Gyorsabb és olcsóbb lesz a közművek bekötése
![szarvas csatorna garázs](https://cdn.origo.hu/2023/12/HrtApA0CYRv1ZL63HC6kRsDA7EFS6L-IDhh78Xu5UUc/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MwMTRiZjBlN2RkODRjYjRiOTYzYjc2ZGFmNTQ4MmNi.webp)
Az államtitkár emlékeztetett rá, hogy a kormány átfogó programot indított, amelynek első lépéseként, júliustól díjmentessé tették a közműcsatlakozásokat.
Így akár több millió forintot is megspórolhatnak a fogyasztók.
Bartal Tamás hozzátette, szeptember elejétől ez a program kiegészült azzal, hogy a közműcsatlakozások kiépítését nem csak egy cég végezheti el, vagyis a piacot liberalizálták.
Létrehoznak egy nyilvántartást, amelyen feltüntetik a jelentkező vállalkozások nevét, és közülük válogathatnak a megrendelők.
A kormány azt várja, hogy ettől a lépéstől jelentősen csökken majd a szolgáltatás ára, miközben jobb és olcsóbb munkát kaphatnak a megrendelők.
Az M1 aktuális csatorna másik vendége Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szövetségének elnöke elmondta, hogy
csak azok a vállalkozások jelentkezhetnek, amelyek rendelkeznek a szükséges jogosultságokkal, és ezeket referenciákkal tudják igazolni.
Jókor jött az új szabályozás, mert nagyon megszaporodtak a munkák az utóbbi időszakban, a szolgáltatók köre viszont szűk volt.