A vádirat szerint az egyik váci férfi egy Kaliforniában élő társától rendelt 2015. júniusában egy kábítószerszállítmányt,
hamis névvel, hamis címre.
A két férfi a feladás helyére, a feladó nevére, a címzett magyarországi lakhelyére, és nevére is valótlan adatokat használt. Az elsőrendű vádlott egy gyerekkori barátját - a másodrendű vádlottat - kérte meg, hogy vegye át a csomagot. Ehhez két SIM kártyát adott neki: kikötötte, hogy az egyiken vele beszélhet, míg a másikon a csomagot kiszállító futárszolgálattal.
A kiszállítás napján azonban,
az utolsó pillanatban a futárszolgálatnak megadott címet megváltoztatták,
arra hivatkozva, hogy nem tartózkodnak az eredetileg megadott címen. Egy másik utcába, vagy közterületre kérték a csomag kiszállítását.
A másodrendű vádlott a megbeszéltek szerint a lakóhelyéhez közeli utcában vette át a másfél kilónyi kokaint, amit étrend kiegészítőnek álcáztak.
A férfi csak azzal nem számolt, hogy a futár rendőr volt.
A NAV I. számú Repülőtéri Igazgatósága ugyanis a küldeményt már az országba érkezésekor ellenőrizte. A szervezet pedig azonnal feljelentést tett a rendőrségen.
A másodrendű vádlottat a helyszínen elfogáták, a szökésben lévő, elsőrendű vádlottal szemben a távollétében emelt vádat a főügyészség. Az, hogy pontosan kitől rendelték a kábítószert, egyelőre nem derült ki.