Mint mondta, az egészségügyben végrehajtott - az elmúlt években 400 milliárd forinttal finanszírozott, a következő években is folytatni kívánt - szakorvosi és ápolói béremelés célja és eredménye a kormány tevékenységének, a gazdasági növekedés és a pénzügyi stabilitás pedig lehetőséget teremtett a korábbi kormányzat által kivont forrás visszapótlására.
Szavai szerint a szocialisták kormányzása idején „tartós rombolás zajlott”, a cél pedig az volt, hogy az egészségügy gyengítésével a fizetős szolgáltatásokhoz, a magánellátásba tereljék a betegeket.
Példaként említette, hogy míg a szocialista kormányok 600 milliárd forintot vontak ki a szférából,
a Fidesz vezette kormányzat az elmúlt években 500 milliárd forintot fordított bővítésre, fejlesztésre,
a jövő évi költségvetés pedig 542 milliárddal többet ad erre a területre, mint a szocialisták kormányzása idején elfogadott utolsó, 2010-es büdzsé.
A következő évek fejlesztéseinek legjelentősebb elemeként Budapest „soha nem látott mértékű” kórházfejlesztési programját említette, amelyre a következő nyolc esztendőben 200 milliárd forintot fordítanak majd.