Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel tárgyalt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter - számolt be az MTI. A magyar diplomácia vezetője arról tájékoztatta orosz kollégáját, hogy Magyarország az amerikai-orosz kapcsolatok normalizálásában érdekelt.
Szijjártó Péter még hétfőn Moszkvában egyeztetett Lavrovval, az elhangzottakról telefonon számolt be a távirati irodának.
A történelemből mi világosan megtanultuk, hogy ha Kelet és Nyugat, Oroszország és az Egyesült Államok között jó a kapcsolat, az jó Közép-Európának, ha pedig rossz a kapcsolat a keleti és a nyugati hatalmak között, abból Közép-Európa mindig vesztesként kerül ki
- fogalmazott Szijjártó.
A magyar külügyminiszter jelezte, hogy Moszkva nagy várakozással tekint Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök első találkozója elé a hamburgi G20-csúcstalálkozón. Szijjártó arról is beszélt Lavrovval, hogy Magyarország abban érdekelt, hogy mielőbb béke legyen Szíriában, ezért minden erre irányuló nemzetközi erőfeszítést nagyra becsül.
Szóba került Észak-Korea is, amelyet Magyarország globális veszélynek tekint, ezért közös fellépést szorgalmaz a nemzetközi közösség részéről Phenjannal szemben.
Szijjártó Péter beszámolója szerint Szergej Lavrov élénk érdeklődést mutatott a Magyarország ellen, a menekültek áthelyezésének megtagadása miatt indított uniós kötelezettségszegési eljárás iránt. A magyar tárcavezető biztosította orosz kollégáját, hogy Magyarország nem fog engedni semmilyen nyomásgyakorlásnak, és nem fog beengedni illegális bevándorlókat.
A külügyminiszter ma délután Kirill pátriárkával találkozik, szerdán pedig megbeszéléseket folytat Pavel Kolobkov sportminiszterrel, Nyikolaj Fjodorovval, az orosz törvényhozás felsőházának első elnökhelyettesével és Alekszej Millerrel, a Gazprom vezérigazgatójával is.