Házi őrizetben marad a Dózsa György úti gázoló

M. Richárd, Dózsa György út gázoló
Molnár Richárd a hírTV Riasztás című műsorának nyilkatkozott (korábbi felvétel).
Vágólapra másolva!
A Fővárosi Törvényszék helyben hagyta az elsőfokú bíróság döntését, miszerint a nyomozati időszakban elég a házi őrizet a Dózsa György úti gázolónak a bűnismétlés elkerüléséhez.
Vágólapra másolva!
M. Richárd, Dózsa György út gázoló Forrás: Origo

Az Origo is megírta, hogy M. Richárd május 15-én egy fehér Mercedesszel, feltételezések szerint 135-140-nel hajtott a Dózsa György úton, amikor összeütközött egy Citroennel. Úgy, hogy előtte drogot fogyasztott.

A balesetben egy 23 és egy 37 éves férfi meghalt.


Augusztus 19-én vették őrizetbe, és azonnal kezdeményezték az előzetes letartóztatását a bűnismétlés veszélye miatt, de augusztus 21-én a Budai Központi Kerületi Bíróság úgy döntött, hogy

házi őrizetben maradhat, sőt még nyomkövetőt sem kell viselnie.

Az ügyészség fellebbezett a döntés ellen.

A törvény szerint mindenkinek megvan a joga ahhoz, hogy szabadlábon védekezzen, ezt korlátozni csak törvényben meghatározott okból lehet. Az előzetes letartóztatásnak akkor van helye,

ha fennáll a gyanúsított szökésének, elrejtőzésének, a bizonyítás megnehezítésének, valamint a bűnismétlés veszélye.

Az első és másodfokú bíróság is vizsgálta a bűnismétlés lehetőségét M. Richárd ügyében, és megállapította, hogy ha szabadlábra helyezik,

lehetséges, hogy megint közúti balesetet fog okozni.

- írták az Origónak küldött közleményben. A bíróság ezért úgy döntött, hogy M. Richárdot a házi őrizet is korlátozza abban, hogy közlekedjen, tehát így már nem tud közlekedési balesetet okozni újra.

- írták, majd hozzátették, hogy ha az eljárás során a gyanúsított megszegi a házi őrizet szabályait vagy nem jelenik meg a hatóság előtt, amikor beidézik, őrizetbe vehető, vagy elrendelhető az előzetes letartóztatása.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!