Ujhelyi István MSZP-alelnök is lemond
![parlament, országgyűlés, plenáris ülés, Ujhelyi István, z Országgyűlés szocialista alelnöke](https://cdn.origo.hu/2023/12/vs_-XBN8cZZNDfj_E2PDh8A5PQ-kjTcjQpY9wZIN_8g/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MzOWFjOWEwOTdhYTQyMTY5ZGJhYzgwODVkMGE3NTI2.webp)
Ujhelyi István MTI-nek küldött közleményében azt írta: bár töretlenül vágyik a változásra, az MSZP alelnökeként mától nem tud felelősséget vállalni a párt jövőjéért és a 2018-as választáson való szerepléséért.
Nem tudok közösséget vállalni azzal, hogy az MSZP belső viszonyait és politikáját külső szervezkedések által is befolyásolni vagy akadályozni lehet. Ezért a mai nappal lemondtam az MSZP alelnöki tisztségéről.
- írta a politikus.
Az MSZP-s európai parlamenti képviselő arról is írt: huszonnégy éve tagja az MSZP-nek és büszke arra, hogy "Horn Gyulákhoz, Kiss Péterekhez, Lendvai Ildikókhoz hasonló és sokezer, tisztséget nem viselő tisztességes európai szociáldemokratával együtt" küzdhetett az elmúlt években "egy demokratikus, európai Magyarországért".
Hangsúlyozza: elveit, értékeit és egykori harcostársait most sem akarja elárulni, vagy megtagadni, éppen az elvei, értékei és egykori harcostársai emléke iránti felelősség miatt került lépéskényszerbe.
Ujhelyi István a párttagok és választók bocsánatát és megértését kérte, de szerinte pártvezetőként nem vállalhat felelősséget és sorsközösséget a következő időszakért. Nagyon szeretném, ha ez a mozgalom újra Magyarország történelmét formálni képes erővé emelkedne - hangsúlyozza.
Ujhelyi István leszögezte: európai parlamenti képviselőként, ahogy eddig is, minden erejével a demokratikus Magyarország érdekeit képviseli az európai színtéren.