Schilling Árpád az ügy kiderülése óta két, mondhatni gusztustalan interjút adott. Az egyiket a baloldali régmúlt időkből itt maradt 168 Óra című hetilapban, a feleségével együtt. Ebben arról mesél, hogy megírták és egész éjszaka gyakorolták, hogy fogják elmondani a nyilvánosságnak Marton László nevét. Felesége pedig azt állítja, hogy a Marton-ügy miatt zsidózás is elindult. Ami aljas, klasszikus hazudozás. Egyetlen ilyen írást, egyetlen újságban sem fognak tudni mutatni Schillingék, merthogy ilyen nem volt.
Az interjúból nagyon tanulságosan kiderül, hogy van egy szent terület, amit még felesége sem bánthat. A Színművészeti Egyetem színházi részlege. Amit papíron Csizmadia Tibor vezet, de gyanítjuk, inkább egyfajta bábnak kell elképzelni, hiszen nehezen hihető, hogy Ascher Tamásnak vagy Máté Gábornak vissza merne szólni.
A jelentékenynek nehezen nevezhető Csizmadia mégis, hogy lenne ténylegesen főnöke olyan, balliberális színházi uralkodónak, mint mondjuk Ascher Tamás?
Nem véletlen: Sárosdi Lilla bírálta az egyik tévéinterjúban a Színművészetit, ezért saját férje alaposan megdorgálta, sőt, mint kiderül a 168 Órából, utána maga a nagy Ascher Tamás is megszidta. És Schilling kifejezetten igazat ad Aschernak, hogy helyesen mosta meg felesége buksiját.
Én is úgy éreztem, elég, ha azoknak a véleményét közvetíti, akiket zaklattak"
- mondta Schilling, akinek megjegyzése sok mindenről árulkodik. (Csizmadia Tibor egyébként három e-mailünkre sem hajlandó válaszolni, hogy vajon szerinte az intézményében minden rendben megy? Mi van például a színészlányok meztelenre vetkőztetésével? Tudja, meri cáfolni?)
A másik interjút Schilling – ki másnak - , Simicska Lajos hűséges riporternőjének, Kálmán Olgának adta. A komikusan alacsony nézettségű, bukott műsorban lényegét tekintve arról beszél, hogy a saját oldalukon elitváltásra van szükség. Más szóval: rájöttek, hogy a megmaradt (még mindig hatalmas) saját tortájukból kell jóllakniuk. El kell például takarítani Marton Lászlót. Ő is csak a helyet foglalja. Mielőtt Schilling és harcostársai kiforgatnák sorainkat: a magyar sajtóban mi használtuk a legkeményebb kifejezéseket Martonra, egy pillanatig nem voltunk megengedőek vele, gyalázatosnak tartottuk, amit csinált – most arról beszélünk, hogy mi motiválhatta Schilling Árpádot, hogy a nyilvánosság előtt megjelenjenek. Nem Marton bűnét kisebbítjük, nem az átélt fájdalmakat relativizáljuk – hanem egy gátlástalan politikusszerűség (Schilling) indítékait elemezzük.
Schilling egyébkét egy-két hónapja már szidta nagy általánosságban a baloldali színházvezetőket. (A Színművészeti persze kivétel, az egy olyan birtok, ami érinthetetlen) Amikor a kormány – teljesen logikusan –
felforgatónak nevezte Schillinget, hiszen arról elmélkedett, hogy törvényen kívüli eszközökkel is lehet harcolni az állam ellen, a Soros-fizette mozgalmár arról beszélt, hogy nem érti, miért nem állnak ki mellette a magyar színházi világból. Mégis, miért állnának ki egy szakmájából kikopott aktivista törvénytelenségre buzdító hőbörgéséért?
Vagyis, területfoglalás, saját elitük cseréje, ez motiválta Schilling Árpádot. A normális emberek ennek ellenére örülnek, hiszen ami kiderült, az fertelmes és annak ki kellett derülnie. Csak kár, hogy éppen az áldozathoz hivatalosan közel levő aktivista próbált ebből hasznot húzni. Szerencsére nem sikerült.