Alkotmányjogászként mit gondol a Jobbik választójogi javaslatáról, miszerint egyfajta iskolázottsági szinthez kellene kötni a szavazási jogot?
A választójogi cenzus, mint felvetés legutóbb érdemben a diktatúrákban, és a II. világháború előtt volt téma Magyarországon és Európában. Amellett, hogy
a Jobbik javaslata alkotmányjogi szempontból alapvetően aggályos, mivel úgy diszkriminatív, hogy közben veszélyes precedenst teremtene.
Így például bárki felvethetné, hogy ne voksoljon az, aki rajta van a NAV feketelistáján. Önmagában az alapjaiban rendítene meg egy társadalmat, ha egy alkotmányos alapjogot az oktatáshoz kötnék, amely alapjog egyébként a jogállamiság egyik pillére. Így azt is deklarálnánk, hogy ha valaki egyéni nehézségei okán nem tudott elvégezni egy iskolát, akkor az ne vegyen részt a demokrácia működtetésében.
De említhetném az izraeli állampolgárságú parlamenti képviselők listázását a Jobbik részéről. A párt most egy erőltetett metamorfózison megy keresztül, ám számos javaslata, így az említett felvetések inkább a Jobbik előző arculatához köthetőek, ezért is antagonisztikusnak hatnak.
Egy ilyen váltást hitelesen le lehet folytatni?
A Jobbik esetében egy politikai kísérletnek vagyunk a tanúi. Ez az egész abból az elképzelésből táplálkozik, hogyha például korábban egy párt szabadelvű, alapvetően antikommunista nézeteket vallott, majd pedig egy keresztény-konzervatív néppárttá vált, akkor ez a minta példaként szolgálhat más hazai erők számára is. Az elképzelés azonban teljesen hibás, mivel az érintett folyamat egy normális ember életében is gyakran bekövetkezik, mivel sokan úgy gondolják, hogy aki fiatalkorában nem liberális, és idősen nem konzervatív, ott valami nem stimmel.
Azonban a cigánybűnözéstől és a zsidóság megbélyegzésétől eljutni odáig, hogy támogatjuk a CEU-t és a Soros György által pénzelt civilszervezeteket, az nem egy politikai átalakulás, hanem egy skizofrén létállapot, ami egy embernél súlyos betegség, egy pártnál pedig súlyos teher.
Egyébként a legtöbb magyar politikai közösségnél érezhető volt strukturális vagy éppen tartalmi változás, így példának okáért az MSZP egy posztkommunista alakulatból a nagytőke és pénztőke képviselőjévé vált. A Jobbik esetében a kiindulópont egy bűnös, torz szemléletű létállapot volt, ami társadalmi csoportok megbélyegzésére épült. Ennek a megváltoztatása, levedlése pedig szinte lehetetlen.
A Jobbiktól Gulyás Mártonig megváltoztatnák a választási rendszert, mindez jogszerű felvetés?
Az hogy egy hatalmon lévő politikai erő a választási rendszert megváltoztatja, az teljesen normális és legitim gyakorlatnak számít, különösen, ha ehhez az adott pártnak vagy pártszövetségnek megvan a társadalmi támogatottsága. Jó példa erre az Egyesült Államok, ahol a szövetségi államokban folyamatosan alakítgatják a választókerületeket. Bírálni persze mindent lehet, mivel semmi nincsen kőbe vésve. Ugyanakkor – leegyszerűsítve – a mostani választójogi rendszer a rendszerváltás kori szisztéma egy továbbfejlesztett változata. A korábbi rendszer racionalizálva lett, és lényegesen olcsóbbá vált. Mindennek ellenére megmaradtak azok a pillérek, amik 1990-2010 között működtek.
De vegyünk egy konkrétumot.
Az egyfordulós rendszer azért is jobb a korábbinál, mivel így a két forduló közötti mutyiknak is gátat lehetet szabni.
Így nem fordulhat elő, mint ami 2006-ban megtörténhetett, miszerint a magát konzervatívnak mondó MDF a háttérben lepaktált a balliberálisokkal. A mostani rendszer sem a EU-s intézmények, sem a Velencei Bizottság hálóján nem akadt fenn, mindamellett én nem zárok ki további változtatásokat ezen a téren, de inkább középtávon.
Mi lehet az úgynevezett civilek célja ezzel a kampánnyal?
Egy nagyon érdekes folyamatnak lehetünk a szemtanúi. Meggyőződésem, hogy a civilszervezetek nem kaptak volna ekkora figyelmet, ha hiteles és erős parlamenti ellenzéke lenne a mostani kormányzatnak. Miután ugyanakkor ez utóbbi felismerés megszületett, jó ötletnek tűnt a politikai platform kiterjesztése és civilek, újságírók hadrendbe állítása.
Hagyományosan ezt a szellemi kört szokták Soros György embereinek nevezni, aminek valljuk be, van alapja, hiszen a források jelentős része az érintett milliárdoshoz köthető alapítványokon keresztül érkezik a nevezettekhez.
A legitimációs deficit ugyanakkor rögtön jelentkezett, hiszen például a Századvég több felmérése alapján az európai és a magyar emberek jelentős része elutasítja ezt a nem hagyományos jellegű, külföldről finanszírozott politikai nyomásgyakorlási metodikát.
Legyünk őszinték, senki nem gondolhatja komolyan hogy – utalva Szrgya Popovics – Útmutató a forradalomhoz című könyvének hazai megjelenésére – hogy Magyarországon egy olyan autoriter rendszer van, amit kívülről kell megdönteni. Úgy tűnhet, hogy a hét szűk esztendő és a sorozatos választási kudarcok a kétségbeesés legszélére sodorták a balliberális közösségek egy részét, és emiatt nem tudnak, vagy nem akarnak válogatni az eszközökben. Van a dolognak persze egy pozitív hozadéka is, hiszen a nemzetben, a szuverenitásban gondolkodók, és az ezt elutasítók köre a rendszerváltozást követően még talán nem volt ennyire egyértelmű, így a választás is könnyebbé vált.
A távozó holland nagykövet szavai engem is elgondolkodtattak azonban abból a szempontból, hogy meddig mehet el egy külföldi diplomata a nemzeti szuverenitás megsértése tekintetében. Hallottam már olyan viccet is, hogy jobb lett volna, ha a Kiskunság guy helyett a Kunbábony guy nevet választja. Mint ismeretes itt tartottak polgári engedetlenségi képzést titokban radikális aktivistáknak.
Persze a minap olvastam, hogy a bécsi székhelyű EBESZ megfigyelőket küld a német választásokra, mivel aggódnak az esélyegyenlőség és a pártfinanszírozás tisztasága tekintetében.
Ez agyrém, viszont azt erősíti, hogy ne lepődjünk meg semmin.
Az ellenzéki pártok támogatottságán azonban ez a folyamatos elégedetlenségkeltés továbbra sem látszik.
Azért nem történt áttörés – ismétlem – mivel az egész koncepció egy hazugságra épül, miszerint Magyarországon egy autokrata rendszer működne.
Az emberek pontosan tudják és érzik, hogy ez nem így van. És miután hagyományos eszközökkel nem sikerült a balliberális szólamokkal tíz éve választást nyerni, ezért most az a mesterterv, hogy a Jobbikot felfuttatják, és a választás után egy baloldali koalícióba kényszerítik. Az elemzők többsége persze nem lát reálisnak egy ilyen forgatókönyvet. Nem szabad elfelejteni, hogy itthon úgy van gazdasági növekedés, hogy közben csökken az államadósság, és folyamatosan nőnek a jövedelmek. Ebben a küzdelemben a nemzeti erők Dávid szerepében, míg a külföldi hálózatok Góliát szerepében jelennek meg.
Ne feledkezzünk meg arról, a világ 30 leggazdagabb embere között számon tartott
Soros háborút hirdetett a magyar kormányzat és a magyar nemzet ellen.
Ez utóbbi megjegyzésem a legkevésbé sem túlzás – a nyílt társadalom általa vallott rendszere elutasítja a kerítés általi határvédelmet, a migránsokkal szembeni bármiféle korlátozást, és igen, felszámolná a nemzetállamokat. Nézzük meg, egy éven belül két helyről hallottuk legmagasabb politikai szintről, hogy nem létezik francia, illetve német kultúra. Magyarországon azért is ütköznek falakba ezek az erők, mert itthon annyira megerősödött a nemzeti öntudat, hogy sikerült kitörni abból a burokból, amit a politikailag korrekt beszédmód uralt és kontrollált. Az ellentét továbbá ott is kitapintható, hogy például sokak véleménye szerint a TASZ vagy éppen a Helsinki Bizottság érdemben sohasem tekintete prioritásnak a határon túli magyarság jogvédelmét.
Reális veszély a hetes cikkely életbelépése Magyarország ellen?
Rendkívül sérelmesnek tartom, hogy az Európai Bizottság politikai alapon és logika szerint használ olyan intézményeket, amik korábban nagyjából a szakmai objektivitás talaján közelítettek meg egy kérdést. Így jutottunk el oda, hogy az Európai Parlament megszavazott egy olyan dokumentumot, ami előirányozza hazánk tekintetében a szavazati jog felfüggesztését. Teljesen új megvilágításba helyezi az egész európai döntéshozatalt ez a lépés, amely egyébként egyben leleplez több olyan EP-képviselőt, akiket Soros György szövetségesének tekint. Eddig ugyanis csak azt tudtuk, hogy szerepelnek a Nyílt Társadalom Intézet szövetségesi listáján – így az LMP-s Meszerics Tamás, vagy éppen a DK-s Niedermüller Péter – most már azonban azt is tudjuk, hogy ha kell a hazájuk ellen is fordulnak.
Nagyon fontos emellett, hogy az EU-ban három olyan eljárás van, amivel az új tagállamokat meg lehet regulázni. Az egyik a szavazati jog felfüggesztése, de ennek a bevetése nem reális. A kötelezettségszegési eljárás az uniós bíróságon végződhet, és van az úgynevezett jogállami keretmechanizmus. Az utóbbit Lengyelország ellen vetették be, és ez is elvezethet a szavazati jog felfüggesztéséhez.
Egyáltalán nem zárom ki Magyarország esetében, hogy belpolitikai okokból elindítanak egy szavazati jog felfüggesztési eljárást hazánkkal szemben.
Azonban a brexit és a migrációs válság megbontotta azt a status quo-t az unióban a régi és az új tagállamok között, amely korábban megvolt, így különösen kiszámíthatatlan, hogy mi lesz Brüsszel inkorrekt magatartásának a végkimenetele.