajta keresztül embertársaimnak" – mondja.

A Jószolgálat-díjról és a 2017-es díjazottakról ide kattintva olvashat még.