Előre szeretnénk bocsátani: önmagában tisztességes dolog, ha valaki egy (még olyannyira jogosan is) meghurcolt ember mellett kiáll. Ha őszintén elmondja, hogy ő nem ilyennek ismerte, ő nem tapasztalt ilyet. Ez kifejezetten becsülendő és emberi viselkedés.
Ahogy viszont Kornis teszi, az egészen abszurd. Marton Lászlóról mint egy héroszról beszél. Azt írja Kornis, hogy Marton - idézem - "bújtatta". Később egyenesen "embermentőnek" nevezi. Őszintén távol áll tőlünk, hogy a kádári diktatúra éveit bagatellizáljuk, a majdan Nobel-díjas Kertész Imrének nem volt normális munkája, megalázták, Konrád Györgyöt elüldözték, Csoóri Sándor és Csurka István egy ideig nem írhatott semmit, filmeket betiltottak, aljas cenzúra működött - és akkor csak az értelmiségiek szenvedéseiről beszéltünk.
De Kornis Mihályt (legjobb tudomásunk szerint) bújtatni azért nem kellett. Ahogy életrajzából kiderül, miután a hetvenes évek végén elküldték a Magyar Rádióból, 1980-ban a Nemzeti Színház bemutatta Halleluja című drámáját, később díjat is kapott, majd munkát, publikálási lehetőséget, stb. Nem akarjuk relativizálni a kommunista diktatúra egyetlen áldozatának sem a gondjait, de a Marton védelmében emlegetett "bújtatás" és "embermentés" kifejezés valamelyest túlzásnak tűnik.
Az pedig finoman szólva provokatív állítás Kornis részéről, hogy Marton (egy nyolc nőt szexuálisan zaklató, hatalmával gátlástalanul visszaélő emberről beszélünk) "makulátlan férfi" lenne. Makulátlan. Marton.
Az egykori SZDSZ holduvarához tartozó író mellett elég megengedő hangon kezdett írni a Népszava is Martonról. Őket például nem zavarná, ha a Vígszínház nyugodtan játszaná tovább Marton rendezéseit.
Ugyanígy tulajdonképpen a felelősség kiterjesztésével próbálja védeni Marton Lászlót a balliberális oldal kedvelt "zenekritikusa", aki példátlan ocsmány és ízléstelen módon, nőiségében is gyalázza a Marton Lászlóval szerinte szembeforduló Eszenyi Enikőt, és azt állítja, hogy Eszenyi tudott az ügyekről. Feltehetően azért célpont Eszenyi, hogy esetleg ne hozza meg az egyetlen lehetséges döntést és ne tüntesse el a lebukott zaklató előadásait színházából. Mert ez nemcsak szimbolikus és erkölcsi, hanem komoly anyagi veszteséget is jelentene Martonnak. Ez nemcsak becsület kérdése (az már nincs Martonnak), ez már pénz is.
Egy biztos: ahogy az első napon a balliberális oldal leghangosabb szereplői Martont védték és az áldozatot hibáztatták, néhány nap után úgy tűnik, ismét védeni kezdik a kádári színházi diktatúra örökösét, a szexuális zaklató Marton Lászlót.